Rewind 2012: július

Vidd hírét!
  •  
  •  

Július 4-én kiderült, hogy valóra válhat William Faulkner álma: A hang és a téboly színes nyomtatásban. A könyv több mint 80 éve jelent meg először. Mára a 20. század egyik klasszikusának számít, és az író halálának 50. évfordulóján jelent meg úgy, ahogy azt maga Faulkner is szerette volna: színes tintával nyomtatva. Faulkner oda-vissza utazik az időben, miközben elmeséli egy déli család szétbomlását; az író mindig is azt remélte, hogy a különböző idősíkokat más-más színnel nyomtatják, hogy ezzel is jobban érzékeltethesse a néha kusza, zavarbaejtő kronológiai váltásokat.“Bárcsak a könyvkiadás annyira fejlett lenne, hogy színes tintát is használhatnának – mondta egyszer Faulkner. – Meg kell tartanom magamnak ezt az ötletet addig, amíg a könyvnyomtatás is felfejlődik.” 2012-ben végre ez is sikerült.


Július 5-én Jaime García Márquez, a Nobel-díjas Gabriel García Márquez öccse a kolumbiai Cartagenában tartott konferencián azt mondta, hogy a testvére súlyos öregkori demenciával küzd, és többé már nem ír. “Emlékezetproblémái vannak – mondta Jaime a konferencián. – Néha sírnom kell, mert úgy érzem, hogy fokozatosan elveszítem őt.” Márqueznél 1999-ben diagnosztizáltak nyirokcsomórákot, és feltehetően a kemoterápiás kezelés mellékhatásaként súlyosbodott az emlékezetkihagyás, amely az öccse szerint családi betegség, de az írónál nagyon komoly a probléma. Jaime elmondta, hogy próbálta titkon tartani öccse egészségi állapotát, de a rengeteg pletyka miatt végül úgy döntött, hogy elmondja az igazat.

Július 6-án az amerikai Maureen Johnson kapta a 2012-es Queen of Teen-díjat. Az irodalmi elismerést kétévente kapja egy olyan ifjúsági szerző, aki műveiben az élet valós kérdéseit egyszerre őszintén, szórakoztatóan és viccesen boncolgatja. A nyertesről egy online szavazás dönt, a 2012-es volt a harmadik alkalom. 2008-ban Louise Rennison, 2010-ben Cathy Cassidy kapta a koronát. Rennisontól több könyv is megjelent magyarul, a 2012-es nyertestől éppen ebben az évben jelent meg A Scarlett lakosztály.

Július 6-án John Scalzi amerikai kiadója, a Tor Books bejelentette, hogy a szerző egy újabb Vének háborúja-regényen dolgozik. A The Human Division egy epizodikus regény lesz: 2012 decemberétől 2013 februárig heti bontásban jelennek meg az újabb és újabb fejezetek, mint egy tv-sorozat esetében, s minden egyes részhez külön borító is jár. Ezt követően természetesen lesz rendes papír alapú és e-könyves megjelenés is, azonban erre a tavasz végéig, de inkább a nyár elejéig várni kell majd.

Július 9-én Graham Peter Taylor, a nagy sikerű Árnyak profétája szerzője a BBC reggeli műsorában azt mondta, hogy szükségessé vált az ifjúsági regények különböző kategóriákba való korhatáros besorolása. Nem ez volt az első felvetés ebben a témában, de ez is óriái hullámokat vert. A Vampyre Labyrinth-sorozat szerzője szerint ő maga is túl messzire ment a legutóbbi könyveivel; a véleménye szerint a mai ifjúsági irodalom túl ijesztő. Több kortárs szerző is hevesen reagált Taylor felvetésére, és az a kérdés is megfogalmazódott, hogy ki fogja megállapítani a könyvekről, hogy melyik kategóriába tartoznak? A kormányzat, a kiadók, egy új szervezet vagy maguk a gyerekek?

Július 10-én 152 450 fontért kelt el Jane Austen egykori gyűrűje. A vásárló egy névtelen gyűjtő volt, aki telefonon jelentkezett be az ékszerért. A gyűrű az Austen családtól származik és egy kisérő levél is van hozzá, amelyet az írónő sógornője, Eleanor Austen írt Jane unokahúhágoz, Caroline-hoz 1863 novemberében. “Kedves Carolina – így a levél -, a mellékelt gyűrű valamikor a te Jane nagynénédé volt. Én Cassandra nagynénédtől kaptam, amikor a te nagybácsid eljegyzett engem. Én rád hagyom örökségül. Isten áldjon!” A Sotheby’s irodalmi szakértője, Dr. Gabriel Heaton szerint a gyűrűt Jane Austen a testvérétől, Henrytől kaphatta, de vannak sokkal romantikusabb teóriák is, amelyek egy ír férfiről szólnak, akiről az írónő Mr. Darcy-t mintázta volna.

Július 11-én új szerződést kötött Neil Gaiman és kiadója, a HarperCollins. Az új szerződés értelmében a Magyarországon is népszerű fantasy- és ifjúsági szerző öt gyermekeknek szóló könyvet fog megírni – három regényt és két kisebbeknek szóló képeskönyvet. Az első képeskönyv várhatóan 2013 januárjában fog megjelenni, a könyvet Adam Rex illusztrálja majd. Ebben egy Chu nevű panda életének egy napját mutatja be a szerző, melynek során próbára lesz téve az akaratereje: el kell kerülnie ugyanis a tüsszentést. Ami nem kis kihívás, figyelembe véve a helyszíneket, melyeket aznap a panda meglátogat: egy poros könyvekkel teli könyvtárat, egy képzeletbeli állatokból álló cirkuszt. Nem is beszélve az ebédről, ami teli van szórva borssal.

Július 12-én Gaiman egy újabb bejelentést tett, amelyben elmondta, hogy 2013-ban előzményt ír egyik legnagyobb sikeréhez, a Sandman-sorozathoz. Az eredeti sorozat 1988 és 1996 között jelent meg az Egyesült Államokban a DC Comics és Vertigo Comics kiadásában. A sorozat a Vertigo egyik „zászlóshajójának” számított, ez az egyetlen olyan képregény, ami elnyerte a World Fantasy-díjat. A sorozat főszereplője Sandman, az álom ember alakú istene. Az új minisorozat az eredeti megjelenésének 25. évfordulójára jelenik meg, a képregényt J. H. Williams III. fogja rajzolni.

Július 18-án bejelentették, hogy Val McDermid újraírja Jane Austen regényét, A klastrom titkát. A tervek szerint a skót krimiíró egy izgalmakkal és feszültséggel teli tini-thrillert készít belőle. McDermid már a harmadik a sorban, akit a HarperCollins kiadó felkér a könyvek átalakítására, ugyanis Joanna Trollope Értelem és érzelem átdolgozása 2013 őszén, Curtis Sittenfeld Büszkeség és balítélete pedig 2014-ben kerülhet a boltokba.

Július 30-án kora este 72 éves korában elhunyt Írország egyik legkedveltebb írónője, Maeve Binchy. Az egykori újságíró regényei világszerte 40 millió példányszámban fogytak és 37 nyelvre fordították le őket, magyarul az Alexandra- és az Európa Könyvkiadó gondozásában jelentek meg. 1990-es Circle of Friends című könyvét 1995-ben megfilmesítették, az 1998-as Tara Road 2005-ben került a vászonra. Műveiben a kisvárosi ír polgárok életformájából fakadó humoros helyzetek, a vidéki és a városi élet, valamint Anglia és Írország közötti különbségek, a második világháború nyomán bekövetkezett drámai változások foglalkoztatták.

Július 31-én 86 éves korában elhunyt Gore Vidal amerikai regényíró, a Ben Hur és a Caligula forgatókönyvírója. 30 történelmi regénye mellett esszéket, forgatókönyveket és politikai beszédeket írt. Az 1964-es Julianus a kereszténységet megtagadó IV. századi római császárról festett rokonszenves portrét. Az 1967-es Washington, D.C. ironikusan elemzi a főváros politikai erkölcseit, az egy évvel későbbi Myra Breckenridge című komikus regény a transzszexualitás és az amerikai álszenteskedés karikatúrája. Lincolnról szóló regényében zsarnokként ábrázolta az elnököt, a 30 történelmi regénye mellett esszéket, forgatókönyveket és politikai beszédeket írt. Az 1964-es Julianus a kereszténységet megtagadó IV. századi római császárról festett rokonszenves portrét. Az 1967-es Washington, D.C. ironikusan elemzi a főváros politikai erkölcseit, az egy évvel későbbi Myra Breckenridge című komikus regény a transzszexualitás és az amerikai álszenteskedés karikatúrája. Lincolnról írt regényében zsarnokként ábrázolja az elnököt, a Teremtés, az Élő adás a Golgotáról vagy A Smithson pincéi, mulatságos, szatirikus sci-fi-jellegű darabok, amelyek nem kímélik a keresztény képmutatást és a filozófiai gondolkodás vadhajtásait. Több filmben színészként is feltűnt, így Fellini Rómájában saját magát alakította, de játszott a Gattacában is.


Vidd hírét!
  •  
  •