Csupa, csupa Gaiman – játék

Vidd hírét!
  •  
  •  

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Az Agave Könyvek újra kiadja Neil Gaiman legsikeresebb regényét, az Amerikai isteneket. A Könyvhétre a regény bővített kiadása jelenik meg, az új kötet 10-12 ezer szóval hosszabb a 2001-es megjelenésnél, de ez nem feltétlenül a történet végének megtoldását jelenti: Gaiman sok helyen elvett a regényből és még több helyen hozzátett.


Az új, bővített kiadás tiszteletére az Agave Könyvekkel karöltve játékot szervezünk, három jó megfejtő pedig az Amerikai istenek egy-egy példányát nyeri. Egy Gaiman-mű címét kell megkeresni az alábbi rejtvényben. Nyolc meghatározást (vagy ha úgy tetszik: kérdést) adunk meg, és erre a válaszokat is szállítjuk, de a betűket mindegyikben összekavarjuk, neked kell tulajdonképpen “helyrerázni” ezeket. Ha megvan mind a nyolc név/cím, akkor már csak annyi a dolgod, hogy összeolvasd fentről lefelé a nyolc név/cím első vagy utolsó betűjét (neked kell kitalálnod, hogy honnan melyik kell), és egy Gaiman-mű címét kapod. Ezt kérjük beküldeni az alábbi űrlap segítségével.

CARGO PILLS – 1999-es regénye
GOHU – rangos díj, Gaiman különböző kategóriákban többször is elnyerte
BRAY RAD RUBY – amerikai sci-fi író, nagy hatással volt Gaiman-re
SINKI A FAÚN – 2005-ös regénye
SHE SOLO – 1996-os regénye
IGEN DE SZEKÉR – a Tükör és füst c. kötet egyik novellája
NU RADAR DUN – brit popegyüttes, róluk írta Gaiman az első könyvét
A TŐKE ENYVE TÖM – 2008-as regénye

Ha a fenti neveket és címeket a helyére raktad, fentről lefelé haladva használd minden cím/név első vagy az utolsó betűjét, és ezekből rakd ki Gaiman egyik művének címét. Ezt küldd be az alábbi űrlapon!

EZ A JÁTÉK VÉGET ÉRT! EREDMÉNYHIRDETÉS:

…előtt lássuk a helyes megfejtést:

  • CARGO PILLS = Csillagpor
  • GOHU = Hugo
  • BRAY RAD RUBY = Ray Bradbury
  • SINKI A FAÚN = Anansi fiúk
  • SHE SOLO = Sosehol
  • IGEN DE SZEKÉR = Idegen részek
  • NU RADAR DUN = Duran Duran
  • A TŐKE ENYVE TÖM = A temető könyve

A fentiekből az első vagy az utolsó betűt kellett használni, azokat összeolvasni, így jött ki a Coraline, ami szintén egy Gaiman-regény címe.

Összesen 377 megfejtés érkezett, és a játékban résztvevők közel 98%-a jól fejtette meg a feladványt. A nyertesek kilétéről tehát sorshúzással döntöttünk, ők az alábbiak:

  • Bagi Béla
  • Rózsa Melinda
  • Rácz Fruzsina

A nyerteseknek gratulálunk, őket e-mailen is értesítjük! Hamarosan új játékkal jelentkezünk!

Adatvédelmi elveink nem változtak, az e-mail címeket harmadik félnek nem adjuk át, és csak azért őrizzük meg, hogy a következő játékról értesíthessünk. Ha részt veszel ezen a játékon, azt is engedélyezed, hogy az e-mail címedet felírjuk a játéklistára – ezt a listát csak és kizárólag játékaink alkalmával használjuk, más levelet (reklám, hírlevél) ezekre a címekre nem küldünk.


Vidd hírét!
  •  
  •