David Baldacci: A pokol tornáca

Írta : David Baldacci
Eredeti cím : Hell's Corner
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : A pokol tornáca
Fordította : Vraukó Tamás
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 579
50
Vidd hírét!
  •  
  •  

John Carr, alias Oliver Stone egy utolsó megbízást kap, személyesen az Egyesült Államok elnökétől. Hamarosan Mexikóba utazik, hogy belevesse magát a legújabb háborúba: úgy tűnik, hogy az oroszok átvették a drogpiacot a déli szomszédtól, és a régi módszerekkel dolgoznak. Olyan emberre van szükség ezen a fronton, aki ismeri a régi iskola módszereit, és képes újjat húzni velük. Ez nem lehet más, mint Stone. Ám hamarosan valami megváltoztatja a terveket: a Lafayette Parkban, az elnöki hivatal közvetlen szomszédságában bomba robban, éppen amikor a brit miniszterelnök elhagyja a Fehér Házat. Stone ráadásul a parkban tartózkodik a bomba robbanásánál, így egy kusza nyomozás kellős közepén találja magát. Még jelvényt is kap, pedig látszólag mindenki keresztbe akar tenni neki.


A bomba robbanását valóságos golyózápor előzte meg, amelyet egy közeli, kormányzati épület tetejéről zúdítottak a Lafayette Parkra. A parkban Stone-on kívül egy kocogó spanyol, egy telefonáló nő, egy öltönyös-aktatáskás férfi és egy brit biztonsági ember tartózkodott a robbanáskor. A géppisztolytűz elől a kocogó az egyik frissen beültetett fa gyökerének ásott gödörbe vetette magát, és a felvételek tanúsága szerint ez idézte elő a robbanást. A nő és az aktatáskás elmenekült a parkból még a robbanás előtt, a brit biztonsági ember pedig rávetette magát Stone-ra. Adott egy sor kérdés: ki lőtt, ki robbantott és ki volt a célpont? És hogy jutott be a bomba a parkba, ha azt rendőrkutyákkal őrzik? És miért nem talált el senkit egyetlen golyó sem? Miért akadályozzák Stone nyomozását, ha egyszer jelvényt és fegyvert adtak a kezébe, és felkérték, hogy segítsen. Hamarosan minden olyan személy gyanússá válik, aki a robbanás estéjén a parkban tartózkodott; még a kocogó is, aki a golyózápor elől a gödörbe vetette magát, pedig ő meghalt. Gyanússá válik az a cég is, aki az új fát a parkba szállította, és nem tudni, hogy melyik szálon kell elindulni ahhoz, hogy az elkövetőt vagy az elkövetőket nyakon csípjék.

A Teve Klub-sorozat utolsó darabja többnyire akkor is élvezhető, ha az ember nem olvasta az előzőket. Van ugyan utalás a Teve Klub előzményeire, és ezek nem túl világosak, de A pokol tornáca cselekményéhez direkt módon semmi sem kötődik a múltból. Minden egyéb viszont elég zavaró – főleg, ha elvárásokkal veszi a kezébe a könyvet az olvasó. Az a helyzet, hogy a politikai thriller kedvelői egy gyenge politikai thrillert kapnak Baldaccitól, és a fülszöveg sem mond igazat: bizony, összeesküvés-elméletekből igenis hiány van A pokol tornácában. Azazhogy: elmélet még van, hiszen Stone és csapata midenféle teóriákat gyárt az elkövetők kilétét illetően, de igazi összeesküvés, mint az a végére kiderül, nincs. Már a könyv olvasása közben az lehet az érzése az olvasónak, hogy Baldacci bizony kavarja a fogalmakat: a legfelsőbb körökből kikerülő kapzsi áruló nem feltétlenül azonos az összeesküvővel, a mindig a legutolsó megbízatás elcsépelt húzásnak tűnik, és én személy szerint kevésnek találtam a politikai szálat is – hacsak azt nem számoljuk, hogy hősünk személyesen az Egyesült Államok elnökétől kapja a megbízatást, s úgy jár-kel a Fehér Házban, mint az ott dolgozó komornyikok. Dolph Lundgren-típusú akciófilmekben így van, ezt megszokhattuk, de összeesküvőkről szóló, igazi politikai thrillerekben ez elég ritka, lásd bármelyik le Carré-, vagy Forsyth-regényt. Olyan, mintha Baldaccinak nem szóltak volna, hogy a valóságban egy kommandós a megbízatást nem személyesen az elnöktől kapja.

Baldaccinál – és hőseinél – az erőfitogtatás a lényeg, fontos szerepet kapnak a szövegben a különböző fegyvernemek, azok hatékonysága, miközben a főszereplő, maga az ember elveszik a lángtenger mögött, s a logika többszörös bukfencet vet. Az elnök azért kéri Stone segítségét, mert ő mindenkinél jobban ismeri “a kémkedés világának lövészárkait” (16. o.), ám kémkedésre, a műfaj más regényeiből megismert, kifinomult, türelmet igénylő, taktikai hírszerzésre nem kerül sor. Helyette kapunk sok lövöldözést, robbantást, autós üldözést – így aztán Stone jelleme sem domborodik ki igazán. Én egy halk szavú izomkolosszust képzeltem magam elé, filmen Stallone, Schwarzenegger vagy van Damme is így nézett ki fénykorában. Az ellenség a régi, és mégis kicsit új: a feltételezések szerint az oroszok és a mexikóiak ellen kell harcolni, ráadásul Washingtonban – ez enyhén szólva is divatjamúlt. A főszereplőnek mindig eggyel több tölténye van, mint az ellenfélnek, mindig okosabb, erősebb és képes egy szakasznyi képzett kommandóssal is megbírkózni.

Legyünk tisztességesek: ha úgy ül le az ember, hogy Baldaccitól ezt várja – robbantás, autós üldözés, lövöldözés, bunyó -, akkor egész szórakoztató könyvet kap. Ha összeesküvésre, kémkedésre, feszült politikai thrillerre számít, akkor csalódni fog, akárcsak én.


Vidd hírét!
  •  
  •