Karl Marlantes: Matterhorn

Írta : Karl Marlantes
Eredeti cím : Matterhorn
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Matterhorn
Fordította : Gy. Horváth László, Tábori Zoltán
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 679
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A háború igazi arcát nem a történelemkönyvekből, hanem a katonák sztorijai alapján lehet leginkább megismerni. A vietnami veteránokat viszont otthon általában nem üdvrivalgás, hanem megvetés és szitokszó fogadta, őket az otthonmaradottak többsége kiközösítette és sértegette egy olyan kudarc miatt, amiért nem ők, a dzsungelben harcoló tengerészgyalogosok voltak a hibásak. Így aztán ők a saját történeteiket magukba zárták, nem beszéltek a fizikai és lelki szenvedésekről. Azok, akik mégis megteszik, milliók nevében szólnak a délkelet-ázsiai háború borzalmairól. Karl Marlantes egyike ezen kevés embereknek, neki 35 évébe telt, mire egy regénybe zsúfolta mindazt, amit a dzsungelharc jelentett és okozott. A Matterhorn egy monumentális mű a szó minden értelmében.


A történet főszereplője Waino Mellas hadnagy, aki a Princeton Egyetemről érkezik a vietnami hadszíntérre, az 5. tengerészgyalogos-hadosztály 24. ezredének I. zászlóaljához. Mellas hadnagyot a Bravo század 1. szakaszának parancsnokává nevezik ki, és egy egyetemről érkezett zöldfülűt nem éppen tárt karokkal várnak azok, akik hetek vagy hónapok óta Vietnamban vannak, kezük és lábuk dzsungelfekélytől gennyes, moszkító- és piócacsipésektől véres, a ruhájuk szakadt, kosztól és verejtéktől bűzlenek. Mellas mindent megtesz azért, hogy elnyerje a tengerészgyalogosok bizalmát, és az idő neki dolgozik.

A Bravo századot Sziszüphosz sorsára ítélik: előbb el kell foglalniuk a Matterhorn csúcsot – ez egy képzeletbeli, csak a regényben szereplő hegycsúcs Észak-Vietnam déli részén, Laosz közelében, a Ben Hai-folyó mentén kialakított demilitarizált övezettől délre – majd, miután vért izzadva beásták magukat a hegyoldalba, feladják az álláspontot, más helyre parancsolják, hogy a végén majd újra a Matterhorn ellen vezényeljék őket, amelyet időközben elfoglaltak az észak-vietnamiak. (Marlantes térképeket is mellékelt a könyvhöz, ez több esetben is az olvasó segítségére szolgál.) A regény egy összetett képet ad a háborúról: ilyen 21 évesen zöldfülű hadnagyként részt venni a háborúban, tizenéveseket irányítani, vagy éppen rájuk hagyatkozni, látni, amint akna viszi el egyikük lábát, tigris tépi szét a másik fejét, vagy a moszkítók hordozta kórokozó miatt agyi malária végez a harmadikkal néhány óra leforgása alatt – miközben az ellenség talán csak karnyújtásnyira rejtőzik, a bozót másik oldalán, és ez a bizonytalanság valósággal felemészti az idegrendszerüket. Ilyen a háború, ilyen volt Vietnamban, és feltehetően ilyen ma is Afganisztánban vagy a világ más pontján.

Érdekes módon Marlantes elsősorban nem a háború hiábavalósága fölött ítélkezik, ugyanakkor egyszer sem hangsúlyozza, hogy az ázsiai országban harcoló fiúk hazafiak lennének, hogy mindezt az Egyesült Államokért vagy a szabadságért tennék. Hawke hadnagy merész akciója az egyetlen olyan mozzanat, amely ismerős lehet az olvasónak azokból a filmekből, ahol a végén a hős hazatér, de Hawke és társai a bajtársiasság szellemében cselekszenek, nem a csillagos-sávos lobogóra esküdve. A lövészárkok szintjén, a dzsungelt beborító köd alatt a propagandafilmekből ismert, fellengzős eszméknek amúgy sincs helye, összefogásra, kitartásra és sok-sok hitre van szükség.

A szerző a vietnami háború több aspektusát is megmutatja; a parancsnokok mérhetetlen becsvágyát, a hibás taktikai döntéseket, a politika befolyását és annak eredményét: az előléptetés érdekében a sajtónak és a vezetésnek szánt jelentéseket elferdítik, rossz stratégiát választanak, a felelősséget a mocsárban és a sárban szenvedő katonákra hárítják. Egy alkalommal például elfelejtenek utánpótlásról gondoskodni, aminek következtében a Bravo század nyolc napig menetel étlen és szomjan a dzsungelben. Az egyes tengerészgyalogosok között dúló, otthonról importált rasszizmus egyfajta háború a háborúban, de az egyik gyűlölködő esetével éppen azt próbálja a tudtunkra adni Marlantes, hogy a saját bajtársaikkal szembeni ellenségeskedés a dzsungelben még értelmetlenebb, mint otthon, hiszen az igazi ellenség nem fehér vagy fekete, hanem (jelen esetben) sárga, és a bozótból éppen a fehérek és a feketék életére készül törni. A kettészakított kapcsolatok okozta lelki sebekről, a tréfa és az ábránd alatti mély fájdalomról Mellas története rántja le a leplet: 21 évesen úgy került a frontra, hogy még szűz, Anne-nel éppen azért szakadt meg a kapcsolata, mert ő úgy döntött, hogy Vietnamba megy, és nem telik el úgy perc, hogy ne gondoljon arra: talán soha többé nem tér már haza. A kórházhajón rügyező, kilátástalan románc is csak a reménytelenség érzését erősíti Mellasban és az olvasóban.

A szerző maga is vietnami veterán, a háborút követően haditengerészeti kereszttel tüntették ki. 1966-ban főhadnagyként a Charlie század parancsnoka volt, amikor elfoglalták a 484-es és 400-as hegycsúcsokat, hogy később, akárcsak a regényben a Matterhornt, feladják a megszerzett állásokat. A könyvben az első oldaltól az utolsóig érezni a háborúban szerzett tapasztalatokat: a párbeszédek, a valós élethelyzetek, a csalódottság és a remény mind arra utalnak, hogy az, aki mindezt leírta, egyszer már ugyanezt át is élte. Más képtelen volna ilyen intenzitással írni a mocsárról, a piócákról, a dzsungelfekélyről, a fogvacogtató, mindent átáztató, hideg esőről, a páráról, a ködről, a moszkítókról, az emberre támadó tigrisről, a fejadagokról, a dzsungelbeli járőrözésekről, az elefántfűről, a szögesdróttal védett állásokról, a helikopterek bevetéséről, a kimerültségről, az élet apró örömeiről és a bajtársak haláláról.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •