A mézeskalács ház című regény 2008-ban látott napvilágot Svédországban a Hammarby-trilógia első részeként. Magyar nyelven az Athenaeum Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltokba. Fortuna úgy hozta, hogy szerkesztői tevékenységem során minden esetben a szebbik nem képviselői által írt skandináv krimit vehettem a kezembe. Ha rangsorolnom kellene, akkor mindenképp Carin Gerhardsen regénye állna a dobogó tetőfokán. A mézeskalács ház egy magával ragadó, műfajában kiváló regény.
Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Kisvártatva a kapu ismét megnyílt és előbújt egy kisfiú meg egy kislány. Ezzel a sejtelmes jelenettel indítja regényét Carin Gerhardsen, akinek eredeti szakmája (matematikusnak tanult) már garancia arra, hogy egy precízen, alapos logikával felépített regényt tarthatunk a kezünkben. Komolyabb krimirajongók számára már a könyv címe következtetni enged a történet cselekményére: a Jancsi és Juliska közismert meséjéből kölcsönzött mézeskalács ház motívuma mára már óhatatlanul összefonódik a zaklatott gyerekkori élettel, a gyerekekkel szembeni alkalmatlan bánásmóddal. Az élet korai szakaszában elszenvedett sérelmek, gonoszságok soha nem múló traumákká alakulnak, amelyek a későbbiekben erőszakos, előreláthatatlan cselekményekhez szolgálhatnak alapul. Ilyen karakter a regény főhőse is, akit szándékosan nem szeretnék megnevezni, hadd essen a kedves olvasó is abba a csapdába, amelyet oly rafinált módon állított fel az írónő. Gerhardsen mesterien vezeti meg az olvasót, a történettel sodródva már csak arra összpontosítottam, hogy mikor és milyen módon kapják el a gyilkost. Mivel kiléte ismert volt, hátradőlve élveztem a történetet. Annyit előzetesen tudnia kell annak, aki kezébe veszi A mézeskalács ház című regényt, hogy a gyilkos kiléte már az elejétől ismert. A híres amerikai tévésorozattal (Columbo) hasonlóságot mutató cselekményvezetés ugyanolyan élvezhető, ez a műfaj teret biztosít a karakterek precízebb, részletesebb megrajzolására. A tévésorozattal ellentétben itt nem a nyomozó észjárása követhető nyomon, hanem a gyilkosé.
A regény erőssége a kitűnő lélektani ábrázolás, amely a skandináv művekben már-már védjeggyé vált. Kellő mértékű képet kapunk a gyilkosról, anélkül, hogy pszichokrimibe csapna át a jellemábrázolás. Betekintést nyerhetünk Conny Sjöberg felügyelő hétköznapjaiba, harmonikus családi életébe, aki többgyerekes apaként, kiváló szakemberként, lelkiismeretesen végzi munkáját. Ugyanakkor ott van Petra Westerman karaktere, aki a felügyelő munkatársa, és akinek magánéleti cselekményszálát az írónő remekül beleszőtte a történetbe. Kíváncsian várom miként alakul a következőkben a sorsa.
Akárhányszor a kezembe veszek egy skandináv krimit, elém tárul a félsziget nyugodt társadalmi képvilága, a stresszmentes, hűvös, higgadt életmód. Talán a túlzott jómód az, ami az intrikákat szüli és amelyet társadalomkritikaként fogalmaznak meg a szerzők.
Carin Gerhardsen izgalmas krimije garantált szórakozást ígér minden krimirajongónak. Szerkezetileg a regény fejezetekre bomlik, azon fejezetek, amelyek a gyilkos lelkivilágát, alakját mutatják be az „Egy gyilkos naplója” címet kapták. A többi fejezet napszakokat jelölő címet visel. A könyv rámutat arra, miként válhat valaki sorozatgyilkossá, miként hat egy emberre a gyerekkorban elszenvedett trauma.