Egy látszólag jelentéktelen halálesettel indul a regény: a kilenckét éves Gerda Perssont holtan találják lakásában a szociális hivatal munkatársai. Első ránézésre semmi különös nincs az idős nő rendezett otthonában, ám amikor bepillantanak a mélyhűtőbe, meglepetésben van részük: tele van a népszerű Nobel-díjas író, Axel Ragnerfeldt fóliába csomagolt, dedikált könyveivel. Mivel a nőnek nincsenek hozzátartozói, az egyik szociális munkás, Marianne Folkesson intézkedik a temetésről, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, megpróbálja felkutatni azokat a személyeket, akik ismerhették a nőt.
Ezt követően több szálon fut történet, egyenként ismerkedünk meg hat személlyel: Jan-Erik Regnerfeldt-tel és feleségével, Louise-szal, majd a férfi szüleivel, Alice és Alex Ragnerfeldt-tel, egy szerény körülmények között élő drámaíróval, Kristoffer Sandeblommal, végül egy másik íróval, Torgny Wennberggel. Hat életút, egy közös jellemzővel: mind a hatan elégedetlenek jelenlegi életükkel, és nap mint nap kénytelenek saját belső démonaikkal megküzdeni. Jan-Erik az országot járva felolvasóesteken népszerűsíti Nobel-díjas apja munkásságát. Egész életében próbált kitörni a szülei által ráerőszakolt szerepből, és zátonyra futott házassága elől az alkoholba és idegen nők ágyába menekül. Louise kétségbeesetten próbál erőt venni magán, hogy végre kilépjen a számára már semmit nem nyújtó kapcsolatból, és normális mederbe terelje saját és tizenkét éves lánya életét. Alice megöregedve és besavanyodva él, képtelen feldolgozni, hogy egész életét Nobel-díjas férje árnyékában élte le, jóllehet fiatalon együtt indultak nagy lendülettel és reményekkel telve az író pályán. Alex egy stroke után lebénulva tölti napjait, teljesen kiszolgáltatottan, a külvilággal csak bal kisujja mozdulataival képes kommunikálni. Állapota miatt a jelen és a jövő már semmit sem kínál számára, így a múltban próbál kapaszkodókat keresni. Kristoffer, amellett, hogy a nagy befutásra vár íróként, nehezen birkózik meg azzal a ténnyel, hogy lelencgyerek: négyéves korában egyszerűen csak otthagyták a vidámparkban, és azóta sem sikerült szülei nyomára akadnia. Ez az élmény pedig mély nyomot hagyott a harmincéves fiatalember szívében. Torgny, aki szintén fiatalkori kollégája Alex népszerűségének árnyékában volt kénytelen élni – pedig egy időben sikerült ismertséget szereznie –, már több mint harminc éve szakmai és magánéleti szempontból is kiégett, mondhatni céltalanul tengeti életét.
A hat, helyenként szorosan összefonódó, helyenként egymástól teljesen független életutat Gerda Persson halála teljesen felkavarja. Az idős hölgy után olyan sötét titkok kerülnek felszínre, amelyek mélyen a múltban gyökereznek, de amelyek mellett a mindennapok árnyai eltörpülnek.
Karin Alvtegen regénye mindvégig szereplői lelkében dúló viharból táplálkozik. A jelenben játszódó események szinte teljesen alárendelődnek ennek, sokáig akár mellékesnek is mondhatók, ezzel szemben a múltból mozaikként kirajzolódó emlékképek olajként táplálják a lelkekben dúló tüzet. Az írónő kiváló pszichológiai érzékkel játszik az ember gyarlóságával, erkölcsi gyengeségeivel, és olyan hitelességgel kalauzol el a lélek legsötétebb bugyraiba, hogy egy pillanatig sem érezzük hiányát szanaszét heverő hulláknak, bűnesetek felderítésére kiéhezett nyomozóknak. Egyszerűen csak tovább akarunk olvasni, hogy megláthassuk, mennyire képesek lealacsonyodni, emberi méltóságukból teljesen kivetkőzni hőseink a sikertől, hírnévtől és pénztől remélt – valójában elérhetetlen és egyre távolabb kerülő – boldogság, vagy éppen az elvakult bosszú hajszolása közben. A pszichokrimi műfajába sorolható regény elgondolkodtató, hiszen olvasása közben kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy a mi mindennapjaink sem mentesek azoktól az árnyaktól, amelyek Alvtegen karaktereinek bukását okozzák.
Akik ismerik Karin Alvtegent, azok számára nem újdonság, hogy a svéd írónő regényei nem éppen szokványos darabjai a krimi műfajának. Az Olvasóterem az írónő mindkét eddig magyarul megjelent könyvéről – az Árulásról és A kitaszítottról – publikált recenziót, nekem viszont eddig nem volt szerencsém tőle olvasni. Nos, az Árnyakat követően nemcsak az eddig olvasott skandináv krimiszerzőim – Fossum, Nesbø, Indriðason, Kepler, Marklund – listája bővült egy újabb névvel, hanem azon szerzők képzeletbeli listája is, akiknek könyveire az elkövetkezőkben érdemes lesz odafigyelnem. Alvtegen olyan írónő, akit méltán emlegetnek a skandináv krimi legnagyobbjai között, és akinek könyveit nem véletlenül fordították le több mint huszonhét nyelvre. Magyar fordításban az Animus Kiadó gondozásában jelentek meg regényei.