Anglia – 1593. Az országban növekszik a nyomor, ezzel együtt pedig az idegengyűlölet is: az angol mesteremberek és kereskedők a holland bevándorlókat teszik felelőssé leromlott gazdasági helyzetükért. Egyre nagyobb méreteket ölt az elégedetlenség, kiragasztott hirdetményekben és újságokban lépnek fel az idegenek ellen, majd erőszakba torkollik a dolog: puskaporos hordót robbantanak a holland templom közelében és a holland piacon. Utóbbi helyszínen az áldozatok között van John Shakespeare felesége, Catherine is, így a királynő főminisztere, sir Robert Cecil szolgálatában álló ex-hírszerző különösen érdekelt a tettesek kézre kerítésében.
Ezzel párhuzamosan azonban egy sokkal nagyobb méretű összeesküvés van kibontakozóban: híre megy, hogy valahol Angliában rejtegetik a pár évvel korábban kivégzett skót királynő, Stuart Mária állítólagos fiát, akit eddig a spanyolok neveltek. A terv szerint a hercegnek előbb a skót trónt kellene elfoglalnia – amihez persze meg kell szabadulni a jelenleg trónon levő VI. Jakab királytól –, később pedig ő lehetne az angol trón várományosa is. Egy ilyen forgatókönyvnek komoly következményei lennének az országra nézve: Anglia minden bizonnyal a spanyolok gyarmatává válna. Érthető tehát, hogy Cecil az összeesküvés leleplezését tartja fontosabbnak, így Shakespeare-nek elsősorban az abban résztvevők kézre kerítésén kell dolgoznia. Úgy tűnik azonban, hogy a két ügy között kapcsolat van, Shakespeare és hű segítője, Csavartláb Cooper pedig életüket kockáztatva, az idővel versenyt futva próbálja elejét venni egy olyan akciónak, ami felforgathatja London amúgy sem nyugalmas hétköznapjait.
A Herceg a harmadik a sorban Rory Clements John Shakespeare-sorozatából. Az Egyesült Királyságban 2011-ben, magyar fordításban 2013 őszén az Agave Könyvek gondozásában megjelent regény cselekménye egy évvel az előző kötet, a Bosszúálló után játszódik. Az újságírói karriert az írói pályáért hátrahagyó Clements ezzel a regényével sem okoz csalódást, maximálisan hozza azt, amit már megszokhattak tőle az olvasók. Nemcsak dokumentáltságával, a korabeli viszonyok hű ábrázolásával és valós történelmi-politikai szereplők felvonultatásával, hanem korhű nyelvezetével is hiteles képet rajzol a Tudor-kor utolsó évtizedeiről. Ugyanakkor nagyon ügyesen ragad meg egy napjainkban is aktuális témát, az idegengyűlölet kérdését, amely nemcsak a XXI. században harapózott el, hanem már a XVI. századi Angliában is gondot jelentett.
Akárcsak a sorozat előző kötete, a Herceg esetében is pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a szerző az udvari élet főbb szereplői mellett néhány olyan valós szereplőt is becsempész a történetbe, akik a korabeli irodalmi/kulturális élet meghatározó alakjai voltak: a már megszokott szereplő, William Shakespeare – aki a főhős, John Shakespeare öccse – mellett olyan szereplők bukkannak fel – még ha nem is éppen számukra szerencsés helyzetben, hanem inkább az események áldozataiként –, mint a drámaíró Cristopher Marlowe vagy Thomas Kyd. Ebbe a környezetbe, valós szereplők közé illeszti be mesteri módon fiktív főszereplőit, John Shakespeare-t és Csavartláb Coopert, illetve a többi fiktív szereplőt, akik között találunk néhány nagyon jól megrajzolt karaktert is.
A történet több szálon fut, Shakespeare és Cooper párhuzamosan nyomoz a két ügyben, a szerző pedig ügyel arra, hogy mindig a legizgalmasabb résznél szakítsa meg a szálakat és ugorjon át a másikra. Így olvasóként szinte faljuk a sorokat, főként ahogy egyre jobban belebonyolódunk az igencsak elburjánzó összeesküvés részleteibe. Talán csak az nehezíti meg az olvasást, hogy egy idő után túlságosan is elszaporodnak a történetben a nevek, szinte már nem is tudjuk nyomon követni, hogy ki kicsoda. Én személy szerint néhányszor el kellett gondolkodnom egy-egy – főként semmitmondóbb – név kapcsán, hogy történetesen milyen összefüggésben találkoztam korábban az illető nevével. Nem hiányoznak egyébként a történetből a kalandosabb, akciódúsabb jelenetek sem – habár ezek tekintetében a Herceg szegényesebb, mint az előző kötet –, sőt a szerző egy-két ágyjelentettel is megfűszerezi a sztorit, egyszóval igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy kellőképpen mozgalmas legyen a cselekmény.
A Herceg egy teljesen korrekt példája a Tudor-korban játszódó történelmi krimiknek. Talán csak az von le kissé az összhatásból Clements regényeinél, hogy bármennyire is igyekszik csűrni-csavarni a történetet a szerző, aki kissé is tájékozott a korabeli angol és skót történelemben, az tudja, hogy a fő összeesküvések kapcsán, az események végkifejletében különösebb meglepetésekre nem számíthat. Ettől persze az izgalom és a feszültség garantálható, csak éppen jelentősen beszűkülnek a lehetőségek. Ez talán kissé hátulütője azoknak a történelmi krimiknek, ahol a központi konfliktus túl szorosan összefonódik valamely valós történelmi eseménnyel vagy szereplő életével. Személy szerint hatásosabbnak tartom azokat a regényeket, ahol a történelmi/politikai események csak a keretét adják a történetnek – biztosítva annak hitelességét –, a központi cselekményszál eseményei pedig fiktívek, hiszen így jobban fenntarható az olvasóban az érdeklődés, és kevésbé lesz kiszámítható a történet végkimenetele.