A nyílt tekintetű, őszinte mosolyú bácsi csak így él mindenki emlékezetében: Sanyi bácsi. Ő volt a nagy mesemondó, akivel kapcsolatban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem mindig volt „bácsi”… Rengeteget utazott Erdélyország-szerte, nagyon sok gyerek, volt-gyerek őrzi a személyes találkozás emlékét szívében. Ő volt az az ember, akinek megadatott a kegy mindig gyermeknek maradni.
1927. december 7-én született Csíksomlyón. A csíkszeredai Római-Katolikus Főgimnáziumban (a mai Márton Áron Gimnázium elődjében) érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetem német-román szakán szerzett bölcsészdiplomát. Rövid ideig tanárként dolgozott, majd Kolozsvárra került: az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később 32 évig a Napsugár erdélyi gyermekirodalmi lap munkatársa volt. Nyugdíjas éveiben is aktívan dolgozott.
Fodor Sándor irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első kötete 1954-ben látott napvilágot Bukarestben Fehérfenyő címmel. Ezután egymás után jelentek meg kötetei: Gyöngyvirágos puszta (1955), Fújja a szél, fújja (1957), Táborozók (1959), Új barátok (1960), Jóska meg a sóska (1962), Elveszett egy kicsi leány (1964), Tűzoltózenekar (1983), Fülöpke beszámolói (1984), Az első hó (1991). A rövid próza nagymestere, novellákon és karcolatokon kívül kisregényei is említésre méltóak: Önarckép (1964), A Büdösgödör (1970), Nehézvíz (1971), Megőrizlek (1973) – különleges hangulatú és üzenetű kisregény, én édesapám ajánlására vettem először a kezembe s végül a főszereplőről neveztük el a nagyobbik lányomat –, Tíz üveg borvíz (1979).
A gyermekirodalom világába a Csipike-regénysorozattal tört be. A felejthetetlen erdei manó és barátai (Nyúl, Madár, Kukucsi vakond) kalandjai nehéz időszakban kezdődnek, amikor Csipike elhatározza, hogy „netovábbi” mértékben gonosz lesz. Tekintve a kort, melyben megszületett e regény, talán nem csoda, hogy az író ilyen helyezetben adja szereplője szájába a halhatatlan szavakat: „ Csak azokon van hatalmam, akiket szeretek, és ártani is azoknak tudok.” De végül győz a szeretet, győz a humánum! És folytatódnak a kalandok: Csipike és Kukucsi (1968), Csipike, a boldog óriás (1970), Csipike, az óriás törpe (1974), Csipike és a gonosz ostoba (1990), Csipike és Tipetupa (1996). Bár a Csipike elsősorban gyermekregény, mély humánuma, természetfelfogása, derűje és a háttérben rejtőző filozófiai mondanivaló a felnőtt olvasókat is megragadja. A mű méltatói világirodalmi rangú alkotásként emlegetik, olyan regények méltó társaként mint az Alice Csodaországban vagy A kis herceg. Csipike általunk ismert alakjának ihletett megalkotója Rusz Lívia illusztrátor, jó néhány külföldi kiadás is ezt az ábrázolást vette át.
Fodor Sándor több díjban és elismerésben részesült: megkapta a Román Írószövetség Díját (1966), majd –Nagydíját (1982), elismerte munkásságát a Román Akadémia (1983 – Ion Creangă-díj). A magyar állam is többször kitüntette: 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal jutalmazták.
Fodor Sándor műfordítóként is jelentős, a román irodalom hiteles tolmácsolója. A változások utáni publicisztikája is említésre méltó, Levelek hazulról – haza című válogatáskötete 1997-ben jelent meg Csíkszeredában.
2012. március 28-án érte őt a halál kolozsvári otthonában. Írótársai, barátai és rokonai kísérték el utolsó útjára a kolozsvári Kismező utcai temetőben.