Tim Davys regénye egyike azon keveseknek, amelyek esetében a borítóra rányomott rövid ajánlószövegek nem pusztán hatásvadász mondatok. A lefejezett keselyű rejtélyének borítóján az Agave Könyvek a Los Angeles Times-t idézi: „nagyszerű koncepció, egyedülálló szórakozás”. És ez a négy szó mind tényleg megállja a helyét, ha a titokzatos svéd származású szerző harmadik (magyar nyelven a második) regényéről beszélünk.
Mollisanváros Tourquai negyedében holtan találják Oszkárt, a gazdag vállalkozót. A saját irodájában végeztek vele, nemes egyszerűséggel lefejezték. A nyomozást Lőrinc főfelügyelő vezeti, ám alaposan kiveszi a részét a munkából két tehetéges nyomozója, Anna és Ézsua is. Oszkár ügye kényes ügy: sokan akarhatták a halálát, sok a gyanúsított. Furcsán viselkedik Eleonóra, a szexi titkárnő is, aki azt állítja, hogy nem látott semmi gyanúsat Oszkár irodájának ajtaja előtt üldögélve. Utoljára Oleg, a feltaláló járt nála, de ő ártatlannak vallja magát: azt állítja, hogy élve hagyta Oszkárt az irodájában. De akkor ki a tettes? A nyomozás során kiderül, hogy Oszkár titkon szeretőt tartott, de Jázmin, a szeretője előre tagadja, majd bevallja, hogy viszonyuk volt. Vajon más kérdésre sem felel egyenesen? És akkor még nem szóltam Oszkár végrendeletéről, amiből kiderül, hogy sok az örökös, és egyikük egy bizonyos Igor, Oszkár egyetlen fia, a műkereskedő, aki az adósságai miatt értékes és értékesnek vélt festményekkel kereskedik. S hogy a szálak egy fokkal még kuszábbak legyenek: a rendőrséget egy telefonfülkéből értesítették a gyilkosságról, a fülke közvetlen közelében pedig nem más lakik, mint László, a hirhedt bűnöző, a drogszindikátus egyik vezére. Anna úgy véli, hogy Lászlót is megfigyelés alatt kellene tartani, ám amikor egy éjszaka felfedezi Lőrincet, a főnökét László ajtaján kilépni, megdöbben és megtorpan. Vajon mit keres a főfelügyelő az éjszaka közepén civilben egy drogdíler házában?
A krimi kedvelői minden bizonnyal rákattannak egy hasonló történetre, ám A lefejezett keselyű történetével mégiscsak csínján kell bánni. Nem minden az, aminek látszik. Olyan ez, mintha egy óriásposzter méretű képregényt letakarnánk egy olyan lepellel, amelyre ablakokat vágtunk. Az ablakok látni engedik a képregény egy részét, és ez elég is, ahhoz, hogy egy kerek történet keljen életre a szemünk előtt. Ám ha lerántjuk a leplet, olyan részei is láthatóvá válnak a történetnek, amelyek miatt aztán már soha többé nem tudunk úgy tekinteni rá, mint korábban. A lényeg ugyanaz marad, de a színek megváltoznak, az íze más lesz, egy másik élményt jelent az elolvasása, más miatt emlékszünk rá. Tim Davys regényének a hősei ugyanis – akárcsak az első részben – plüssállatok. Szándékosan kihagytam a fenti bekezdésből bizonyos dolgokat: a főfelügyelő egy kutya, és Véreb Lőrincnek hívják; a nyomozók egy madár és egy macskaféle, ők Sas Ézsua és Hiúz Anna; a titkárnő egy kígyó, úgy hívják, hogy Kobra Eleonóra; az áldozat pedig egy madár, ő maga a lefejezett Keselyű. Ha ezt is elmondom egy olyan embernek, aki még nem ismeri Tim Davys-t, (kipróbáltam: mosolyra húzódik a szája, és legyint) akkor könnyen azt hiheti az illető, hogy egy vicces regényről van szó, amelyet gyerekek is szívesen lapozhatnának. Pedig nem. A lefejezett keselyű rejtélye egy komoly történet a felnőttek világából, ahol a szereplők cselekedetei majdnem teljes egészében emberiek, motivációik számunkra nagyon is ismerősek, gyengeségeik és erősségeik is ugyanolyanok. Tim Davys pusztán rendhagyó módon csomagolta ezt a történetet, és egy pillanatra sem engedi, hogy ezt elfelejtsük. Arra én még mindig nem jöttem rá, hogy erre mi szüksége van.
Tim Davys, mint mondtam, folyton emlékeztet arra, hogy itt plüssállatok a főszereplők: a kígyó kúszik az utcán, és a szerző hangsúlyozza is, hogy emiatt gyorsabban kopik, mint társai; Keselyűt lefejezték ugyan, de a fejét vissza lehetne varrni, ha megtalálnák – hiszen ez így természetes plüsséknél; az időjárás állandó, a reggeli eső vagy a délutáni napsütés percre pontosan ugyanakkor érkezik minden nap; mindenki Volgával közlekedik, ám ezekből több típus van: Volga Deluxe, speciális rendőrségi Volga, stb; Mollisanvárosban az utcák különböző színűek, s ettől nekem mindegyre az az érzésem támadt, hogy egy gyerekszobában berendezett, építőkockákból összerakott városkát látok, ahol plüssállatok állnak mereven, az arcukra varrt kifejezéssel, s valaki – talán éppen Davys – mozgatja őket innen oda fejezetről fejezetre. Ezek összessége vegyes érzéseket keltett bennem: a jól felépített, érdekfeszítő történet hajtott előre, mert kiváncsi voltam a következő lépésre és a végkifejletre, ám nagyon nehezemre esett komolyan venni Davys regényét. Ha van hátsó szándéka azzal, hogy a cselekményt ennyire bizarr díszlet közé helyezi, úgy az számomra továbbra is ismeretlen maradt. Ha csak azért teszi, mert ez a nagyszerű koncepció tényleg egyedülálló szórakozást nyújt, igaza van. Ha nem plüssállatok lennének a főszereplői, évek múlva nem emlékeznék A lefejezett keselyű rejtélyére. Így azonban egész biztosan megmarad, és vevő leszek a következőre is.