Margaret Atwood: Guvat és Gazella
Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre nyomorúságosabb életét. Regényének főszereplője egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, de most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.
Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta.
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei
A belga születésű Simenon 1950 decemberében fejezte be a Maigret és az éjszaka örömei című művét, ami az egyik legismertebb Maigret-regénnyé vált: mind a francia, mind az angol televízióban számos feldolgozás készült belőle.
A Picratt’s egy kis éjszakai klub Párizsban, ami hajnali négykor zár be. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve Arlette-et, az egyik táncosnőt, aki a körzeti rendőrőrsre indul, hogy bejelentsen egy tervezett gyilkosságot. Állítása szerint két férfi arról beszélgetett a mulatóban, hogy másnap megölnek egy grófnőt. Bár az elmondottak részletei meglehetősen ködösek, reggel a bűnügyi rendőrségen Maigret felügyelő és kollégái kihallgatják a lányt, aki viszont visszavonja a bejelentést arra hivatkozva, hogy előző éjjel részeg mámorában nem is tudta, mit beszél. Maigret-nek azonban bogarat ültet a fülébe a történet, majd délelőtt befut egy telefonhívás; gyilkosság történt, de az áldozat nem az, akire számítottak.
James Patterson + Mark Sullivan: Véres olimpia
James Patterson az egyik legsikeresebb krimiszerző, több mint 240 millió könyvét adták el világszerte. Első regényével 1977-ben elnyerte a rangos Edgar-díjat. A Guinness Világrekordok könyve szerint az ő nevéhez fűződik a legtöbb New York Times bestseller. A Forbes magazin felmérése szerint 2011-ben Patterson a világ 37. legbefolyásosabb híres embere volt.
Legújabb krimijében a Private, a világ legnevesebb nyomozóirodája kap megbízást kap, hogy lássa el a 2012-es londoni olimpia biztonsági feladatait. Az iroda különleges ügynökei közül négyszázat irányítanak át Londonba, hogy a mintegy kétszáz országból érkező több mint 10 000 versenyző biztonságára ügyeljenek. Már csak órák vannak hátra a megnyitóig, amikor Peter Knightot, a Private egyik vezető nyomozóját brutális gyilkosság helyszínére hívják. Az olimpiai játékok magas rangú szervezője az áldozat. Karen Pope újságíró levelet kap valakitől, aki Kronosznak nevezi magát, és aki vállalja a felelősséget a gyilkosságért. Kronosz ígéretet tesz arra, hogy visszaállítja az olimpiai játékok régi dicsőségét, és elpusztítja mindazokat, akik hazugságaikkal, korrupt magatartásukkal és mohóságukkal tönkretették azt.
Jorge Bucay: Az autodependencia útja
Az Európa Könyvkiadó elindítja a világhírű argentin pszichoterapeuta, Jorge Bucay Camino-sorozatát, amely öt részből áll: Az autodependencia útja, A találkozás útja, A könnyek útja, A boldogság útja és A spiritualitás útja. Az első a napokban kerül a magyar könyvesboltokba, és az előzőekhez hasonlóan ebben is különböző életmesékkel, kis elbeszélésekkel, anekdotákkal juttatja el az olvasóhoz a mondandóját – ezúttal legfőképpen azt, hogy az ember ugyan nem lehet teljesen önálló vagy független, de csak akkor találhatja meg igazi útját az életben, ha a benne lévő gyermek nem függ senki mástól, csak saját érett, felnőtt énjétől. Az önismeret útján ezt a felnőtt énünket kell megtalálnunk, s aztán minden körülmények között, akár azt is vállalva, hogy sokaknak nem tetszik, ragaszkodni hozzá, hogy azok legyünk, akik vagyunk. S akkor, írja Bucay: „Soha nem függök mások szavaitól, de mindig meghallgatom őket. Soha nem engedelmeskedem mások tanácsainak, de mindig figyelembe veszem őket. Soha nem függök a külvilág véleményétől, de mindig tisztán akarom látni, mit gondolnak rólam.”