Jø Nesbø: Csótányok

Írta : Jo Nesbø
Eredeti cím : Kakerlakkene
Eredeti kiadás : 1998
Magyar cím : Csótányok
Fordította : Petrikovics Edit
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 416
75
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Harry Hole sikeres ausztráliai nyomozása után egy újabb külföldi megbízatást kap. Az ügy ezúttal sokkal kényesebb: egy bangkoki motelben meggyilkolják a thaiföldi norvég nagykövetet. A holttestet egy odarendelt prostituált találja meg, és hogy még pikánsabb legyen a dolog, a nagykövet holmija között gyermekpornográfiára utaló fényképeket is találnak. Az ügy azért sem egyszerű, mivel a nagykövet a kereszténydemokrata párti norvég miniszterelnök fiatalkori barátja, így amennyiben a norvég sajtó kiszimatolná a körülményeket, feltehetően nagy botrány kerekedne belőle.


A norvég rendőrség tehát Harry Hole-t küldi Thaiföldre, hogy az ottani rendőrséggel együttműködve, lehetőleg teljes diszkrécióval göngyölítse fel az ügyet. Bangkokban a gyilkossági csoport félig amerikai, félig thai származású női főtisztje, Liz Crumley vezeti a nyomozást. Harry bepillantást nyer a szerencsejátékokkal, korrupcióval, ópiumbarlangokkal, illegális szexuális szolgáltatásokkal és bűncselekményekkel tarkított thaiföldi alvilági életbe, illetve megismerkedik néhány Bangkokban élő norvég állampolgárral, köztük a meggyilkolt nagykövet feleségével és lányával.

A norvég nyomozó nincs éppen a legjobb formában: Down-szindrómában szenvedő húgát nem sokkal korábban megerőszakolták, egyre nehezebben birkózik meg az alkohol okozta kísértéssel, emellett pedig a délkelet-ázsiai hőséget is igen nehezen viseli. Nyomozói ösztönei azonban ezúttal sem hagyják cserben, és kiváló szimattal dolgozik az ügy felgöngyölítésén. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű: a nagykövet halála több személynek is érdekében állt, a gyilkos pedig alaposan kitervelt mindent, és nagyon elszánt abban is, hogyha muszáj, a nyomozásban részt vevő személyeket is eltakarítsa útjából.

A Csótányok Jø Nesbø Harry Hole-sorozatának második része, az Animus Kiadó gondozásában megjelent magyar nyelvű fordítások között pedig sorrendben a nyolcadik darab. Számomra a regény egyfajta átmenet a sorozat első regénye (Denevérember) és a későbbi regények között. Amiben közelebb áll a Denevéremberhez, az a külföldi helyszín és ezzel együtt egy újabb kulturális ízelítő, valamint regényen végigvonuló humor. Amiben különbözik tőle, hogy az író stílusa talán már kiforrottabb, és a cselekmény is valamivel pörgősebb. Utóbbi néhány olyan jelenetnek is köszönhető, amelyekhez hasonlókkal a későbbi regényeiben is találkozunk, és amelyeket én személy szerint túlságosan is hatásvadásznak éreztem. (Hogy csak néhány ilyen példát említsek a Csótányokból: az a jelenet, amikor Harryt a medence aljához bilincseli a kínai Woo, vagy éppen a regény zárójelenetei, azaz a Millie’s Karoke motelben játszódó lövöldözés, valamint a legutolsó üldözés.) Önmagában véve ez nem gond, ezt a kritikát az általam kedvelt Nesbø-regényekkel kapcsolatosan is megfogalmaztam, csakhogy azokhoz viszonyítva a Csótányok alaptörténete kevésbé ragadott meg. Szerintem Nesbø nagyon elbonyolítja az egész esetet, túlságosan is tökéletes gyilkost és gyilkosságot akar fabrikálni, miközben éppen ez a komplexitás szűkíti le annyira a lehetséges gyanúsítottak körét, hogy egy idő után már önkéntelenül is felkínálkozik az olvasóban a megoldás.

Persze néhány fordulatot azért bedob, és arra is ügyel, hogy a tőle megszokott stílusban elmesélje – elmeséltesse valamelyik szereplővel – az ügy legapróbb részleteit, beleértve azt is, hogy Harry hogyan jön rá a megoldásra. Ettől azonban még nem lesz eléggé ütős a sztori, és túl sok marad a kellőképpen ki nem bontott mellékszál is. A gyermekpornográfia, a prostitúció, a drogkereskedelem mind csak mázként szolgálnak egy valójában teljesen más indítékból fakadó gyilkossági ügy tálalásában, és úgy érzem, hogy sokkal inkább a thaiföldi miliő hitelesebb ábrázolása miatt volt ezekre szükség.

Összességében véve az általam eddig olvasott Nesbø-könyvek közül (a Nemeszisz, a Boszorkányszög és A megváltó még nem szerepel a listámon), a Csótányok volt a leggyengébb. Talán azért, mert azok a dolgok, amik a Denevéremberben újdonságként hatottak és kimondottan tetszettek, itt már nem értek el akkora hatást, ami viszont a sorozat első kötetéhez képest többletnek számított, azt jórészt a későbbi – viszont időben korábban olvasott – kötetekben már megtapasztalhattam. Így igazából a Csótányok semmi újdonsággal nem tudott szolgálni számomra. Kérdés, hogy amennyiben a Harry Hole-sorozatot a kötetek eredeti megjelenési sorrendjében olvastam volna, mennyire értékelődött volna fel a Csótányok szerepe, egy-egy újszerű írói fogásnak köszönhetően, amelyek az első kötetből még hiányoztak. Erre nyilván csak azok adhatják meg a választ, akik sorrendben olvasták a sorozat regényeit.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •