5 éve hunyt el Sütő András

Vidd hírét!
  •  
  •  

Földmíves, gazdálkodó kisparaszti család sarjaként, jobbágyok ivadékaként látta meg a napvilágot 1927 június 17-én a romániai Pusztakamaráson. A kisgyermekkor színes élményvilága bővelkedett szellemi útravalókban. A közösségi élet elhagyhatatlan megnyilvánulásai, a népszokások, népi játékok, a népi vallásosság és az egyház rítusai mély benyomásokat keltettek, mint ahogy a hallatlanul változatos és eleven mesekultúra is. A népes Sütő-família egyik tagja, az apai nagyapa, Sütő Mihály – az írástudatlan uradalmi cseléd – olyan mesékkel – „félig a saját meg a falu életéből, félig a mesevilágból vett történetekkel” – látta el a fürge elméjű kisfiút, amelyben a „valóságot emelte költői magasságokba”.


1940 őszén, a hat elemi elvégzése után – családjából elsőként – a híres nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjébe került, a pusztakamarási tiszteletes, a tanítónő, a református egyház és a kollégium segédletével, ösztöndíjasként, mint kiválasztott paraszti tehetség. Kántortanítónak készült, de csak négy osztályt végzett Enyeden, mert ötödikben, 1945-től átiratkozott a kolozsvári református gimnáziumba.

A Légy jó mindhalálig hatására már tizenöt éves korában írónak készült; a jórészt Enyedről szerkesztett dél-erdélyi Havi Szemle című folyóirat számára elbeszéléseket küldött, de nem közölték őket, noha válaszoltak: olvasson többet, igyekezzék arányosabb lenni.

A Kolozsvári Református Kollégiumban lényegében folytatódott a Bethlen Kollégiumban kibontakozó tudás- és jellemformálódás: a népi mozgalom lendületét tovább vivő falukutatás, falujárás, népdal- és mesegyűjtés, népi egyetemek, népfőiskolák szervezése falun, népi művelődési programok kidolgozása, előadások tartása és a többi; „így kerültem kapcsolatba az írói, újságírói körökkel, a diákmozgalmakkal, az akkori egyetemi ífjusági körökkel” – idézte fel az író.

A hetedik osztályt magánúton végezte az Unitárius Gimnáziumban, mert a közügyek szinte teljesen lefoglalták. Balogh Edgár patronálásával cikkei jelentek meg már a Világosságban, például egy nyílt levele egy román diákhoz az általa is létrehozott Mezőségi Diákok Egyesülete kapcsán a szülőföld társadalmi-művelődési felkarolásáról, a magyar-román összefogás, megbékélés fontosságáról.

1948-ban – Magyar Népi Szövetség ífjúsági sajtófelelőseként – a szervezet központjával együtt Bukarestbe költözött, rövid ideig egy új lap, az Ífjúmunkás szerkesztésében vett részt, majd újra a kolozsvári Falvak Népe című hetilap újságírója lett, azután annak főszerkesztője 1950 és 1954 között.

Ám mivel nem tudott azonosulni az akkor politikai viszonyokkal, 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol 1989-ig helyi lapok, köztük az Erdélyi Figyelő főszerkesztői  pozícióját töltötte be.

1950-ben jelenik meg (Hajdú Zoltánnal közösen) első drámája, a Mezítlábas menyasszony. Első novelláskötete az Emberek indulnak (1953), elbeszéléseinek, karcolatainak második gyűjteménye az Egy pakli dohány (1954). Kritikai szellemű, Félrejáró Salamon (1955) című elbeszélése alapján film készült Turcu György rendezésében: a művet, bukaresti bemutatója után – ellenséges produkciónak titulálva – betiltották (1956). 1958-ban képeslap elindítására kap megbízatást: a Művészet, illetve 1959-től az Új Élet főszerkesztője 1989 júniusában történt lemondásáig. Több színpadi játékot ír az ötvenes-hatvanas évek fordulóján: Fecskeszárnyú szemöldök (1958); Szerelem, ne siess! (1961), s a kettőből ötvözött Tékozló szerelem (1962).

1972-ben nyugat-európai, 1973-ban újvidéki, továbbá amerikai és kanadai irodalmi körúton jár. Úti élményeiről jelentős esszék íródnak (Perzsák, Az Angyalvár kulcsai, Fekete rózsák Auschwitz és Az utolsó köntösWeimar).

1970-ben jelenik meg Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye a bukaresti Kriterion Kiadónál. Számos idegen nyelvre is lefordítva évtizedek óta ér meg új s új kiadást. Úti élményeiről készült esszéit teszi közzé Rigó és apostol (1970), Istenek és falovacskák (1973) című köteteiben. 1974-ben adja közre a Kleist-elbeszélés nyomán írt Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját, s a drámát újabbak követik az évtized végéig: Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző.

A diktatúra éveiben utolsó, Romániában megjelent kötete az Évek hazajáró lelkek (1980). Ezután – a törvényes tiltással dacolva – minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, új színdarabjait is ott játsszák.

A csíkszeredai Neptun Könyvkiadó 2001-ben Száműzött könyvek sorozatcímmel elindítja azoknak a Sütő-könyveknek a kiadását, amelyek az 1989-es romániai rendszerváltás előtt csak Magyarországon jelenhettek meg.

Hosszú betegség után, 2006. szeptember 30-án éjjel Budapesten hunyt el. Temetése október 7-én Marosvásárhelyen volt. Koporsójára pusztakamarási és sikaszói földet is szórtak: keveredve a marosvásárhelyi temető földjével, legyen végső pihenőhelye a romániai és az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának.

Sütő András az összmagyarság és a szellemi kultúra ügyéért a közösségi felelősséget érző és viselő írástudó elhivatottságával, lelkiismeretével dolgozott. Az 1979-ben neki ítélt Herder Díj után – más elismerések mellett – 1992-ben megkaphatta a Kossuth-díjat is, majd pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökének is megválasztották. Műve nemzeti történelmünk újabb időszakának elavulhatatlan irodalmi és emberi értéke, dokumentuma.


Vidd hírét!
  •  
  •