Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Írta : Paolo Bacigalupi
Eredeti cím : The Windup Girl
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : A felhúzhatós lány
Fordította : Horváth Norbert
Kiadó : Ad Astra Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 565
93
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Nem mondhatom, hogy nagy sci-fi rajongó lennék, vagy, hogy nagyon otthonosan mozognék ebben a műfajban. Ettől eltekintve olvastam – és filmen is láttam – már jó néhány sci-fit, köztük kiemelkedő és felejthető műveket is. Az igényesnek tűnő és kellő mondanivalóval rendelkező könyveket viszont szinte műfajtól függetlenül szívesen olvasom, nyitott vagyok az új és ötletes dolgokra. Az elmúlt időben az olvasmányaim között túlsúlyba kerülő krimik és bűnügyi regények után szó szerint vágytam valami másra, valami újszerűre. Így nem véletlen, hogy A felhúzhatós lány már a fülszövegével felcsigázta az érdeklődésemet.


A történet a távoli – vagy nem is oly távoli – jövőben játszódik, az olajválság utáni korszakban, a Thai Királyság fővárosában, Bangkokban, a Mennyei Teremtmények Városában. A szűkös energiaforrások miatt az energiát hatalmas lendrugókkal állítják elő és azokban tárolják, a közlekedést és szállítást többnyire kevés energiát igénylő eszközökkel (bicikli, riksa, léghajó) oldják meg, a globális felmelegedés miatti tengerszint-emelkedés fenyegetései elől a városokat gátrendszerekkel és óriási szivattyúkkal védik. Az emberiség túlélése folyamatosan veszélyben van, a különböző vírusok (cibiszkózis és hólyagüszög) újabb és újabb mutációi és a kártevők (nipponi génhekkelt zsizsik és elefántcsontbogár) ismételten megfertőzik és pusztítják az élelmiszernövényeket, ráadásul az emberekre is komoly veszélyt jelentenek. Ebben a helyzetben a világot ún. kalóriatársaságok uralják, óriáscégek, amelyek a génmódosítás technológiáját használva próbálnak előállítani a különböző betegségekre rezisztens fajokat. A világ teljesen átalakult, a nagy birodalmak – köztük az Egyesült Államok, Kína, India – összeomlottak, a Thai Királyság pedig annak köszönheti fennmaradását, hogy komolyan vigyáz magbankjára, ahol a genetikai szennyezéstől mentes DND mintákat őrzi, így biztosítva a folyamatos élelmiszertermelést.

A királyság élén a még kiskorú királynő áll, így valójában egy régens, a szomdét tyáophrajé irányítja az országot. Emellett két minisztériumnak – a Környezetvédelminek és a Kereskedelminek – van komoly befolyása az ország politikai életére. Előbbit Prácsá tábornok vezeti, utóbbit Akkharat kereskedelmi miniszter. A két minisztérium közötti állandó rivalizálás nagymértékben befolyásolja az ország működését: a Környezetvédelmi Minisztérium fehéringesei járják a várost, és az árusok, kereskedők körében tapasztalható rendellenességeket ellenőrzik, hogy kiszűrjenek mindenféle genetikai szennyeződést, mindeközben pedig hatalmas kenőpénzeket szednek. A Kereskedelmi Minisztérium ezzel szemben az országba érkező külföldiekkel – kereskedőkkel, befektetőkkel, gyártulajdonosokkal –, az ún. farangokkal ápol jó kapcsolatot, megkönnyítve számukra a profitszerzést. Miközben a két minisztérium között dúl a rivalizálás, az országot átszövi a korrupció, az emberek pedig hol az éhínségtől és az állandóan fenyegető járványveszélytől, hol a fehéringesek zaklatásaitól rettegnek.

Ebben az eléggé zűrzavaros helyzetben érkezik az országba Anderson Lake, az AgriGen nevű kalóriatársaság ügynöke a következő küldetéssel: találja meg a thai királyság felbecsülhetetlen értékű magbankját és egy Gi Bu Szen (Gibbons) nevű génrippert – aki mellesleg a világ legjobbja e téren –, a cég egykori alkalmazottját, aki most valahol az országban bujkál, és ténykedésével nem kis borsot tör az orruk alá. Anderson egy lendrugókat gyártó vállalat menedzseri tisztségével álcázza küldetését, valójában azonban a vállalkozás különösebben nem érdekli. Annál jobban foglalkoztatja azonban a lendrógugyártás technológiája beosztottját és mindenesét, Hok Szénget, a sárgakártyás kínait. (A sárgakártyások a malájföldi mészárlást túlélő kínai menekültek, akiket a királyságban sem igazán kedvelnek, és másodrendű polgárként kezelik őket). A férfi minden vágya, hogy hozzáférhessen az Anderson széfjében tárolt tervrajzokhoz és végre megcsinálja élete nagy üzletét.

Anderson egy szexbárban ismerkedik meg Emikóval, a felhúzhatós lánnyal. A felhúzhatósok a japánok által genetikai tervezés révén kifejlesztett „lények”, ún. új emberek, amelyek sokkal gyorsabbak és ellenállóbbak az embereknél, bőrük porcelánszerűen sima, hogy kívánatosabbak legyenek, viszont pórusok hiányában állandó túlhevülés fenyegeti őket, emellett mozgásuk esetlen, robotszerű, és a különböző társasági ismeretek és viselkedésminták mellett a szolgaszerű engedelmesség van beléjük kódolva. Emikó egy Raleigh nevű farang férfi alkalmazásában dolgozik szexrabszolgaként. Kénytelen elviselni a megaláztatásokat, hiszen tulajdonosa/főnöke csúszópénzt fizet a fehéringeseknek, hogy szemet hunyjanak a lány jelenléte fölött: a sárgakártyásokhoz hasonlóan a felhúzhatósok is – vagy, ahogy a helyiek nevezik őket, a hícsi-kícsik – közmegvetésnek és állandó életveszélynek vannak kitéve az országban.

Anderson és Emikó első találkozása kölcsönös haszon reményét villantja fel mindkettőjük számára: a kalóriaügynök a lánytól szerez némi információt az általa keresett Gi Bu Szenről – akiről a lánynak egyik kuncsaftja mesélt –, a lány pedig Andersontól hall először az ország északi részén található falvakról, ahol kizárólag hozzá hasonló felhúzhatósok élnek, gazda, tulajdonos nélkül. A férfi reméli, hogy megtalálja azt, akiért és amiért a Thai Királyságba küldték, a lány pedig abban bízik, hogy sikerül kitörnie megalázó helyzetéből, és eljut északra, a felhúzhatósok falujába, ahol végre szabadon élhet. Az országban uralkodó állapotok azonban egyikük dolgát sem könnyítik meg: a fehéringesek túlkapásai – Tyájdi százados és Kannyá hadnagy vezetésével – kirobbantják a két rivális minisztérium közötti háborút, így mind Anderson, mind Emikó egyre távolabb kerül céljától. A férfi viszont, kapcsolatait kihasználva, merész lépést tesz: üzletet ajánl Akkharat miniszternek és a szomdét tyáophrajének. Ekkor azonban még nem sejti, hogy mekkora kockázatot jelent az üzletre és közvetett módon saját életére is az Emikóval való kapcsolata. A lány ugyanis, megaláztatásai elől menekülve, végső kétségbeesésében leküzdi a beléje kódolt engedelmességet, és szörnyű tettre szánja el magát, ezt követően pedig elszabadul a pokol az egész királyságban, és igencsak kérdésessé válik, hogy ki kerül ki győztesen saját álmainak hajszolása közben…

A szerző: Paolo Bacigalupi

Paolo Bacigalupi regénye nem könnyű olvasmány. Annak ellenére, hogy nyelvezete nem feltétlenül nehézkes és kellőképpen fordulatos, a számos információ, amit a szerző az általa elképzelt világgal és társadalmi renddel kapcsolatosan megoszt az olvasókkal, nagy odafigyelést igényel olvasás közben. Ezt némiképp nehezíti a leírások, magyarázatok hiánya vagy késleltetése – nem mindig ott és nem mindig annyira részletesen olvashatunk egy-egy összefüggésről, ahol és amennyire esetleg szeretnénk – , valamint a számos thai kifejezés. Egyszóval, nem érdemes átsiklani a regényen – mondjuk 550 oldalon nem is lenne könnyű –, hanem érdemes alaposan megrágni a gondolatokat és újdonságokat, átadva magunkat az olvasás élvezeteinek.

Az egész regényben a legérdekesebb talán maga a világ, amelybe Bacigalupi elhelyezte a történetet. Jóllehet a cselekmény a jövőben játszódik, a szerző által megrajzolt világ egy furcsa keveréke a modernnek és a “primitívnek”, a kezdetlegesnek. (Hogy ennek csak néhány példáját említsem: a lábbal működtetett számítógépek, a lendrugókban tárolt energia, amelyek nagyobb méretű darabjait óriáselefántok, azaz megadontok segítségével húzzák fel, metángázlámpákkal megoldott világítás, léghajók segítségével történő szállítás stb.) És talán pont e keveredés miatt nem érezzük azt, hogy egy megfoghatatlan, nehezen elképzelhető, irreálisan futurisztikus világba nyerne bepillantást, hanem egy olyan társadalmi berendezkedés és technikai fejlettség tárul elénk, amit akár a nem olyan távoli jövőbe is bele lehet képzelni. Mindamellett viszont Bacigalupi nem könnyíti meg az olvasó dolgát: az eseménydús és fordulatos cselekmény, a sok párbeszéd mellett a szerző viszonylag kevés teret szentel a háttérinformációknak – legalábbis a regény első részében mindenképpen –, így nagyon sokáig csak kapkodjuk a fejünket, hogy akkor ki kivel van, mi is történik tulajdonképpen. Viszont az is igaz, hogy amikor leírásokba kezd, akkor részletekbe menően mutatja be a dolgok működését, teljesen életközelivé válik az általa megálmodott világ, sokszor azt érezzük, hogy ott sétálunk Bangkok utcáin az árusok között, orrunkat szinte megcsapja a námplá phrik vagy éppen a szomtam illata, szinte bőrünkön érezzük a negyvenfokos hőséget, vagy éppen ott cseng a fülünkben a megvadult harci megadontok fülsüketítő csatakiáltása. És ez kétségkívül pozitívan befolyásolja az összképet, még akkor is, hogyha nem mindennek a működésére és nem minden összefonódásra kapunk kielégítő magyarázatot.

A regény másik nagy pozitívuma a szereposztás és a szereplők megalkotása. Bacigalupi nagyon jól bánik a karakterekkel és nagyon összhangba hozza őket a történetvezetéssel is: megalkot néhány erős személyiséget (Anderson Lake, Emikó, Hok Széng, Tyájdi, Kannyá) és köréjük építi fel a cselekményt. Oly módon, hogy az egyes fejezetek eseményei szinte kivétel nélkül egy-egy szereplő körül zajlanak – mondhatni az illető főszereplésével – így a központi sztorit az ő  párhuzamos ténykedéseik alakítják, nyilván, amíg a szálak össze nem érnek. Ez azt is eredményezi, hogy gyakorlatilag nincs a regénynek főszereplője, nincs egyetlen olyan központi karakter, akivel azonosulhat az olvasó, pontosabban a szereposztás miatt bizonyára nem mindenki számára ugyanaz a személy testesíti meg ezt a karaktert. A fő karaktereket pedig számos – ugyan kisebb szerepet kapó, de igencsak érdekesnek mutatkozó – mellékkarakter veszi körül (mint pl. Máj, a fiatal thai lány; Raleigh, a bordélyház tulajdonosa; Richard Carlyle, a farang vállalkozó; Akkharat kereskedelmi miniszter; a Trágyakirály, egy befolyásos helyi maffiózó; vagy éppen a Gi Bu Szen/Gibson, a hírhedt génripper), és így válik a szereposztás is legalább annyira színessé és izgalmassá, mint a Bacigalupi által megrajzolt világ.

A mérleg másik oldalán, a negatívumok között mindenképpen meg kell említenem a számos thai szó és kifejezés rendszerezett fordításának hiányát, ami mindenképpen nehezítette az olvasást. Nagy segítség lett volna egy miniszótár a regény végén. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a regény olvasása után tévedtem a kiadó honlapjára, ahol felfedeztem, hogy letölthető egy négyoldalas thai-magyar szószedet: Átírási táblázat Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány című regényéhez. Ez mind szép és jó, de nem hiszem, hogy túlságosan terhelte volna az amúgy is több mint 550 oldalas kiadvány vastagságát, ha ez történetesen a könyv végén kap helyet. Erre mindenképpen a megjelenés előtt kellett volna gondolni. Így sem elvetendő, de sajnos rajtam már nem segít, legfeljebb a cikk olvasói számára lehet hasznos ez az észrevételem. Amúgy a letölthető szószedet nem teljes, néhány lényeges kifejezés kimaradt belőle.) A könyvnek talán ez a legnagyobb hiányossága. Emellett becsúszott a szövegbe néhány szerkesztési hiba is – többnyire fölöslegesen ottmaradt vagy felcserélt karakterek –, amelyek száma a könyv terjedelméhez képest ugyan elenyésző, ahhoz azonban mindenképpen elég, hogy szembetűnjön. A kiadvány egyébként esztétikus és igényes kivitelezésű, amit nagymértékben feldob a Raphael Lacoste – aki mellesleg az Ubisoft játékgyártó cég művészeti igazgatója volt két nagysikerű játéksorozat, az Assassin’s Creed és a Prince of Persia tervezésében – által alkotott borítókép.

Nyilván nem a hibák hangsúlyozása a célom, sokkal inkább építő jellegű kritikaként fogalmaztam meg ezeket az észrevételeket, tudatában annak, hogy egy nemrég induló kiadónak ennél komolyabb kihívásokkal is meg kell birkóznia, és bízva abban, hogy feltehetően a jövőben ezek az apró hiányosságok eltűnnek majd. Az Ad Astra Kiadót mindenképpen elismerés illeti, nem csupán Paolo Bacigalupi méltán nagysikerű regényének a kiadásáért, hanem a kezdeményezésért is, amely „a kortárs nemzetközi fantasztikus irodalom kiemelkedő és friss szemléletű” alkotásainak kiadását célozza meg. A felhúzhatós lány egy kiváló példája a kiadó által megfogalmazott küldetésnyilatkozat sikerre vitelének, hiszen a regény nem véletlenül nyerte el a műfaj szinte minden rangos kitüntetését: 2010-ben megkapta a legjobb regényért járó Nebula– és Hugo-díjat (utóbbit China Miéville The City & the City című regényével megosztva), a John W. Campbell emlékdíjat a legjobb sci-fi regényért, a Compton Crook-díjat és a Locus-díjat, a Time magazin pedig beválasztotta 2009 tíz legjobb irodalmi műve közé. A sci-fi irodalomra és annak fejlődésére kifejtett hatását ugyan nem tudom megítélni, lévén, hogy annyira azért nem mozgok otthonosan ebben a műfajban, az azonban kétségtelen, hogy a műfaji határokon túllépve is kiemelkedő alkotás.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •