Gabriela Adameşteanu: Futó viszony

Írta : Gabriela Adameşteanu
Eredeti cím : Provizorat
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Futó viszony
Fordította : Koszta Gabriella
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 446
97
Vidd hírét!
  •  
  •  

Adott egy cím: Futó viszony és adott egy ajánló első bekezdése: Letiţia Arcan férjes asszony és titkos szerelmi viszonyt folytat egyik munkatársával, Sorin Olaruval. A Sorin barátjától kölcsönzött külvárosi, lakótelepi lakásban együtt töltött idő ad értelmet és boldogságot a pár életének, ideiglenes és titkos viszonyuk két évtizeden át tart, örökös kilátástalan jelenben, miközben fegyelmezetten élik nyilvános életüket a Bukarest közepén álló vörös csillagos Épület ötödik emeletén működő Kutató Intézetben. Előzetes olvasói és filmes tapasztalataim alapján rögtön beugrott a kultikus mű: Jövőre veled ugyanitt. Ezzel kapcsolatban előjöttek bizonyos elvárásaim, hiszen így működik minden olvasási folyamat… És amivel találkoztam a könyvben, az teljesen más élmény. Nehéz olvasmány volt, megküzdöttem minden oldalával. De megérte


Ha a könyv cselekményéről kell írnom, a fenti mondat tökéletesen lefedi azt, legfeljebb néhány kulcsszóval egészíteném ki: bizalom és önbizalom kérdése, késleltetett hazugság, házastársi hűség, családi hátterek, (érzelmi) diktatúra. Sokkal meghatározóbb  viszont a regény koráról, a regény idejéről beszélni, én ezt találom az értelmezés sarkalatos pontjának. Az idő határozza meg tulajdonképpen a helyszíneket, a szereplők viselkedési formáit, sőt még a könyv szerkezetét is. Henri Bergson francia filozófus óta néven is nevezhetjük azt, amit mindenki érez, az objektív és a szubjektív időt: hiszen gyakori élményünk, hogy ugyanaz a hatvan perc hogyan tűnhet pillanatoknak, illetve egy örökkévalóságnak. Gabriela Adameşteanu is ezt a Bergson-idézetet választotta az utolsó – A leghosszabb nap című – fejezet mottójául: „A tudatunkban átélt idő múlásának megvan a saját, jól meghatározható ritmusa, és egészen másféle időre vonatkozik, mint az az idő, amelyről a fizikus beszél.” 

A Futó viszony fizikai ideje húsz év, de ennél sokkal többet fog át a visszaemlékezések, az előre- és visszautalások során. Letiţia és Sorin viszonya a hatvanas-nyolcvanas években játszódik, de az elbeszélés során feltárul Románia jelenkori történelme: a Vasgárda története megalakulásától betiltásáig, II. Károly és Mihály román királyok uralkodása és elűzése, Antonescu diktatúrája, a légiósok lázadása, a zsidóüldözés, a német nácizmus és Hitler eszméinek kiszolgálása, a szovjet felszabadítás, Gheorghe Gheorghiu Dej és Ceauşescu hatalomra jutása, a szovjet típusú szocializmus fokozatos átalakítása nacionalista kommunizmussá (ami miatt – paradox módon – elfogadták a nyugati országok a Ceauşescu-rezsimet!). És ezzel párhuzamosan azok a történések, amelyek nem szerepelnek a tankönyvekben: az egyre fokozottabb rettegés a mindenhol és mindenkiben ott rejtőző besúgóktól, a végeérhetetlen sorbanállások (kezdetben az exkluzívabb italokért, édességekért, ruhákért, később a létminimunot jelentő kenyérért és tejért), a családi múlt kozmetikázása (hiszen majd’ mindenkinek volt olyan elődje, aki királypárti, kulák, légionista vagy légionista szimpatizáns, nemes, stb. volt), a disszidálások, a válások, amelyek nem fértek össze a Kommunista Etikai Kódexszel, az abortusztörvény és főleg annak kegyetlen következményei, a sokszor csöppet sem etikus pozícióharcok.

Ebben a történelmi háttérben követhetjük végig Letiţia és Sorin Ady Endre/Léda-jellegű „héja-nászát”. Sorin skalpgyűjtés céljából hódítja meg a nőt, hiszen hazugságokkal és elhallgatásokkal terhelt családi háttere nem formálhatott magabiztos, erős férfit belőle. Letiţia egy eleve kudarcra kárhoztatott rossz házasságból szédül a férfi karjaiba. Ám mindketten mást kapnak ettől a kapcsolattól: a kezdeti odafigyelés, kényeztetés, a bizalom csírái kapcsolják össze hosszabb időre őket. A vége felé pedig ezeknek az illúziói…

Ugyancsak az idő szálain fejthető fel mind Letiţia, mind Sorin családi történeteinek szövedéke. Terhelt múltú családokból érkeznek: légionárius vagy légionárius-szimpatizáns nagybácsi, börtönviselt apa, őrült (mert hülyére vert) anya… Ezek az ősök mind benne vannak a szereplők nem tiszta aktáiban és akadályozzák őket az előrejutásban. Letiţia sorsa nem közvetlenül érintett, csak férje doktorátusának jóváhagyása késik minduntalan, de Sorin karrierje teljesen megfeneklik egy bizonyos ponton. A főszereplők, felmenőik és a kapcsolódó mellékszereplők (az igazgatónő, a hírszerzési emberek, kollegák, keresztapák) sorsa szövetszerűen szövődik össze, de mint egy nagy kockatest: fel és le, előre és hátra, keresztül-kasul hálózva a regényt. Ennek az időhasználatnak köszönhetően lesz többszólamú Adameşteanu lélektani regénye. Mert a mű az ember totalitárius diktatúrákban való elkerülhetetlen elidegenedését dolgozza fel. Hiába menekülnek a szerelmesek egymáshoz, egymásba, hiába próbálják fenntartani a védettség illúzióját, a lelkiismereti és gondolkodási szabadság teljes hiánya mindent megmérgez. „A mi szerelmünk idegen ágyakban megsétáltatott, hazugságokba és hallgatásokba rejtett, kölcsönös gyanakvástól és késleltetett vágytól, megszokástól és nehezteléstől zaklatott szerelem a minket figyelő férfiak és nők között. Mindig suttogva beszélünk, fülünket az ajtóra tapasztva, idegen, ironikus, titokban váltott pillantásokból próbáljuk megérteni egymást! Meddig bírjuk még így, és mindez hová vezet?” – írja Letiţia naplójában.

A többszólamúság feltételez bizonyos fokú kezdeti kuszaságot a történetvezetésben, de ez minden jól megírt könyvnél kialakul, az olvasó belehelyezkedik a regény által felkínált úgynevezett „lehetséges világba”. A Futó viszonyt tekintve sokat segít ebben az írónő stílusa: minden szereplő, sőt minden idősík esetében saját nyelvezetet használ. Nagyon felidézik a korszellemet például a kultikus márkanevek: Tarr aftershave, Moszkovszkaja vodka, Greaca bor, Azuga sör, Dobrogea sajt, Snagov cigaretta. Élveztem például, ahogy Ceauşescu megnevezése változik a regény és az idők folyamán: Ő, majd simán Ceauşescu, végül a Bolond…

Gabriela Adameşteanu Futó viszony című regénye, mint minden jó könyv, rengeteg kérdést felvet az olvasóban. Egyéni és kollektív szabadságjogok, a múlt megítélése, a gyerekvállalás kérdése, az erkölcsi és érzelmi hűség… Bennem talán az a gondolat hagyott a legmélyebb lenyomatot (erdélyi emberként, aki érte a Ceauşescu-diktatúrát és éli a mai, demokratikusnak mondott világot), hogy mi is tulajdonképpen a szabadság? Hogy (látszólag) választhatunk a Cola és a Pepsi, a KFC és McDonald’s között, hogy a piacon (látszólag) választhatunk a görög vagy a magyar/román barack között, hogy (látszólag) választhatunk nyelvet, vallást, iskolát… Látszólag…

Gabriela Adameşteanu Bukarestben élő írónőt generációja legjobbjai közt tartják számon. A realista próza művelője, regényeiben történelmi keretbe ágyazott egyéni sorsokat mutat be. Többször is elnyerte a Román Írószövetség díját, Futó viszony című regényét Romániában az Év Könyve és a legjobb prózai alkotás díjára is jelölték, illetve a párizsi Salon du Livre bestseller-listájára is felkerült. A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent még Az elveszett délelőtt című regény.


Vidd hírét!
  •  
  •