A John Carey szignójával jegyzett, 2009-ben megjelent hivatalos Golding-életrajz (William Golding: A Legyek Ura Írója) talán kicsit túl tudományos és hűvös hangvételű tanulmányozása Golding életének és munkásságának, mely az írót frusztrált, önmagát folyamatosan bíráló, magánéleti és szakmai kudarcai miatt hibáztató emberként mutatja be. Carey az író híres naplóját idézve írja: “Egy napon … az emberek majd tanulmányozni fogják az életemet, és arra a következtetésre jutnak majd, hogy szörnyeteg vagyok. Azt fogják hinni, hogy mindent tudnak, pedig nem így van. Nem számít milyen mélyre ásnak majd, nem érik el a gyökereket, melyek szörnyeteggé tettek … szörnyeteggé a tetteimben, a szavaimban és a gondolataimban.”
Judy Carver talán elég mélyre ás májusban megjelent önéletrajzában: a könyvet olvasva William Goldingot, mint magánembert ismerhetjük meg, aki – lánya szerint – bár csodálatos, szórakoztató és vidám apa volt, gyakran bánt gorombán, kegyetlenül gyermekeivel. “E két embert kell eggyé kovácsolnom: a melegszívű, gondoskodó férfit, akit imádtam; és a közömbös, néha önközpontú, alkalomadtán kegyetlen embert, aki, ha túl sokat ivott, lesújtó, gőgös és megvető tudott lenni. Ez pedig nagyon nehéz.” – nyilatkozta az írónő.
“A cím, A szerelmesek yyermekei, egy közmondásra vezethető vissza, mely szerint a szerelmesek gyermekei árvák; és tulajdonképpen erre szeretnék rámutatni a könyvben: hogy a híres emberek gyerekeinek élete gyakran ugyanolyan nehéz lehet. Hogy igazságos vagyok-e? Nem tudom. Képesek egyáltalán a gyerekek igazságosan ítélkezni szüleikről? Istenem, remélem az enyéim soha nem fognak könyvet írni rólam.” – fogalmaz Golding lánya.
A gyermekkor egyik legélesebb portréjának megrajzolója, Golding „sok szempontból nagyon kedves volt, nagyon megértő és nagyon aranyos”, mint édesapa – mondja Carver. Azonban volt egy „fájdalmas oldala” is Judy és bátyja, David Golding felnevelkedésének, amelyet az írónő bővebben kifejt a májusban megjelent életrajzban.
„Apámra rányomta bélyegét a háború. Tudtuk, hogy valamit megváltoztatott benne, ami befolyásolta a mi gyerekkorunkat is” – folytatta az írónő. „Tudom, hogy apám naplójában szörnyetegként utalt magára; emlékszem, hogy alkalmanként elég csúnyán viselkedett, goromba volt és barátságtalan, de ez nagyon ritkánt történt meg és általában csak akkor, amikor sokat ivott.”
Máskor kedves volt és mulatságos: „Hihetetlenül szórakoztató emberként ismertem, emlékszem, ahogy gyerekként fekszem a földön és a hasam már fáj a sok nevetéstől” – mondja Golding lánya.
„Mindent egybevetve imádtam apámat; és a William Golding lányának járó összes kiváltság közül a leglényegesebb számomra egyszerűen az, hogy ez mellett a bámulatos ember mellett nőhettem fel.” – állítja büszkén Judy Carver írónő.
Forrás: The Guardian