Stockholmban meggyilkolják a svéd üzleti elit két tagját. A két nap eltéréssel sorra kerülő gyilkosságok nagyon hasonlítanak, így szinte kétség sem fér hozzá, hogy ugyanaz az elkövető: mindkét gyilkosságra késő este került sor, a gyilkos saját kulcsot használva jutott be a házakba, a nappaliban várt áldozataira, két golyót röpített a fejükbe, majd minden nyomot eltüntetve eltűnt. Az Országos Bűnüldözés Jan-Olov Hultin bűnügyi felügyelő irányításával egy teljesen új egységet – A-csoport – hoz létre külsős, többnyire fiatal, ám rutinos nyomozókból, hogy az országot felkavaró gyilkosságokat minél hamarabb felderítsék.
A héttagú csapatnak tagja lesz többek között Paul Hjelm, a huddingei rendőrség nyomozója, aki éppen legutóbbi ügyének köszönhetően a sajtó kiemelt figyelmét élvezi. Egy koszovói albán származású bevándorló túszejtővel szembeni fellépése – amelynek következtében a túszok sértetlenül megmenekültek, viszont a túszejtő megsebesült – kivívta a népszerűséget az olvasók körében, viszont a rendőrségi belső ellenőrzés keményen ráállt a szabályzat áthágása miatt, és veszélybe került az állása. Így Hjelm számára éppen a legjobbkor jött Hultin felkérése.
A nem túl összeszokott, de ambiciózus csapat Hultin irányításával azonnal beleveti magát az ügybe. A gyorsaság különösen fontos, hiszen az elkövetés módja arra utal, hogy feltehetően további gyilkosságok várhatók. A legfontosabb tehát kideríteni, hogy milyen összefüggés van a két meggyilkolt üzletember között, és ki(k) lehet(nek) a következő ponteciális áldozat(ok). Sikerül is mindjárt néhány közös szálat találni: közös hobbi és hasonló szexuális szokások, közös titkos társasági tagság, több közös igazgatótanácsi részvétel, az orosz maffiával való összefonódás gyanúja. Amikor azonban újabb gyilkosság történik, az összefüggések egy része esik, és a nyomozás megfenekleni látszik. A váratlan segítség magától az elkövetőtől érkezik: az egyik helyszínről idő előtt távozni kényszerül, és az áldozat hifi-lejátszójában felejt egy hangkazettát, rajta a neves jazz-zongorista, Thelonius Monk egyik zeneművével, a Misteriosoval. Az összekötő kapocs a gyilkosságok között tehát a rejtélyes zeneszám, már csak az a kérdés, hogyan kapcsolódnak ehhez és egymáshoz az egyre szaporodó áldozatok?
Arne Dahl regénye, az 1998-ban megjelent Misterioso az A-csoport ügyeivel foglalkozó Paul Hjelm-sorozat első része. Az 1963-ban született svéd szerző valójában álnéven írta a sorozatot, eredeti neve Jan Arnald, ezen a néven korábban több könyve – regény, verseskötet, elbeszéléskötet és doktori disszertáció egyaránt – megjelent. Ennek ellenére a nemzetközi sikert a krimisorozat hozta meg számára, amelynek 2007-ben jelent meg az utolsó, tizenegyedik része. A sorozat köteteit világszerte huszonöt nyelvre fordították le, magyarul 2013-ban jelent meg az első kötet a Scolar Kiadó gondozásában. Dahl a sorozatnak köszönhetően több díjat is nyert: a legelsőt, a Dán Krimiakadémia legjobb kriminek járó Palle Rosenkrantz-díját 2003-ban az Europa Blues című negyedik részért, 2005-ben és 2006-ban pedig a Német Krimidíjat. Ezt követően, 2007-ben a Reader’s Digest Európa legjobb krimiszerzőjének választotta, és ugyanabban az évben megkapta a Svéd Krimiakadémia különdíját. 2011-ben az Opcop című, négyrészesre tervezett új sorozatának első kötetéért, a Viskleken címűért a legjobb svéd bűnügyi regénynek járó Svéd Krimidíjat is besöpörte, ugyanakkor a könyvet 2012-ben jelölték a legjobb skandináv kriminek járó Üvegkulcs-díjra.
Jóllehet a díjak inkább Dahl későbbi könyveinek szóltak, a Misterioso kiváló indítása a sorozatnak. Megvan benne minden, amit általában a skandináv krimik jellemzőiként emlegetnek: a társadalomkritika több ponton is jelen van (bevándorlók helyzete, szexuális devianciák, alkoholizmus, elidegenedett, széthullott családok), de természetesen az elmaradhatatlan, munkáját a zilált családi élet rovására folytató nyomozói karakter sem hiányzik. (Paul Hjelm ugyan törtétesen nem az elvált skandináv nyomozók sorát gyarapítja, de az ő házassága is mélyponton van, emellett a csoport többi tagjának is megvannak a magánéleti problémái.) Dahl azonban ennél többet is nyújt, a több szálon futó nyomozás és a gyilkosság lehetséges indítékainak sokszínűsége, a korrekt karakterábrázolás (ami nemcsak Hjelmre, hanem a nyomozócsoport többi tagjára is érvényes), a regényben végig ott vibráló feszültség, vagy a végig jelen levő finom humor olyan plusz, ami mindenképpen a regény javára írható. Mint ahogy a történetbe finoman belopott művészi szál is – Thelonius Monk Misteriosoja és a kis jazztörténeti áttekintő –, amely érdekes hangulatot kölcsönöz a nyomozásnak.
Persze a regénynek vannak hibái is, amelyek ugyan nem voltak túl zavaróak, de teljesen elsiklani sem lehet felettük: néha az volt az érzésem, hogy egy-egy részletet a szerző nem vett eléggé komolyan vagy nem gondolta át kellőképpen. Például nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen ügyben, amikor az áldozatok az ország üzleti életének magas rangú képviselői, a nyomozást egy sebtében összedobott, többnyire ismeretlen nyomozókból álló, semmiféle közös tapasztalattal nem rendelkező csapatra bízzák, mint ahogy a gyilkos indítékait is kissé erőltetettnek éreztem, legalábbis ahhoz képest, hogy a gyilkosságokat mennyire megtervezetten követte el. Ehhez az indítékhoz talán inkább egy lövöldöző ámokfutót tudtam volna elképzelni. Hasonlóképpen az egyik nyomozó észtországi magánakciója is annyira észszerűtlennek tűnt, hogy teljesen kilógott a történetből.
Na de ezek az összképet különösebben nem befolyásolják, a Misterioso egy jó krimi, még abból az időszakból – jóllehet Magyarországon csak idén jelent meg –, amikor a skandináv krimi, mint olyan csak bontogatta szárnyait. Viszont ez a periódus – a kilencvenes évek közepe-vége – pont egy olyan generáció megjelenésének volt tanúja, amely mindmáig a műfaj gerincét alkotja, és amelynek színvonalát azóta is csak kevesen – többek között a műfajt nemzetközi sikerre vivő Stieg Larsson – tudták megismételni: Karin Fossum, Jo Nesbø, Karin Alvtegen, Arnaldur Indriðason, Leena Lehtolainen vagy éppen Liza Marklund ebben az időszakban írták első regényeiket, de a „nagy öregnek” számító Henning Mankell is csak néhány évvel korábban jelentkezett a népszerű Kurt Wallander-sorozatával. Arne Dahl-t méltán emlegetik az egyik legsikeresebb skandináv szerzőnek, hiszen már sorozatának első könyvével bizonyította, hogy megvan benne az a potenciál, mint felsorolt társaiban. Számomra most már csak az a kérdés, hogy a magyar olvasóközönséghez eljutnak-e a sorozat későbbi részei, illetve hogy ezek az eredeti megjelenésük sorrendjében kerülnek-e a magyar könyvpiacra, szakítva azzal a hagyománnyal, hogy egy-egy szerzőt a sikeresebb regényeivel próbálnak befuttatni, és életművét az időrendi sorrendtől szinte teljesen eltekintve jelentetik meg.
A Misteriosoból egyébként 2011-ben kétrészes tévéfilm is készült Svédországban, Harald Hamrell rendezésében, Shanti Roney-val és Malin Arvidsson-nal a főszerepben. Hasonlóképpen a sorozat további négy része is megfilmesítésre került 2012-ben.
Lapozó rovatunkban beleolvashatsz a könyvbe.