Rangos sci-fí díjakat adtak át szombaton

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

A John W. Campbell Emlékdíjat az előző naptári évben angol nyelven megjelent legjobb sci-fi regényért ítélik oda. Az elismerést 1973-ban alapította a többek által is a “modern sci-fia atyjának” tartott író, John W. Campbell (1910–1971) tiszteletére Harry Harrison és Brian Aldiss író, kritikus, abból a célból, hogy ezzel is ösztönözzék a műfajban alkotó írókat jó minőségű művek megírására. A Locus Magazin a sci-fi irodalom egyik legfontosabb díjának nevezte. A 2013-as Campbell Konferencia plakátjaA győztes regényt egy sci-fi szakértőkből álló bizottság választja ki, amely eléggé kis létszámú ahhoz, hogy a tagok egymás között megvitassák az összes jelölt regényt. A jelenlegi zsűri összetétele: Gregory Benford, Paul Di Filippo, Sheila Finch, James Gunn, Elizabeth Anne Hull, Paul Kincaid, Christopher McKitterick, Pamela Sargent és T. A. Shippey.


A jelöléseket a szerkesztők és zsűritagok tehetik meg, és ezekből áll majd össze – a zsűritagok szavazatai alapján – a végső szavazásra bocsátott művek szűkített listája. A győztest minden év májusában szavazással választják ki, és a júniusban, a Lawrence-ben megszervezett Campbell Konferencia nevű rendezvény keretében hozzák nyilvánosságra nevét. Negyven éves története során a díjra több mint 140 szerzőt jelöltek, közülük pedig negyvenen nyerték el a díjat.

A Campbell-díj párjaként számon tartott Theodore Sturgeon Emlékdíj egy másik neves sci-fi író, Theodore Sturgeon (1918–1985) tiszteletére kapta a nevét, aki a sci-fi irodalom területén az egyik legnevesebb rövidprózai szerző. A díjjal az előző évben angolul megjelent legjobb sci-fi novellát tüntetik ki.  1987-ben alapították az író örökösei – köztük özvegye, Jayne Sturgeon – és James Gunn, a Science Fiction Tanulmányi Központ akkori igazgatója. 1987 és 1994 között a díjat egy sci-fi szakértőkből álló csoport ítélte oda – amelynek vezetője Orson Scott Card volt –, ezt 1994-től kezdődően egy zsűri váltotta fel. A zsűri jelenlegi tagjai: Elizabeth Bear, Andy Duncan, James Gunn, Kij Johnson, George Zebrowski és Nöel Sturgeon (utóbbi a Theodor Sturgeon Irodalmi Alapítvány megbízottja).

A jelöléseket recenzensek, olvasók, szerkesztők, kiadók tehetik le, és a tanulmányi központ igazgatója összesíti őket. A jelölt műveket a tavasz folyamán a zsűri tagjai elolvassák, majd összeállítják a szűkített, döntős műveket tartalmazó listát. Innen konszenzusos szavazással választják ki május hónapban a győztest. Az ő nevét szintén a Campbell Konferencián teszik közzé. Több mint 25 éves története során a díjra több mint 150 szerző művét jelölték, közülük közel 30-nak sikerült győzniük.

A 2013-as Campbell Konferencián a következő győzteseket hirdették:

  • John W. Campbell Emlékdíj: Adam Roberts, a Jack Glass: The Story of a Murderer című regényéért. A regényt nem először díjazzák ebben az évben, hiszen a Adam Roberts: Jack Glassmárcius végén – április elején zajló Eastercorn-on már megkapta az idei BSFA-díjat. Az 1965-ben született brit szerző korábban már háromszor is jelölték egy-egy regényéért a rangos Arthur C. Clarke-díjra, viszont az első rangos díjakat az idén söpörte be. A Jack Glass tulajdonképpen három történet, amelyben a szerző a Golden Age sci-fi és a krimi elemeit ötvözi. Mindhárom történet főszereplője Jack Glass, akiről Robert már a legelején elárulja, hogy mindhárom esetben ő a gyilkos. A hangsúly tehát nem a kicsodára, hanem a hogyanra kerül. Az A.R.R.R Roberts, A3R Roberts és Don Brine írói álneveken is alkotó szerzőtől magyarul egyelőre csak két paródiaregény olvasható: A Da Vinci-kód, avagy a hal fincsi volt…, valamint A Nyomit – avagy fizess újra! címűek.
  • Theodore Sturgeon Emlékdíj: Molly Gloss a The Grinnel Method című novellájáért. A győztes mű a Strange Horizons 2012. szeptemberi számában jelent meg. A szerző 1944-ben született, jelenleg az Oregon állambeli Portland-ben él. Írást és irodalmat tanít a portlandi Nyugat Amerikai Állami Egyetemen. Korábban már nyert néhány irodalmi díjat (Ken Kesey-díj – 1990, Whiting Writer’s Díj – 1996, James Tiptree Jr.-díj – 2000), volt döntős rangos díjak esetében (PEN/Faulkner-díj, fikciós kategória, valamint Hugo- és Nebula-díj, a legjobb novella kategóriában), viszont eddigi legnagyobb elismerése az idei kitüntetés.

Szintén szombaton, a Campbell Konferencia keretében került átadásra elsőként a Mentőcsónak a Csillagokhoz-díj (Lifeboat to the Stars Award) átadására. A díj létrehozását a Lifeboat Alapítvány hozta létre, a legjobb 2011 vagy 2012-es, bármilyen hosszúságú sci-fi mű elismerésére, amely hozzájárul a csillagközi utazások előnyeinek, eszközeinek és nehézségeinek megértéséhez. A díjat a John W. Campbell-díj 2006-os győztese, Robert J. Sawyer adta át. A győztes Kevin J. Anderson és Steven Savile Tau Ceti című kisregénye lett, amely 2011-ben jelent meg az Arc Manor kiadásában.

Forrás: sfcenter.ku.edu, lifeboat.com, file770.com, sfmag.hu, Wikipedia


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •