A Maigret és a halott gyémánkereskedő sorban a kilencedik Maigret-regénye a belga Georges Simenonnak, az eredeti francia 1931-ben jelent meg, és érdekes pillanatképet mutat a két világháború közötti Franciaországról. Simenon persze elősorban a bűnténnyel foglalkozik, s az itt még kevésbé ismert párizsi Maigret felügyelő egy furcsa gyilkossági ügyben kénytelen nyomozni Párizs határain kívül.
Az üvegszemét egy monoklival palástoló dán Carl Andersen garázsából egy éjszaka eltűnik az autó, helyette viszont reggel a dán ott találja a szomszéd új járgányát, benne egy hullával. A halott férfi egy bizonyos Isaac Goldberg, egy ismert antwerpeni ékszerész. Carl és titokzatos lánytestvére, Else, azonnal menekülőre fogják – a rendőrök a párizsi Orsay pályaudvaron csípik fülön őket. A dánt még Maigret felügyelő sem tudja megtörni, pedig tizenhét órán át tart a kihallgatás a felügyelő irodájában. Carl Andersen váltig tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz, és bizonyíték hiányában a rendőrség kénytelen szabadlábra helyezni.
Maigret felügyelő tehát kiszáll a helyszínre, a Három özvegy kereszteződéshez, ahol három család lakik: a már említett Carl Andersen és Else, a biztosítási ügynökként dolgozó Michonnet és felesége, valamint az ökölvívóból autószerelővé avanzsált Oscar, aki az autószerelő műhely mellett egy benzinkutat is üzemeltet. Maigret alaposan körbejárja a helyszínt, elbeszélget az itteniekkel, és lassan felépíti a fejében az eseményeket.
Maigret általában ugyanazt a módszert alkalmazza a nyomozásai során, mint nagy elődei és kortársai, majd utódai is: Sherlock Holmes, Hercule Poirot és Miss Marple – vagyis alaposan megfigyel, kérdez, és töpreng, majd a végén rámutat a bűnösre. A Maigret és a halott gyémántkereskedőben azonban egy szokatlan, ritka szerepben is megmutatkozik: fegyvert ránt, golyózáporba keveredik, akcióba lendül, ököllel esik neki az egyik gyanúsítottnak. Ez valami új színt visz a regénybe az eddigi Maigret-regényekhez képest, bár ezt a számomra árnyalta az, ahogyan Georges Simenon elzárta előlem, az olvasó elől Maigret gondolatait, következtetéseit, így nem láttam át, hogy mi jár a felügyelő fejében, az apró mozzanatokból milyen következtetéseket von le, hogyan oldja meg a rejtélyt. Így aztán úgy éreztem magam, mint egy zöldfülü segéd a felügyelő mellett, aki mindent csak a külső szemlélő szemével lát, s csak akkor érti meg az egészet, amikor már vége, és Maigret a szemére olvasta a díszes társaságnak a bűntetteiket.
Említettem az első bekezdésben azt a pillanatképet, amely a harmincas évek Franciaországját engedi megpillantani – és úgy érzem, erre érdemes még pár sort rászánni. Simenon regénye egy körmönfont bűntényről szól, s a halott ékszerész esetéből kiindulva Maigret felügyelő további sötét ügyleteket leplez le, a könyv alapjában véve erről szól – ám a szemfüles olvasó a környezetet sem hagyhatja figyelmen kívül. Olyan ez, mintha egy évszázados családi fényképet nézegetve felfedeznénk a háttérben egy épületet, egy járművet vagy egy mára már elbontott hídat. A regény első oldalain pár sor erejéig a harmincas évek Párizsa elevenedik meg: a ködbe búrkolózó Szajna, egy elvonuló hajó, délidőben a kávézókat, kisvendéglőket megrohamozó munkások, este a hirdetőplakátokat beszedő mozi, a Párizs-közeli vidék élénk autósforgalma, a benzinkútnál megforduló, a fővárosba tartó kereskedők teherautói mind-mind egy jól megkomponált háttérképet adnak ehhez az egyszerű, szórakoztató krimihez.
A Lapozó rovatunkban bele is lehet olvasni a regénybe!