Rozsnyai János: A táltos keresztje

Írta : Rozsnyai János
Eredeti cím : A táltos keresztje
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : A táltos keresztje
Kiadó : Atlantic Press
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 441
82
Vidd hírét!
  •  
  •  

Egy kis alföldi falu határában, nem messze a Maros folyótól áll az az embermagasságú kőkereszt, amely hosszú évszázadokat és viharos történelmi eseményeket élt túl. A néphagyomány Kunkeresztnek nevezi. Ezt a keresztet olyan kőből faragta készítője, amely a történelmi Magyarország területén nem volt található, felállítása pedig nagyon régre, valahová a középkorra tehető. Innen ered a regény alapötlete: a magyar középkorba helyezni a szereplőket. Rozsnyai János több év kutatómunka után kerekített regényt II. András magyar király és a keresztes háborúk koráról.


Az idő tehát a XIII. század első fele: II. András király, az Árpád-háziak közül a 18. a sorban, apjának tett ígérete nyomán szentföldi hadjáratra indul. Hadseregében természetesen ott vannak a magyar urak, akik kitüntetni vágynak magukat, hőstettekkel a király figyelmébe akarnak kerülni, s ezzel újabb birtokokat, rangokat elnyerni. Ott vannak a magyar urak jobbágyai, akiknek egyrészt parancs a bevonulás, másrészt számukra is ott a lehetőség: kiváltani magukat és családjukat a jobbágyságból, jobb életkörüményeket teremteni. És ott vannak a zsoldosok, akik a szabad préda, zsákmány reményében indulnak útnak.

És ott a nagy ígéret: az üdvözülés. Ne felejtsük el, hogy a középkor szimbolikus és aszketikus felfogásában nagy erővel bírt a pápa „bónusza”: az anyagi javak mellett megígért teljes búcsú, vagyis a teljes bűnbocsánat. Ezenkívül harcba szólító volt az ösztön is, hiszen nemrég letelepült pusztai harcos-nomád népekről beszélünk, legyen szó magyarokról, besenyőkről vagy kunokról. Itt jön a szereplők jellemének pikantériája: az emberek lelkében nagyon keveredik még az ősvallás a római vallással, közeli felmenőik (nagyapáik, dédapáik) még a Tengrihez, Ukkóhoz imádkoztak, ők már a Keresztúrhoz. Nagyon közel vagyunk még ahhoz a korhoz, amikor Szent István királyunk zseniális politikát követve (karddal és szenteltvízzel) kereszténnyé tette Magyarországot… A hadba szállás célját így fogalmazza meg Farkas, a kabar harcos: „Csatában úgy akarom hordani a hajam, mint az őseim […] Segíteni akarok a sápadt Istenfiúnak, hogy végre levethesse a töviskoszorút. Segíteni, mert a tenyerén ejtett sebektől nem tud fegyvert markolni. Meg aztán, amúgy sem akar fegyvert fogva harcolni, mert szeret mindenkit. Én meg szeretem a szeretetet.”

A helyszín a korabeli Magyarország: a Maros menti Makó-birtokról indul a hősök sorsa, a dalmáciai Spalatóban szállnak tengerre a keresztesek, majd a hazavezető út viszontagságai, az otthonkeresés nehézségei következnek.

A regény furcsa felütéssel kezdődik: az egyik főszereplőt, Ketelt, kétértelmű szituációban ismerjük meg. A fiú Makó bán adóbehajtójaként megbecstelenít egy jobbágyleányt és megöli annak apját… Tettét később keservesen bánja, és azzal a szándékkal csatlakozik a keresztes sereghez, hogy a szerzett zsákmánnyal kiváltja Kalárist, majd elveszi feleségül. Innen indul Ketel lelki és hitbeli útja. A fiú hite legalább annyira zavaros, mint a fenn idézett kabar harcosé: dédapja az ősi pogány magyar hit táltosa volt, ő maga is foggal született, de már keresztvíz alá tartották. Ösztönös mély emberi jóindulata, a szeretett embereknek való megfelelni vágyás, a szerelem inkább segíti őt a jó emberré válásban, mint a hit ereje. Embert próbáló kalandok során válik a lobbanékony, medveerős, de önkontroll hiányában ön- és közveszélyes fiatalból felelős felnőtté, aki végül találkozik a kereszttel… konkrét és átvitt értelemben egyaránt.

A regény másik meghatározó szereplője Vadász, a király íjásza. Nehéz élete, reménytelen szerelme, hányódásai ellenére (vagy épp azért?) hite erős, a Keresztúrral való kapcsolata segíti őt. Ismeretlen erő vonzza Ketelhez, a keresztes seregbe való bevonulásuk első napján pártfogásába veszi a forrófejű fiút. Útjuk során bajtársak hullnak ki mellőlük, szerelmek születnek és halnak meg, míg végül minden a helyére kerül. Vadász a királlyal is kiemelt viszonyban van, erre is fény derül a történet során.

Érdekes jellem az ifjú Vad, szerepeltetése árnyalja a középkori népnyúzó nemes sztereotípiáját. Vad akaratán kívül lesz a hazafelé tartó magyar sereg vezére, de tapasztalt barátai segítségével megoldja feladatát. Elsősorban Vadászra számíthat, akinek életéről újabb súlyos titkok derülnek ki… A regény női szereplői mellékalakok: a férfiak jellemfejlődését hivatottak alátámasztani, a cselekmény pörgetésében, az izgalom fokozásában van szerepük.

Rozsnyai a nagy magyar történetírók hagyományait követi, az én olvasói palettámra valahová a két Zsigmond, Kemény és Móricz köré helyezem. A jellemépítés, a cselekmény fordulatossága, a történelem és fikció arányának épp megfelelő aránya olvasmányossá, élvezetessé teszi a regényt. Kiemelendő viszont az erős naturalista jelleg: a csatajelenetek, a vadállatokkal való küzdelem képei bizony tocsognak a vértől és a különböző belsőségektől. Kezdetben megütköztem ezen, aztán, ahogy haladt a cselekmény, és főleg a könyv kiolvasása után, amikor bennem is leülepedett az élmény, nem maradt negatívumnak ez a szál. Sőt, paradox módon kétféle gondolatot indított el: hogy ettől az erős naturalista jellegtől vált nagyon maivá, modernné, szinte filmszerűvé az egész történet, ugyanakkor épp ennek a bemutatási módnak köszönhetően léphet ki az olvasó saját korából és válhat részesévé egy réginek.

Rozsnyai János stílusáról beszélve nem hagyhatom figyelmen kívül a plasztikus, színes leírásokat sem, hiszen ezek mind az író teremtő nyelvi erejét, szuggesztív mesélői énjét mutatják meg. Íme egy példa: „A sötétségkoromszín paripája csendben kocogott el, mindössze a megvénült hold engedte meg néha a virrasztó, fekete szélnek, hogy testéből könnyű felhőhamut hintsen a nyár eleji égboltra. Aztán, ahogy a homokóra továbbpörgette az időt, a rút vagy boldogító álmok felkéredzkedtek az éj szekerére, hogy a lassan ébredező nap felé elvágtassanak. Megvirradt.”

A táltos keresztje romantikus regény, kalandregény, fejlődési regény és történelmi regény egyszerre. Az író – szavai szerint – nem szakkönyvnek szánta: szórakoztatni, olvasásra buzdítani akart, kérdéseket feltenni a magyar történelem azon vitatott szakaszáról, amikor két eltérő világnézet, a táltoshit és a kereszténység ütközött össze őseink lelkében. Ketel így zárja le magában a kérdést: „Hiszen nincs is a kétfajta tanítás között túl nagy különbség. A lényeg ugyanaz. Hinni kell a teremtésben és a szeretet erejében. Ahogy a népek szavai különböznek, akként más lehet a Teremtő neve is.”


Vidd hírét!
  •  
  •