Portré: Makszim Gorkij

Vidd hírét!
  •  
  •  

Makszim Gorkij két századot és két irodalmi stílust elválasztó világirodalmi íróegyéniség. Munkássága a XIX. századbeli orosz széppróza Gogollal induló korszakának befejezője, illetve a XX. századi szocialista realizmus elindítója és kiteljesítője. Neve felvett, írói név, kesernyés öniróniát takar, magyarra valahogy így fordítható: Keserű Maxim.


1868 március 28-án született Nyizsnyij Novgorodban, kispolgári család gyermekeként. Korán árván maradt, a rokonai nevelték, minden munkát elvállalt már gyerekként, hogy szabaduljon a nyomorból. De ezek az évek egyben a lankadatlan tanulás és az olvasás mámoros esztendei voltak. Az egyetemre nem vették fel, ezért gyalog bejárta Oroszországot, még a cári rendőrség is szemmel tartotta a „tekergőt”. Egyszerre vette tudomásul a szegény rétegek nyomorát, vágyait és érezte saját bőrén az irodalom adta nagyszerű érzéseket. Ekkor jelentek meg korai nagy elbeszéléseiMakar Csudra, Cselkas, Izergil anyó –, amelyek még a romantika pátoszával mutatják be a megalázottak, a reménytelen elnyomottak lelkében élő jóságot, szépséget.

1905-ben részt vett a forradalomban, emiatt bebörtönözték, de gyorsan kiszabadult. Életében többször is emigrálni kényszerült, Párizsban, az Egyesült Államokban, Németországban élt hosszabb-rövidebb ideig, végül második otthonra talált a napfényes Capri szigetén. (De végül nem ott érte a halál, hiszen élete végén hazaköltözött Oroszországba.)

1902-ben az Éjjeli menedékhely meghozta számára a színpadi világsikert. Nyugat-Európa is elismerte és ünnepelte tehetségét. (Tulajdonképpen a nyugati pályatársak felzúdulása miatt engedték ki olyan hamar a börtönből…) Ezzel a drámával túllépett a romantikán, pályafutása e korszakát ő maga nevezte kritikai realizmusnak. Ekkor hagyott nyomot művészetén a naturalizmus, de annak egy sokkal kifinomultabb, stílusosabb változatát művelte, mint a naturalisták átlaga. Ösztönös szemérmessége folytán mindig felette maradt az ábrázolt rossznak, rútnak, trágárnak. Ez időbeli szépprózai főműve a Foma Gorgyejev című regény, egy kitűnő polgárember semmibe vezető életútjáról.

1906-ban írta meg Az anya című regényét. Ezt a szocialista realizmus úttörő műveként tartják számon. A drámairodalomba az Ellenségekkel tört be ez az újfajta gorkiji látásmód.

Az októberi forradalom győzelme után hol pártolta, hol bírálta Lenint. Ennek ellenére Lenin tisztelte benne a nemzetközileg is híres írót, állami hivatalba nevezte ki. Így lett Gorkij irodalmi vezér, nagy hatással volt az orosz nép kulturális fejlődésére, hiszen az ő kezében volt az állami könyvkiadás. Rövid idő alatt lefordíttatta és kiadatta például H. G. Wells, G. B. Shaw, Anatole France és Romain Roland munkáit. Számos tehetséges, fiatal költő, író kezdte pályafutását az ő pártfogásával. (Bár tévedhetetlen ő sem volt, elutasította például Platonov Csevengur című regényét, s ezzel derékba törte a szépreményű író pályáját…) Gorkij befolyása idővel politikai területekre is kiterjedt, ezért Lenin végül azt „javasolta” neki, hogy tüdőbetegségét külföldön kezeltesse egy ideig. A Lenin halála után kialakult hatalmi harcot távolról figyelte, bár Trockij és Sztálin párbajában az utóbbiban bízott inkább. Ám csalódnia kellett. Hazalátogatva ismét körbeutazta Oroszországot, de semmi jelét nem tapasztalta a nyomor, a szellemi szegénység enyhülésének. Mikor ezt Sztálinnal közölte, ő meglehetős hidegséggel fogadta a kritikát. Gorkij ismét elhagyta hazáját.

Erre a nehéz, zavaros időszakra tehető önéletrajzi trilógiájának befejező része, az Egyetemi éveim. (Az előző kötetek: Gyermekkorom, Inasévek.) Ekkor fejezte be az orosz kapitalizmus idején játszódó családregényét az orosz polgárság felemelkedéséről, diadaláról, válságáról és bukásáról: ez Az Artamonovok.

1931-ben Sztálin „megbocsátott” neki és hazahívta. Gorkij ekkor végleg hazatérve ünnepelt íróvá vált szülőföldjén is. Megteremtette a Szovjet Írószövetséget, amelynek elnöke volt haláláig. Támogatta a fiatal írógenerációt, irodalmi vitákat szervezett. Ezekben az években írta meg egyik legszebb drámáját, a Jegor Bulicsovot. Belekezdett Klim Szamgin élete című nagylélegzetű társadalmi krónikájába, amelyet nem sikerült ugyan befejeznie, de így is legterjedelmesebb műve lett (és a maga nemében, a társadalmi körképnek, valamint a kitűnően megalkotott szereplők galériájának köszönhetően teljes egész).

A gyermek- és fiatalkori nyomorgások idején szerzett tüdőbajába halt bele 1936. június 18-án, Moszkva mellett.


Vidd hírét!
  •  
  •