A Hideg nyomon a Kenzie-Gennaro-sorozat negyedik része, és egyben Lehane pályafutásának negyedik regénye is. Ahogy azt tőle megszokhattuk, ezúttal is súlyos mondanivalót rejtett a krimi mögé, és olyan problémákat terít a felszínre, amelyekkel nem csak Boston környékén, de szűkebb hazánkban is komolyan foglalkozni kellene: például a pedofília. Szerencsére vannak olyanok, akik ezt komolyan veszik, amint azt a híradókban a közelmúltban láthattuk.
Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót a négy éves Amanda McCready felkutatásával bízza meg az eltűnt gyerek nagynénje. A kislányt egy meleg, nyári éjszakán rabolták el a saját ágyából, ám a körülmények felettébb különösek: erőszakos behatolásnak nincs nyoma, ahogy annak sem, hogy a kicsi valamilyen ellenállást mutatott volna. Szemtanú nincs, a rabló nem jelentkezik az ilyenkor szokásos váltságdíjért, így a magánnyomozóknak már indulásból nagyon rossz érzéseik támadnak. Jól tudják, hogy ennek az ügynek a végére happy end nem kerülhet. Mégis elvállalják az ügyet.
A rendőrség hajlandó a nyomozás közelébe engedni a Bostonban korábban már hírnevet szerzett magándetektíveket is, bár a páros ezúttal is a saját módszereivel lát hozzá a rejtélyes ügy felgöngyölítéséhez. Még a rendőrök előtt kiderítik, hogy az Amandát egyedül nevelő anyuka nem volt teljesen őszinte, amikor a kislánya eltűnésének körülményeiről kérdezték, hogy keményen drogozott, és hogy lenyúlt kétszázezer dollárt Boston egyik legkeményebb bandájának a főnökétől. Amikor a régi barát, a minden hájjal megkent Bubba nyomra vezeti hőseinket, és rendőri segítséggel rajtaütnek egy beteg, könyörtelen pedofíl banda tanyáján, olyan látvány fogadja őket, amely még a sokat tapasztalt rendőröknél is kiveri a biztosítékot. Ám a történet, és Amanda keresése itt még nem ér véget: az út nehezebbik fele csak most következik Patrick számára, hiszen innentől senkire sem számíthat, minden lépését korrupt és kétes ügyletekkel besározott rendőrök lesik, és a végén olyan helyzetbe kényszerül, amely az Angelához fűződő viszonyát is veszélybe sodorja.
A regényt Lehane megdöbbentő adatokkal kezdi. Amerikában naponta (!) kétezer-háromszáz gyerek tűnik el, és ezeknek az eltűnéseknek különféle okai vannak: az elhidegült szülők rabolják el, vagy egyszerűen kidobják otthonról, de sok esetben a gyerek szökik el a családi körülmények elől, és nem ritka az sem, hogy a szülők egyszerűen nem indulnak a keresésére. Évente háromszáz gyerek soha nem kerül elő, csak úgy nyoma veszik, és pusztán találgatni lehet, hogy ők végül hol kötnek ki. Sajnos nem kell Amerikáig utazni a példákért, nálunk is gyakran előfordulnak hasonló esetek, és szinte mindenki tud már egy történetet a környezetéből, amikor az eltűnt gyerek felkutatása nem járt sikerrel: vagy nem találták meg (és ebben az esetben a mai napig él a remény a keserőkben), vagy már késő volt, amikor nyomra bukkantak. De vajon mi ezeknek a történeteknek a háttere? Hogyan fordulhat elő az, hogy nyom nélkül eltűnik a gyerek a saját ágyából? Mekkora a szülő felelőssége? Van olyan törvény, amelyik megvédi a kicsiket a beteg felnőttek torz viselkedésével szemben? Van olyan ember, aki ezt a törvényt alkalmazni tudja? Hol az a határ, ahol már elkésett minden intézkedés? És vajon az a helyes, amit a törvény ír elő? Az valóban az ártatlanokat védelmezi? Mikor és ki dönti el, hogy adott helyzetben mi helyes?
Ezeket a kérdéseket hozza a felszínre Dennis Lehane regénye, a Hideg nyomon, s a válasz maga a regény. Ha leülepszik bennünk az a vihar, amit a könyv egyes jelenetei kavartak, elgondolkozhatunk, és mindenki megkeresheti a saját válaszát a sorok között. Lehane ezúttal sem rágja a szánkba, ám a szemünket felnyitja.
Mindezzel együtt persze a Hideg nyomon egy izgalmas, ízig-vérig krimi, amelyet az olvasó nem tud letenni. Minden olyan eleme a helyén van, amitől ez élvezhető és felejthetetlen lesz, és hiányzik belőle minden olyan klisé, amitől a harmadik rész kissé felejthetőre sikerült. A Kenzie-Gennaro-sorozatra jellemző szellemes párbeszédek itt kevés szerepet kaptak, és ezt nem negatívumként említem; a kötelező csavar a helyén van, és olyan, mintha az gyomoszájon vágná az olvasót; Lehane stílusa utánozhatatlan, ettől ő korunk egyik legnagyszerűbb krimiírója.
Az 1998-as könyv alapján Ben Affleck készített nagy sikerű filmet 2007-ben. A részemről külön dícséret jár az Agave Könyveknek, amiért a sorozat negyedik kötetének borítóját a korábbi részekhez igazították, és nem a film plakátját kölcsönözték a regényhez. A két alkotást amúgy hamarosan mi is összehasonlítjuk a Hollywood rovatban.