Scott Turow: Ártatlanságra ítélve

Írta : Scott Turow
Eredeti cím : Presumed Innocent
Eredeti kiadás : 1987
Magyar cím : Ártatlanságra ítélve
Fordította : Huszár András
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 511
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Egy közép-nyugati nagyvárosban meggyilkolnak egy helyettes ügyésznőt, éppen a főügyészi hivatal betöltéséért folytatott választási kampány közepén. Raymond Horgan főügyész a saját újraválasztásáért küzd, és az ügyet rábízza Rusty Sabichre, a helyettes főügyészre. Nem biztos, hogy Rusty a legalkamasabb a nyomozás vezetésére, de a nagy felfordulás közepette senkinek sincs ideje a körülményekkel foglalkozni. A rendőrség amúgy is a sötétben tapogatózik, nincs meg a gyilkos fegyver, és az elkövető indítéka sem világos. Carolyn Polhemus halálát egy csúnya fejsérülés okozta; megkötözve találtak rá, a jelek szerint nemi kapcsolata is volt a gyilkosával, de nincsenek arra utaló jelek, hogy a nőt megerőszakolták volna. Vajon egy korábbi szeretője az elkövető?


Rustyt nagyon megviseli Carolyn halála, hiszen nemrég még viszonya volt a nővel, és a kapcsolatuk azért szakadt meg, mert a nő dobta őt. Kissé szétszórtan viselkedik, alapvető dolgokat felejt el, és kifejezetten kéri rendőrbarátját, hogy a híváslista ellenőrzésekor a néhány hónappal korábbi, az otthoni telefonjáról intézett hívásokat ne vegyék be a jelentésbe, mert az kényelmetlen helyzetet szülne. A nyomozást tovább bonyolítja egy rejtélyes vesztegetési ügy, amelyen Carolyn dolgozott, s amelynek az aktáit a főügyész őrizte; mint az kiderül, nem csak a fiók mélyére süllyesztett dosszié volt az egyetlen közös dolguk, a nőnek – miután Rustyval szakított – Horgan főügyésszal is kapcsolata volt. Ám egy váratlan fordulatnak köszönhetően Rusty a vádlottak padjára kerül, s minden korábbi cselekedete ellene szól, ráadásul közvetlen bizonyítékok is arra utalnak, hogy a gyilkosság estéjén a nő lakásán járt.

A történetet maga a vádlott, Rusty Sabich helyettes főügyész meséli el egyes szám első személyben, jelen időben. Scott Turow a regényt három részre osztotta: az első rész a Tavasz, ekkor történik a gyilkosság, ebben az időszakban vezeti Rusty a nyomozást; a második rész a Nyár, ekkor zajlik a per; a befejező rész az Ősz, amelyben a főszereplők utóéletével, a rejtély feloldásával foglalkozik. Az első részt egy múltbéli szál teszi pikánssá: a jelenkori eseményekkel párhuzamosan Rusty felidézi a pszichológusával folytatott beszélgetéseit is. Ezek korábban történtek, mert mindig múlt időben utal a párbeszédekre, de ezekből válik világossá, mennyire beleszeretett a helyettes főügyész Carolynba, s hogy milyen viharos érzések dúltak benne, amikor a nő dobta őt. A gyónással is felérő vallomások Rusty mély érzéseiről tanúskodnak; olyan, mintha valakinek belelesnénk a legszemélyesebb naplójába. Ha a vád által felsorakoztatott bizonyítékok nem is, a pszichiáteréhez intézett szavai az olvasó előtt is gyanúba keverik. A második rész a tulajdonképpeni tárgyalás, a tárgyalótermi dráma minden elemével, feszültségével és meglepetések zuhatagával. Turow – maga is jogász – nagyon jól tudja, hogyan kell bábfiguraként mozgatni a főszereplőket, miként lehet a vád legfontosabb tanúján kifogni, hogyan lehet a keresztkérdésekkel kényelmetlen helyzetbe hozni azt, akiről az állam képviselői pár órával korábban még azt hitték, ő lesz a koronatanú az ügyben, és hogy kell a vádlott pártjára állítani az esküdteket. A párbeszédek és a jogi érvelések pörgősek, nem várt fordulatokat hoznak, nem remélt helyzeteket szülnek, s az olvasó arra ébred, hogy együtt izgul a vádlottal, mohón falja az oldalakat, szinte hallja, amint egy meghökkentő pillanatban felzúg a hallgatóság a tárgyalóteremben, vagy már-már érzi a pírt az arcán, amikor valakit a saját tévedésével szembesítenek a tanúk padján. A harmadik rész a tárgyalás utáni időszakról szól – ekkor derül ki, hogy ki ölte meg Carolyn Polhemust, de Turow még a végére is tartogat egy csavart.

Scott Turow 1987-ben írta a regényt. Az Ártatlanságra ítélve abban az időszakban játszódik, amikor a vádemeléshez elegendő volt már az is, ha a helyszínen a gyanúsítottéval azonos csoporthoz tartozó vérnyomot találtak (DNS-minta alapján történő azonosítást a törvényszéki nyomozásban először 1988-ban alkalmaztak Colin Pitchfork ellen), és az ujjlenyomatok azonosítása napokat, adott esetben heteket vett igénybe. Turow műfajt teremtett a regényével, jogi végzettséggel rendelkező írók tucatja bukkant fel az Ártatlanságra ítélve sikerét látva, többek között John Grisham is ezt a hullámot lovagolta meg – bár egészen másként. Érdekes írás születne abból is, ha csak kettejüket hasonlítanánk össze, de most maradjunk csak annyiban: Turow más. Talán mondhatnánk azt is, hogy kevésbé hatásvadász, mindenképp mélyebbre merül az emberi lélek vizsgálódásában és a szereplői is hús-vér figurák, kicsivel talán életszerűbb helyzetekbe bonyolódnak, a reakcióik és az érzéseik is hitelesebbek, bár ezzel nem áll szándékunkban az ellenkezőjét felróni Grishamnek. A regény során többször is az volt az érzésem, hogy ilyent csak az képes leírni, megfogalmazni, aki átélte, megtapasztalta: a korrupció méretét, a hatalomért folytatott gátlástalan harcot, a megszállottságot, a jogrendszer kínálta kiskapukat és az emberi gyarlóságot. A történet végén nincs feloldozás; az olvasó ugyan választ kap azokra a kérdésekre, amelyekre egy krimiben választ vár, de Turownál a végére minden más értelmet kap. A befejezés annyira életszerű, hogy az olvasó elfintorodik, mert felismeri az emberi hibákat és a velejéig romlott, javíthatatlan rendszert.

A szerző: Scott Turow

Turow a Stanford Egyetemen tanult kreatív írást (ezt érezni a könyvön még úgy is, hogy ez volt az első műve – tulajdonképpen szépirodalmi szintre emeli a jogi krimit), s csak ezt követően felvételizett a Harvard jogi karára, ahol 1978-ban doktori címet szerzett. Chicagóban helyettes államügyészként dolgozott, első regénye sikerét követően pedig jogi krimik írásának szentelte az idejét, bár a mai napig aktívan dolgozik ügyvédként is.


Vidd hírét!
  •  
  •