Åsa Larsson: Kristálytemplom

Írta : Åsa Larsson
Eredeti cím : Solstorm
Eredeti kiadás : 2003
Magyar cím : Kristálytemplom
Fordította : Erdődy Andrea
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 265
60
Vidd hírét!
  •  
  •  

Rebecka Martinsson adójogra szakosodott ügyvédként dolgozik a göteborgi Meijer & Ditzinger Ügyvédi Irodánál. Egy telefonhívás zökkenti ki a munkájából, egykori barátnője, Sanna Strangård kéri a segítségét: öccsét, Viktor Strangårdot, a kirunai Kristálytemplom gyülekezetének szellemi vezetőjét brutálisan meggyilkolva találták a templomban. Az ügyben Sven-Erik Stålnacke nyomozó és várandós kollégája, Anna-Maria Mella nyomoznak, valamint a karrierista fiatal ügyész, Carl Van Post, az első számú gyanúsítottjuk pedig maga Sanna.


Rebecka rögtön Kirunába utazik, elsősorban azért, hogy lelki támasza legyen az érzelmileg eléggé labilis és a szüleivel kimondottan rossz kapcsolatban levő Sannának és két kislányának, viszont szép lassan belekeveredik a nyomozásba. Előkerül ugyanis a gyilkos fegyver – egy vadászkés –, valamint az áldozat bibliája Sanna házának egyik ágyneműtartójából, Rebecka azonban nem hiszi el, hogy ő lenne a gyilkos, így próbálja kideríteni, mi is történt azon a bizonyos éjszakán. Jóllehet adójogi ügyvédként nem lehet hivatalosan barátnője védőügyvédje, igyekszik képviselni őt a hatóságokkal szemben, majd miután Sannát előzetes letartóztatásba helyezik, a gyerekei felügyeletét is elvállalja. A nyomozás során Rebecka kénytelen régi sebeket feltépni saját múltjából, és szembesülni ifjúkorának néhány olyan mozzanatával, ami kapcsolódik a kirunai gyülekezet vezetőihez is. Az ottléte igencsak felkavarja a kisváros életének állóvizét és sokak számára kényelmetlenné válik, hiszen a háttérben több húzódik, mint ahogy első ránézésre tűnik, és sokkal több személynek van veszítenivalója, mint azt Rebecka gondolná.

A svéd Åsa Larsson 2003-ban írta meg első regényét, a Kristálytemplomot, amelyért elnyerte a Svéd Krimiakadémia legjobb elsőkönyves regényírójának járó díjat. A regény több ponton is tartalmaz önéletrajzi ihletettségű motívumokat, hiszen a 46 éves írónő – akárcsak regényének főhőse, Rebecka Martinsson – korábban adóügyekkel foglalkozó ügyvédként dolgozott, születési helye pedig az az észak-svédországi bányaváros, Kiruna, amelynek környékén a Kristálytemplom is játszódik.

A regény, jóllehet az Animus Kiadó Skandináv krimik című sorozatában jelent meg magyar fordításban, nem tartozik a klasszikus értelemben vett skandináv krimik körébe – már ha egyáltalán létezik ilyen kategória –, mind a krimi, mind a skandináv kulcsszó nehezen húzható rá. Ami az előbbit illeti: annak ellenére, hogy van egy bűnügy, ez a szál eléggé háttérbe szorul Larsson regényében, és a körülötte zajló nyomozásról is szinte azt érezzük, hogy töltelékként van a regényben. Ezt talán erősíti az is, hogy szakítva a legtöbb skandináv krimiszerzőtől megszokott gyakorlattal – miszerint a több regényből álló sorozat központi karaktere egy többnyire magánéleti problémákkal küszködő nyomozó –, Åsa Larsson egy ügyvédnőt helyez ebbe a szerepbe, aki egyébként majd későbbi regényeinek is főhőse lesz. Szinte túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a regényben felbukkanó két nyomozó – Sven-Erik Stålnacke és Anna-Maria Mella –, valamint a nyomozást vezető ügyész kihagyásával, vagy csak sima statisztává történő lefokozásával sem csorbult volna különösebben a történet központi cselekményszála.

Ami a skandináv jelzőt illeti, ezt sem érzem túlságosan erősnek: a regény cselekménye gyakorlatilag a világ bármely pontján játszódhatna, a téli táj és hangulat, valamint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság kevés volt ahhoz, hogy sajátosan skandinávnak tűnjön a regény, úgy érzem, elég keveset kapunk az észak-svéd kisváros mindennapjaiból és hangulatából, holott feltehetően az írónőnek ezt személyes érintettsége miatt sem lett volna nehéz alaposabban belevinni a sztoriba. Emellett teljességében hiányzott a skandináv krimik egyik jellegzetességeként emlegetett társadalombírálat vagy a társadalmi problémák erőteljes megvilágítása, hacsak az Erő Forrásának Gyülekezete által alkalmazott praktikák és a kellőképpen megszédített hívők elvakult viselkedésének kritikus ábrázolását nem soroljuk ide. Ha van értelme egyáltalán egy ilyen kijelentésnek, akkor megkockáztatom, hogy az általam olvasott skandináv krimik közül – legyenek azok az Animus Kiadó népszerű sorozatának darabjai, vagy más kiadónál megjelent regények –, ez volt a „legkevésbé skandináv.”

Åsa Larsson (fotó: Elena Blanco)

De alapvetően nem ez volt a gondom a regénnyel, hiszen olvastam már olyan skandináv krimiket, amelyet kevéssé éreztem skandinávnak és/vagy kriminek, amelyekben nem a bűncselekmény felderítése volt a domináns, hanem a teljesen hétköznapi karakterek, az emberi kapcsolatok szövevénye, az indítékok, a lélekbúvárkodás kapták a fő hangsúlyt, és ez korántsem vált hátrányukra. Ez általában a női krimiszerzők – mint Karin Fossum vagy Karin Alvtegen – regényeire jellemző, és talán nem meglepő, hogy Åsa Larssonhoz is ez áll közelebb. Csakhogy Fossum és Alvtegen ezt mesteri módon művelik, míg Larsson regényében nem éreztem semmi rendkívülit, semmi különlegeset, és éppen azon a ponton látom a Kristálytemplom legnagyobb hiányosságát, ami a leginkább erőssége kellene, hogy legyen: a szereplők és a köztük levő kapcsolatok, a köztük lezajló párbeszédek sok helyen közhelyszerűek, semmitmondóak, felületesek. Ezen a téren szerintem még mindenképpen bizonyítania kell a szerzőnek, legalábbis a magyar olvasóközönség előtt. Azt viszont meg merem kockáztatni, hogy feltehetően a női olvasók szívébe mind a szereposztás, mind az emberi kapcsolatok ábrázolásmódja miatt sokkal könnyebben képes belopni magát Larsson, mint a férfi olvasókéba.


Vidd hírét!
  •  
  •