A történelmi spekuláció, avagy az alternatív történetírás a legfiatalabb történészgeneráció körében talált termékeny táptalajra az utóbbi két évtizedben. Az ehhez szorosan kapcsolódó alternatív történelmi irodalom, a spekulatív fikció arra az alapvető kérdésre keresi a választ, hogy mi lett volna, ha a történelem másként alakult volna. Mindkét műfaj sajátos jellemzője, hogy megtörtént történelmi eseményeken alapszik, de olyan gazdasági, társadalmi, politikai körülményeket teremt, amelyek az általunk ismerttől eltérően fejlődtek. Az alternatív megközelítésmód nem új keletű, az ókorban már Thuküdidész arról értekezett, hogy mi lett volna, ha a perzsák legyőzik a görögöket, míg Titus Liviusnál Nagy Sándor a kelet helyett Róma felé indul hadaival. A jelenkorban maga Winston Churchill is foglalkozott egy esszé erejéig az amerikai polgárháború alternatív végkimenetelével. Magyar nyelvterületen Bibó István történeti munkáját – Ha a zsinati mozgalom a 15. században győzött volna – érdemes szóba hozni.
A magyar irodalomban, műfajtól függetlenül, kevés hasonló jellegű próbálkozásra van példa. Megemlíthetjük W. Hamilton Greent (Galántai Zoltán), Gáspár Lászlót, Trenka Csaba Gábort vagy László Zoltánt, és legújabban Pintér Bencét és Pintér Mátét, akik a vezetéknevük egyezése ellenére nincsenek rokoni viszonyban egymással. A szivarhajó utolsó útja című debütáló kötetük szervesen illeszkedik az alternatív történelmi ponyva felfogásába. A magyar történelem valóságos kincsesbánya e tekintetben (is), se szeri, se száma a sorsfordulóknak, kérdés, miért kellett ennyit várni erre a 19. század második felében játszódó kalandregényre?
Az 1848-49-es forradalom emlékezte mélyen gyökerezik a kollektív magyar tudatban, nincs olyan élő magyar ember, aki nem hallotta volna életében legalább egyszer Kossuth Lajos, Széchenyi István vagy Petőfi Sándor nevét. A szerzőpáros egy interjúban azt mondta, azért választották a könyv hátteréül ezt a korszakot, mert egyszerűen szeretik. Tegyük hozzá, a magyar történelemnek a kiegyezés utáni periódusa az utolsó, amelyben virágzott a gazdaság, a kultúra és az európai politikai porondon is számoltak Magyarországgal. Na, de mi történt volna akkor, ha a magyarok megnyerik a forradalmat, beveszik Bécset, száműzik I. Ferencz Józsefet, és létrejön Kossuth Lajos dédelgetett álma, a Duna-menti Köztársaság? A történet szerint Kossuth Csaba lovas hadnagy, Kossuth Lajos unokája azt a feladatot kapja a hadügyi államtitkártól, hogy juttasson el egy bizalmas iratot a Konföderáció aktuális fővárosába, Belgrádba. A vonatot azonban szerb szeparatisták támadják meg, és nyoma vész a küldeménynek. A helyszínen csupán egy pikk király marad, amelyből Kossuth és társa, egy kémnő rájönnek, hogy ki is áll valójában a támadás mögött, és fény derül az indítékra is. Kettejüknek nincs sok idejük, ha meg akarják akadályozni az államalakulat elleni merényletet.
A regény egyik erőssége az alternatív korrajz valósághű megteremtése és a sodró akciójelenetek közötti helyes arányérzék megtalálása. A korszak és a történelem iránt érdeklődőknek ezért különösen ajánlott darab, amely annak ellenére igyekszik részletes képet festeni az alternatív valóságról, hogy a regény elsődleges célja a szórakoztatás. Ennek megfelelően adottak a klisék is, egy agyafúrt és mindenre elszánt, titokzatos főgonosz, akinek az indítékai a múltjára való utalásokból ismerhetőek meg, ellenpárja, a konföderáció megmentésére hivatott Kossuth Csaba, akit ki más is segíthetne, mint egy szemrevaló, csinos kémnő.
Itt el is érkeztünk a hiányosságokhoz. Legfőbb gyengesége a könyvnek, hogy nem elég kidolgozattak a karakterek. Nyilván nem várható el egy kalandregénytől, hogy tolsztoji mélységekben ábrázolja főhőseit, de a sablon személyiségjegyeken jó lett volna túllépni. Az akciók, az alternatív történelmi díszlet megteremtése érezhetően többet nyomott a latban, mint a szereplők színesebb jellemrajzain való munkálkodás.
Ettől függetlenül izgalmas, szórakoztató könyvvel van dolgunk, a történet egységes, kerek, adrenalin növelő végkifejlettel és az elmaradhatatlan csavarral. Azonban, ha folytatásra kerülne sor, az említett hiányosságot pótolni kell, ugyanis Kossuth Csabával hajmeresztő mutatványai ellenére sem tudtam oly mértékben azonosulni, mint például Gordon Zsigmonddal, akinek a pesti sikátorok és bérházak hűen tükrözik vissza markáns személyiségjegyeit.