Nobel-díjas írók: John Galsworthy

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

1867 augusztus 14-én született gazdag nagypolgári családba, szülei John és Blanche Bailey Galsworthy voltak. Apja példáját követve maga is ügyvédnek készült. Tanulmányait a tekintélyes Harrowban, majd a patinás oxfordi egyetemen, New College-ben, tehát olyan iskolákban végezte, amelyek nemcsak hogy valóban kiváló szakmai felkészítésben részesítették diákjaikat, hanem a diplomával egyetemben a társadalmi elismerés és a siker kulcsát is átnyújtották nekik. Galsworthy egyetemi éveiről azt jegyezték föl, hogy kitűnő atléta létére több ízben is sikerrel képviselte Oxford színeit, ez pedig a sportszeretet, illetve a sportszerű viselkedést talán mindennél többre értékelő gentlemanok exklúzív klubjában olyan sikernek számított – és számít ma is -, amelyre a hírneves angol egyetemek hallgatói mindig is áhítoztak.


1890-ben öltötte magára első ízben a talárt, de csak igen rövid ideig ügyvédeskedett, s mivel anyagi gondjai nem voltak, úgy döntött, hogy csöppet sem lebecsülendő vagyonából igazi kedvtelésének: a szépírásnak él. Először is elindult világot látni. 1893-ban egy olyan hajón utazott, amelynek kapitányát, egy bizonyos Józef Teodor Konrad Nalecz Korzeniowskit később Joseph Conrad néven ismeri meg a világ s tiszteli a huszadik század egyik legnagyobb angol regényírójaként. Galsworthy ekkor köt életre szóló barátságot A Narcissus négere szerzőjével – majd 1920-ban Conradnak és feleségének dedikálja  A Forsyte Saga második regényét, a Válópert.

1895-ben viszonyt kezdett Ada Nemesis Pearsonnal, aki egyik unokatestvérének a felesége volt. Az asszony válása után, 1905 szeptember 23-án összeházasodtak és együtt maradtak a férj 1933-ban bekövetkezett haláláig. A házasság előtt titokban együtt éltek egy Wingstone nevű tanyán, 1908-ban Galsworthy hosszú lejáratú bérleti szerződést kötött az épület egy részére és ez lett a második otthonuk 1923-ig.

Első megjelent művét, a From the Four Winds című novelláskötetet 1897-ben adták ki. Ez és még több következő műve John Sinjohn írói álnéven jelent meg, és csak 1904-ben a The Island Pharisees-től kezdve publikált saját nevén, valószínűleg apja halála miatt.

Ekkor már a Forsyte Saga regénycikluson dolgozott, amelynek első regénye A tulajdonos címmel 1906-ban jelent meg. A regényciklus két trilógiából áll: A Forsyte Sagával indul, amelyhez a fentebb említett regényen kívül hozzátartozik még a Válóper és az Ez a ház kiadó valamint két „közjátéknak”nevezett betét, a Vénasszonyok nyara és az Ébredés. Ekkor, 1921-ben választották meg Galsworthyt a Pen Club elnökévé, amelynek tisztében sokáig meg is maradt. A Modern komédia című második trilógia három regénye –A fehér majom, Az ezüst kanál, a Hattyúdal – és két “közjátéka” tovább gyarapítja a Forsyte család krónikáját, úgyhogy a regényciklus végül is az 1886-tól 1926-ig terjedő negyvenéves időszakot öleli föl. Ez az  a negyven esztendő, amely során a brit birodalom eléri hatalmának tetőfokát, hogy utána minden eresztékében recsegve-ropogva talán még felemelkedésénél is rohamosabban omoljon össze.

A regényciklus első három regénye még az első világháború előtt jelent meg, és azonnal irodalmi feltűnést keltett, a szerző a kortársak első sorába lépett. Úgy tűnt, hogy befejezett regénysorozat. Talán maga az író is így gondolta. Az idő azonban múlt, jött és elmúlt egy világháború, a megrögzött szokások közt élő angol nagypolgárok is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nemcsak a világ változik, de változnak ők maguk is. A húszas években időről időre új Forsyte-kötet jelent meg. Előbb megint három regény, azután hosszabb-rövidebb elbeszélések. Amikor a harmincas évekre – nem sokkal írója halála előtt – az egész áradat összeállt, hét vaskos kötetre terjedt a tanúvallomás az immár történelmivé vált életformáról. Ezt jutalmazták nem sokkal megalkotójának halála előtt Nobel-díjjal.

Közben jó néhány egyéb regénye és tanulmánya is napvilágot látott, s ami fontosabb, Galsworthy odasorakozott a kor – a század első harmada – legdivatosabb drámaírói közé. Még G.B. Shaw is – aki pedig nehezen ismerte el más írók érdemeit – legjelentékenyebb színpadi vetélytársai közt tartotta számon. Igazi shaw-i szellemességgel egy ízben így jellemezte: „Én utánam alighanem Mr. Galsworthy a legjobb élő angol drámaíró.” – Egyébként személyesen is jó viszonyban voltak, noha Shaw őt is, akárcsak korábban a fiatalon meghalt Oscar Wilde-ot, félénk nyárspolgárnak tartotta, mert nem voltak hajlandók biciklizni.

Galsworthynak több színpadi művét játszották világszerte- ahogyan egyébként minálunk is. Ezek a regényeknél is hangsúlyozottabban a polgári világ képmutatásairól, hazug életviteléről szólnak. Talán a legjellegzetesebb valamennyi közt az „Úriemberek”- mely kemény kritikájú, komor kicsengésű komédia. Arról szól, hogy egy nem úri, még kevésbé előkelő körökből származó, de alaposan meggazdagodott, afféle „felkapaszkodott” férfi szeretne egy jó hírű klub tagja lenni. Küzdelmes összeköttetés-hajsza után sikerül is bejutnia a jó hírű körbe. – A klubokban persze kártyáznak, így az új tag is leül a kártyaasztalhoz. Kiteszi maga mellé drágakövekkel kirakott cigarettatárcáját, amely egyszercsak eltűnik mellőle. A kárvallott kutatni kezd, bárha többen is lebeszélik. Végre felfedezi, hogy a túl drága jószágot egy arisztokrata lopta el, fel is jelenti; ebből pedig fegyelmi ügy lesz. A fegyelmi bizottság végül a kárvallott feljelentőt zárja ki a klubból, mondván: „így nem viselkedik egy úriember”, az angol nézők pedig úgy vélték, hogy a fegyelmi bizottság helyesen ítélt.

Manapság sokkal inkább regényei – különösen a A Forsyte Saga révén ismerik, melyben kritizálja az angol középosztály erkölcseit, drámáiban azonban „bizonyos impasszibilitást igyekszik megőrizni”. Noha rokonszenvvel tekint alakjaira, rávilágít elszigetelt, sznob és birtokvágyó életmódjukra.

A művei kevésbé meggyőzőek, amikor a szélesebb brit társadalom változó képét próbálja megragadni. Írásaiban kiállt a börtönök reformja, a nők jogai, az állatok jóléte kérdésében, de ezek kevés hatást gyakoroltak megírásuk korszaka után. Az első világháború alatt egy franciaországi kórházban dolgozott, majd 1921-ben őt választották a Nemzetközi PEN Club első elnökének, 1929-ben az Order of Merit-tel tüntették ki, 1932-ben pedig megkapta a legnagyobb elismerést, az irodalmi Nobel-díjat. Sajnos azonban a Nobel-díj átadási ünnepségén betegsége miatt nem vehetett részt és hat héttel később, 1933 január 31-én meghalt.

Életének utolsó hét évében a West Sussex-i Bury-ban élt. Végakaratának megfeleően elhamvasztották és hamvait egy repülőgépről szétszórták a South Downs felett, de ettől eltekintve van egy síremléke a highgate-i új temetőben.

 

 


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •