67 éves Agatha Christie-esszét publikáltak

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Egy elveszettnek vélt Agatha Christie-esszé került a brit olvasók elé – a krimi koronázatlan királynője rendelésre írta 1945-ben, de angolul még soha nem publikálták. Az esszével Agatha Christie a brit krimiirodalmat magasztalta; egy orosz magazin lehozta 1947-ben, de angolul csak most, 67 évvel később jelent meg először.


Christie esszéje az angol detektívirodalom értékeit dícsőíti, most egy 1933-as regény, az Ask a Policeman előszavaként jelent meg, amelynek az írónő társszerzője volt. Az esszére David Brawn, Christie kiadója bukkant rá 1997-ben az írónő archívumában, de nem volt alkalma eddig publikálni. Brawn azt mondja, hogy Christie-t a brit Oktatási Hivatal ruházta fel ezzel a feladattal, és az eredeti tervek szerint világszerte terjesztették volna az írást. Feltehetően a brit-, de úgy általában a nyugati életstílus erényeit szerették volna dícsőíteni. Ennek a propagandának volt a része Agatha Christie esszéje, amelyből kitűnik, hogy az írónő aktív része volt a brit irodalomnak, ismerte a kortársakat, olvasta a műveiket.

Christie csodálattal ír Sir Arthur Conan Doyle-ról, a “detektívirodalom úttörőjéről”, John Dickson Carr-t (A három koporsó, A kastély titka) mágusnak, mesternek, páratlan bűvésznek, a “Megtévesztés Királyának” nevezi, Ngaio Marsh-t (Aki másnak vermet ás, Fény kialszik!) megérdemelten népszerű detektívíróként említi. Christie önmagáról szerényen ír, szorgalmas szakmabelinek nevezi magát, de megjegyzi, hogy egy amerikai lap ennél előkelőbb címmel is illette már, amikor a Halál Hercegnőjének titulálta. Christie mindezzel együtt nem bizonyult túl hatékonynak a propaganda gépezetben. Margery Allingham-et (A bársony nyuszi avagy a játékok életre kelnek) metsző kritikával illette, aki “hajlamos arra, hogy a cselekményt alárendelje a karaktereknek”, aminek következtében a végkifejlet nem a meglepetés erejével hat, inkább csak elkerülhetetlenül bekövetkezik – írja Christie. Dorothy L. Sayers (Kilenc ütés egy ember) sem úszta meg kritika nélkül; bár róla is azt írja, hogy “kivételesen jó detektívíró és elragadóan szellemes”, azért egyik főhőse, Lord Peter Wimsey miatt megszólja őt, aki a bátor példaképből az évek során csak egy jóképű hős lett. Brawn szerint valószínűleg azért nem bánt kesztyűs kézzel néhány kortársával, mert egyáltalán nem számított arra, hogy az esszé megjelenik.

Érdekes az essző befejezése: azt írja, hogy már nagyon únja Poirot-t. Azt állítja, hogy a kívülállók feltehetően sokkal nagyobb szeretettel gondolnak a bajuszos belga detektívre, mint annak megalkotója. A végére egy mára már híressé vált tanácsát hagyta: azt ajánlja a fiatal krimiíróknak, hogy vigyázzanak, milyen központi karaktert választanak regényeikhez, mert az aztán nagyon hosszú időre velük marad.

Az Ask a Policeman – amelynek előszavaként az esszé most megjelenik – a Detection Club tagjainak második regénye – ez egy 1930-ban brit írók által alapított klub, a tagjai vacsorázni gyűltek össze, s a vacsora költségeit a közösen írt regényekért kapott honoráriumból állták. Ennek a regénynek a megírásán Agatha Christie mellett Milward Kennedy, John Rhode, Gladys Mitchell, Helen Simpson, Dorothy L. Sayers és Anthony Berkeley dolgozott együtt. A klub ma is létezik, Simon Brett (Gyilkosság nyílt színen) az elnöke.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •