Eleanor Catton kapta a Man Booker-díjat

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Az új-zélandi Eleanor Catton kapta 2013-ban a rangos Man Booker-díjat; a 28 éves írónő a legfiatalabb díjazott a díj történetében, de kedden nem ez volt az egyetlen rekord: Cattoné a leghosszabb regény, amelyet Booker-díjjal tüntettek ki, az angol nyelvű kiadás 832 oldalas. Az elismerést a The Luminaries című regényéért kapta, amelyet 25 évesen kezdett írni. A díjat idén utoljára még csak Nagy-Britanniából, Észak-Írországból vagy a Nemzetközösség országaiból származó író kaphatta meg. Jövőre már amerikai szerzőket is nevezhetnek a díjra a kiadók, a britek nem kis felháborodására.


Robert Macfarlane író és kritikus, az idei zsűri elnöke azt mondta, hogy kevesebb mint két óra alatt sikerült dönteni a nyertes kilétéről, és szavazásra sem volt szükség. Az erdménnyel, mint mondta, mindenki elégedett volt.

Catton regénye 1866-ban játszódik Új-Zélandon. Ekkor érkezik Walter Moody a szigetországba, hogy az aranymezőkön szerencsét próbáljon. Megérkezésének éjszakáján belebotlik egy 12 fős, férfiakból álló csoportba, akik azért gyűltek össze, hogy egy sor megoldatlan bűnügyről beszélgessenek. Hamarosan Moody is az események középpontjában találja magát.

A győztes és regénye: Eleanor Catton és a The Luminaries

Catton a második új-zélandi író, aki Booker-díjat kap (az első Keri Hulme volt 1985-ben), és a The Lumiaries a leghosszabb regény a díjazott művek sorában. Ezt a címet korábban Hilary Mantel regénye, a 2009-ben győztes Farkasbőrben birtokolta, az 672 oldalas volt.

Eleanor Catton, noha új-zélandi, Kanadában született, amikor az apja doktori címet szerzett a Nyugat-Ontariói Egyetemen. Hat éves volt, amikor a családjával visszaköltözött Új-Zélandra; Christchurchben nőtt fel. A Canterbury Egyetemen angolt tanult, a wellingtoni Victoria Egyetemen pedig kreatív írásból mesterizett. Első regénye, a The Rerhearsal volt a mesteri disszertációja, amely egy tanár és egy diáklány viszonyáról szól. Catton ma Aucklandben él, kreatív írást tanít a Manukau Műszaki Intézetben.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •