Wolf Haas: Az örök élet

Írta : Wolf Haas
Eredeti cím : Das ewige Leben
Eredeti kiadás : 2003
Magyar cím : Az örök élet
Fordította : Bán Zoltán András
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 225
75
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Hát most már megint mi történt – kezdi Wolf Haas a maga szokásos, tegező stílusában Brenner nyomozó hatodik történetét. Egy ideig úgy volt, hogy Brennerből ennyi lesz, a hatodikkal véget ér a sorozat, az osztrák szerző megunta öregedő magándetektívjét, és jegeli – vagy valamiképp rövidre zárja a sorozatot, egyszóval: nem lesz több nyomozás. Mindez 2003-ban történt, amikor Az örök életet megírta. A hatodik történetét tehát úgy szőtte-fonta, hogy ez az utolsó. Később azonban úgy alakult, hogy hiányzott neki Brenner, és 2009-re úgy döntött: visszahozza. Így aztán – örömmel jelenthetjük – lesz hetedik rész is, már idén megjelenik a Scolar Kiadó gondozásában, és az A Brenner és a Jóisten címet fogja viselni. De akkor hogyan ér véget a hatodik? Nem hal meg a Brenner? Vagy ez a Jóisten a hetedikben mégiscsak arra utalna, hogy…? És ki a titokzatos narrátor, aki eddig hat részen át, mintha csak egy sör mellett ülne, szemtől szemben az olvasóval, mint legjobb és legbizalmasabb barátjával, ontotta nekünk Brenner történeteit? Hát minderre fény derül a hatodikban, szóval mozgalmas egy epizóddal van dolgunk – s Wolf Haas stílusában hadd tegyem hozzá: miért, mire számítottál?


Brenner a grazi Sigmund Frued Idegklinika intenzív osztályán ébred, háromhetes kómát követően. Nem érti, mi történt vele. Azt mondják, öngyilkos akart lenni, és főbe lőtte magát – de Brenner ezt az egyet semmiképp nem hajlandó elhinni. Szerinte meg lelőtték. Az viszont a baj, hogy az ominózus esemény előtti időszakra egyáltalán nem emlékszik. Lassan visszatér a memóriája, fel tudna idézni bármit a gyerekkorából – de a közelmúltat mintha kiradírozták volna. Egyetlen kapaszkodója van: hogy ébredésekor a híres grazi sör, a Puntigamer szlogenjét mondta, Vidám haver, Puntigamer! Aztán hamarosan több emlék is a felszínre tör: azért mondta/énekelte a Puntigamer szövegét, mert a baleset előtt (így nevezi azt, hogy golyó repült a fejébe – „szép középút a gyilkosság és az izé között”) Köck barátjával Puntigamer sört ittak a Schwarzenegger Stadionban.

Abban a reményben, hogy Köck majd elmondja, mi történt, Brenner még azon az estén felkeresi a régi havert. De Köck ugyanolyan módszerrel lett öngyilkos, mint amivel Brenner próbákozott közel egy hónappal korábban, írd és mondd: főbe lőtte magát, ráadásul ugyanazzal a típusú fegyverrel. Ez már sok Brennernek, kutatni kezd, és a gyanúja az egykori barátra, a grazi rendőrfőnökre, Aschenbrennerre terelődik. Történt ugyanis valamikor régen, hogy négy jó barát puszta heccből eljátszotta, milyen az, ha kirabolják mondjuk a Raiffeisen Bank helyi fiókját. A négy közül egy korábban elhunyt autóbalesetben, az elmúlt egy hónap alatt pedig Köck és Brenner is „öngyilkos” lett – mondjuk Brennernek nem jött össze. Aschenbrennernek viszont a haja szála sem görbült – eddig. Később a képbe jön egy nő és a cigánymaffia is, és tényleg kiderül, hogy kije Brennernek ez a dumás narrátor.

A cselekményről – de leginkább a végkifejletről – ennél többet nem árulhatok el, de összességében nem is az a fontos. Brenner nyomozó hetedik történetét nem azért várom, mert az eddigi sztorik annyira magukkal ragadtak volna. Valójában soha nem a történet marad meg, hanem a mindig megújulni képes narratíva, az az ízes, egyáltalán nem irodalmi, sokkal inkább a söntéspultnál hallott regékre emlékeztető stílus, és ebben nagyon nagy szerepe van a könyek magyarországi fordítójának, Bán Zoltán Andrásnak is. Ha most ránézek a könyvespolcra, és a szemem megkeresi a korábbi Haas-krimiket, egy-egy jó poén, vagy egy vígjátékba illő jelenet jut eszembe, nem pedig maga a bűntény és a konkrét cselekmény. A Csontdarálóban például a nyitójelenet a csirkefalatozónál, amikor Brennert megbízzák a nyomozással, a Silentiumban Gottlieb verziója a zuhanyzófülkés jelenetről, amikor a lelkiatya állítólag „megbibézte” őt. Ezek felejthetetlenek, és ezek miatt emlékszem később is a regényekre.

Wolf Haas olyan, mint Rejtő Jenő. Könnyed szórakozást nyújt, két komolyabb olvasmány között valódi felüdülést jelent – olyan, mint egy frissítő zápor a nyári kánikula közepén. Én kíváncsi lettem a Puntigamerre is, és megnéztem a sör reklámfilmjét. Vidám haver, Puntigamer! A következő Brenner-regény mellé valahogy beszerzek egyet.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •