Elhunyt Elmore Leonard

Vidd hírét!
 
 

Elhunyt Elmore Leonard amerikai krimiíró, akinek regényeiből számos mozis kasszasiker született. A Szóljatok a köpcösnek! és a Mint a kámfor szerzője 87 éves korában augusztus 20-án, kedden, helyi idő szerint 7:15-kor halt halt meg Detroitban szélütés következtében. A szomorú hírt a szerző hivatalos weboldala közölte.

Leonard New Orleansban született; az apja a General Motorsnál dolgozott, emiatt ide-oda költöztek, míg végül 1934-ben a családjával Detroitba költözött. Ott élte le egész életét, mindig is a várost és környékét tekintette otthonának. A második világháborúban a haditengerészetnél szolgált, majd a Detroiti Egyetemen szerzett diplomát. Kezdetben novellákat és westerneket írt, majd a bűnügyi témák felé fordult. Sok regénye került a filmvászonra, és maga is írt forgatókönyveket. Az első filmes adaptációja Paul Newman főszereplésével A hallgatag ember volt 1967-ben, a Börtönvonat Yumába és A nagy zsozsó (The Big Bounce) című könyveit pedig kétszer is megfilmesítették Hollywoodban.

A Dutch és „a detroiti Dickens” becenéven is emlegetett író több mint negyven regényt írt, igazán ismertté azonban már hatvanas éveit taposva, a nyolcvanas évek közepétől vált. Ettől kezdve alig kétévente megjelent kötetei szinte mind bestsellerek lettek. Népszerű regényei közé tartozik a Szóljatok a köpcösnek!, a Mint a kámfor vagy a Rum Punch, amelyből Jackie Brown címmel forgatott filmet Quentin Tarantino. Egyik regényalakja nyomán született az A törvény embere című tévésorozat is. (A sorozat sikerén felbuzdulva írta meg Raylan címmel a marsall legújabb kalandjait, a könyvhöz írt ajánlónkat itt olvashatod.) A kritika bátor realizmusáért és erős párbeszédeiért szerette.

Az írót július végén szélütés érte, s bár az első napokban javulásról szóltak a hírek, az állapota azóta valójában csak romlott, és végül kedden reggel családja körében hunyt el.

Leonard már nem érhette meg Blue Dreams című 47. regényének megjelenését, és a Torontói Filmfesztivált sem, amelynek zárófilmjeként mutatják be szeptember 15-én a The Switch című regénye nyomán készült Life of Crime című bűnügyi alkotást.

Leonard 2012-ben megkapta az amerikai irodalomhoz való kiemelkedő hozzájárulásáért az amerikai Nemzeti Könyvalap életműdíját.

Forrás: MTI, The Guardian, Olvasoterem.com


Vidd hírét!