A Szárhegy öröksége egy csodálatos utazás. Utazás Budapestről a gyönyörű Erdélybe, utazás a jelenből a múltba, Juli utazása vissza a gyökereihez és önmagához. Kutakodásának és utazásának eredményeképpen pedig, a családi titkok felderítésén túl, csodálatos ajándékául az önismeret és a személyiségfejlődés válik.
A történet főszereplője a fiatal Juli, aki egyetemi programszervezőként dolgozik, az ösztöndíjas amerikai diákokért felelős. Munkáját szereti, ám rigolyás főnökasszonyát annál kevésbé. Élete a megszokott kerékvágásban zajlik, és éles ellentétben húgával, Bogival, Juli nem szereti a változásokat, sokkal inkább ragaszkodik a megszokotthoz, az állandóhoz. Egy váratlan és szomorú esemény azonban olyan folyamatokat indít el a lányban, amelynek következtében élete gyökeres változásnak indul. Szeretett nagymamája elvesztése után – bizonyos régi levelek előkerülésével – Juliban felébred a kíváncsiság a családja, múltja és saját gyökerei iránt. Kíváncsiságát azon elmélete szítja, miszerint családja nőtagjain a szerelemben generációs átok ül. Így veszi kezdetét Juli utazása Erdélybe, a Gyergyói-medencébe, Szárhegyre, amely utazás láthatatlanul saját magához is közelebb viszi.
Első lépésként Juli szakít Zoltánnal, akitől a “se veled, se nélküled” kapcsolon kívül nem kapott mást: sem szerelmet, sem megbecsülést vagy kölcsönös tiszteletet. Erdélyi utazása és kutakodása alatt Csaba, a segítségére lévő családfakutató fiú beleszeret a lányba, ám Juli ekkor már megismerkedett egy másik sráccal is, aki szintén gyengéd érzéseket táplál a lány iránt. Julit a maga módján mindkét srác támogatja feltett szándékában, miszerint fényt derít titokzatos dédnagyapja kilétére, ezzel együtt pedig megérti, hogy elveszített nagymamája miért édesapja nélkül nőtt fel – azt remélve, hogy ezen tények saját szerelmi problémáira is választ adhatnak. Időközben azonban megtanul lépésről lépésre önmaga lenni, elfogadni az élet áramlását és változásait, és megérteni, hogy saját érzéseiért és életéért csakis önmaga felelős. Időközben megtalálja az igaz szerelmet is, annak a srácnak az oldalán, aki az önismeret néha rögös útjain kézenfogva vezeti Julit, hogy megérkezzen önmagához és szerelmükhöz. A regény végére pedig nagyon szépen összeállnak és összeérnek a dolgok, Juli kutakodása nagyszerű felfedezéseket ad, ráadásként pedig rokonok egymásra találásához is vezet.
Tapodi Brigitta tehát utazásra hívja az olvasót. A regény nem kimondottan izgalmas, kalandos, vagy feszültségekkel teli, különlegessége az utazásban és a megérkezésben rejlik. Közben pedig nagyon szépen és hitelesen mutatja be az utazás helyszíneit, különösen a Gyergyói-medencét, valamint Juli állomásait személyiségének fejlődésében.
A regényben nagyon szépen összekapcsolódik Erdély és Magyarország, Budapest jelképezvén Juli jelenét, Erdély, pontosabban Szárhegy pedig a múltját, őseit, gyökereit – amelyek igencsak fontos részévé válnak Juli életének. A tájleírásoknál Tapodi hiteles képet fest Hargita megye és a Gyergyói-medence szépségeiről; a leírások (tájak, helyszínek, esmények és élethelyzetek) komoly kutatómunkáról árulkodnak. A regény szereplőit illetően – amelyek csupán a fantázia szüleményei, nem kapcsolódnak tehát Szárhegyhez vagy a környékbeli településekhez (ezt maga az írónő fontosnak tartotta kiemelni) – ugyanolyan hiteles jellemrajzokat kapunk. Egyik kedvencem Juli munkatársnője, a bolondos, állatimádó Zsófi, akivel Juli, munkájából kifolyólag, nagyon sok időt tölt.
Fontosnak tartom megemlíteni a könyv borítóját is, amelyet nagyon találónak tartok, nemcsak a kulcsfontosságú ékszert mutatja be olyannyira szépen, de a történet letisztult egyszerűségét, ugyanakkor nemességét is jelképezi.
