A fekete ruhás nő visszatér

Vidd hírét!
 
 

2013 végén visszatér Susan Hill regényhőse, a fekete ruhás nő. Különös, de a folytatást nem Susan Hill írja – az ötlet viszont tőle származik. Történt ugyanis, hogy az írónő elképzelése alapján, a Hammer Films megbízásából, Jon Croker nagyszerű forgatókönyvet írt az eredeti folytatásához, a Hammer Books pedig felkérte Martyn Waites-t, hogy faragjon regényt a forgatókönyvből és Susan Hill koncepciójából.

A fekete ruhás nő 1983-ban jelent meg. Egy fiatal ügyvéd, Arthur Kipps történetét meséli el, aki azért érkezik az isten háta mögötti angol városkába, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet. Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. Nemsokára kiderül, hogy a kastély sötét és tragikus titkokkal van tele, a helyiek pedig elnémulnak, ha szóba kerül a ház vagy annak elhunyt lakója. Arthur akkor ijed meg igazán, amikor Mrs. Drablow temetésén a gyászolók között felfigyel egy fekete ruhát viselő, sápadt és beteges női alakra, akiről fokozatosan derül ki, ki is valójában. A történetből az 1983-as első megjelenés után nem sokkal színdarab és tévéjáték is készült. A könyv utóélete rekordhosszúságúra nyúlt, a színpadi verziót Angliában és a világ más színpadain ma is játsszák, 2012-ben pedig a nagyvásznon is bemutatkozott a mű, ahol a fiatal ügyvédet Daniel Radcliffe alakította.

30 évvel az eredeti megjelenése után a Random House-hoz tartozó Hammer Books azzal bízta meg Martyn Waites brit krimiírót, hogy írjon folytatást A fekete ruhás nőhöz. A The Woman in Black: Angel of Death az ígéretek szerint még ijesztőbb lesz, mint az eredeti; a történet ugyanabban a kisvárosban, ugyanazon ház körül játszódik, de 40 évvel később, a német bombázások idején. A főszereplő ezúttal egy iskoláscsoport és a tanítójuk, akik Londonból a német bombák elől menekülnek vidékre, de nem tudják, hogy egy fekete ruhás nő szelleme vár rájuk a Eel Marsh House-ban.

Susan Hillt egyáltalán nem zavarja, hogy hozzányúlnak a történetéhez. A 71 éves írónő elmondta, hogy mindig is nyitott volt, ha az ő történeteit valaki más egy újabb közegben vagy egy másik szemszögből mutatta be, és az sem zavarja, hogy a sztorit továbbviszik. Hill úgy véli, hogy ennyire rugalmasnak kell lenni az irodalom vizein: ha ő befejezte a történetet, még nem jelenti azt, hogy más nem teheti hozzá a sajátját. Elmondta, hogy az ő szerepe az új történetben kimerült annyiban, hogy kitalálta a 2012-es film folytatásához szükséges alapszituációt. A film készítői bevonták a munkálatokba Jon Croker forgatókönyvírót, aki nagyszerű szkriptet írt belőle. A regény ezek alapján készül, és Hill biztosa benne, hogy nagyon jó könyv születik belőle.


Vidd hírét!