Özvegy Coudercné, vagy ahogy a rokonai és szomszédai nevezik, Tati éppen a piacról tér haza, ahol csirkekeltetőt vásárolt. A buszra felszáll egy fiatal férfi is, akinél nincs sem csomag, sem bőrönd, “még csak egy útszélen tört ág sem”, és gyakorlatilag Tati mellé szegődik; eredetileg nem úgy tervezte, hogy az özveggyel egyszerre száll le a buszról, de mégis így dönt, és segít neki a csomag cipelésében. Tati a csatorna közelében lakik; Franciaország közepében járunk, Montluçon közelében.
Az özvegy maradásra bírja Jeant, a fiatalembert, aki nemrég szabadult a börtönből, és munkát biztosít a számára a kis tanyán: a nyulak és szárnyasok etetését bízza rá, de akad mindenféle tennivaló a ház körül. Tati az apósával, a süket Couderc-rel él együtt, aki időnként az özvegy ágyába is bemászik. A csatorna túloldalán élnek Tati rokonai: a sógornője, Françoise a családjával; Tati haragban van a rokonokkal, mert állítása szerint azok el akarják venni tőle a házat. Nem szeretné, ha Jean szóba elegyedne velük. Igen ám, de Jean szemet vet Françoise lányára, Félicie-re, aki egész nap a kisbabáját hordozza a karján, és Jean körül sündörög. Úgy tűnik, hogy a vonzódás kölcsönös. Az özvegy és a rokonok közötti vita hamarosan a tetlegességig fajul, aminek következtében Tati ágyba kerül, az öreg Couderc pedig a lányához költözik. Jean két tűz közé kerül: kísérti a múltja, vonzódik Félicie-hez, egy új élet ígéretéhez, és Tati egyre betegesebb módon ragaszkodik hozzá, szinte magához láncolja. Ez pedig baljós végkifejletet sejtet.
Simenonnál mindig fontos szerepe van a díszletnek, a környezetnek, a cselekményt körülölelő tájnak. A belga író nagyon jól választja ki azt a tablót, amelybe a történetét elhelyezi – míg a Maigret-történeteknél ez általában csak színes-ízes díszlet, addig a pszichodrámáknál nagyon precízen megkomponált háttér, amely teljes szinkronban van a sztori hangulatával. Most a tanya hívogató világa a helyszín: kotkodácsoló szárnyasok, nyulak, legelésző tehenek, friss levegő – hát nem az új élet lehetőségét jelentik-e egy börtönből szabadult fiatalembernek? De a mindennapi monotonitás hamar megőrjíti az embert, és nemsokára Jean is valami mást keres, bár egy ideig saját maga előtt sem akarja beismerni. Ez egy út Jean számára, a maga állomásaival, a kis mozzanataival – ezen az úton önmagát keresi, megértésre és szeretetre vágyik. Az egyik állomás a tanya, a másik Félicie, ami szebb jövőt ígér, és egy ilyen állomás az özvegy is.
A pszichodráma kellékeit csak lassan adagolja a szerző, Jean múltja – az elkövetett gyilkosság részletei, a letartóztatása, és korábbi, gyerekkori élményei – a férfi visszaemlékezései révén válik világossá az olvasó számára. A drámát hivatott fokozni Tati viselkedése is; a gondolatai ide-oda csapongnak, mondatokat harap el, gyakran össze-vissza beszél, és ez egy idő után már zavaró.