Herman Koch: A vacsora

Írta : Herman Koch
Eredeti cím : Het diner
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : A vacsora
Fordította : Bérczes Tibor
Kiadó : Európa Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 295
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

Bizonyos szempontból minden idők legsikeresebb holland könyve jelent meg magyarul 2013 decemberében az Európa Könyvkiadó gondozásában, hiszen ez az első olyan holland regény, amely felkerült a New York Times sikerlistájára. A The Wall Street Journal Gillian Flynn Holtodiglan-jára hasonlította, és bizony van némi hasonlóság a két mű között. Ahogy Flynn regényében, úgy itt is a feje tetejére áll a világ, amikor lelepleződik a narrátor valódi énje. Pedig akkorra már egész jól összebarátkoztunk vele, nézeteinek egy részét a magunkévá tettük, a megállapításaira helyeslően bólogattunk. Nem tudtuk, hogy Herman Koch becsalt egy sötét utcába. Észrevétlenül tette, ugyanakkor zseniálisan.


A vacsora egy vacsora történetét meséli el. Két házaspár ül egy asztalhoz egy fölöttébb patinás étteremben (ahol a “minőség fontosabb, mint a mennyiség”, a tányéron az üresség dominál, s a végösszeg a számlán a vacsora után több száz euróra rúg), hogy étkezés közben megbeszéljenek egy életbevágóan fontos ügyet. Nem akárkikről van szó: az egyikük Hollandia egyik ismert politikusa, a hét hónap múlva esedékes parlamenti választások nagy esélyese, az ország leendő miniszterelnöke – az étteremben a felszolgálók csapata is ez szerint teszi a dolgát. A miniszterelnök-jelölt a feleségével érkezik a vacsorára, ahogyan a másik férfi is, aki tulajdonképpen a politikus testvére. A téma a vacsora alatt egy nagy közfelháborodást előidéző ügy, bár egy ideig valamennyien gondosan kerülgetik, mint macska a forró kását: két tizenéves néhány hete megdobált majd felgyújtott egy hajléktalan nőt egy bankautomata fülkéjében, és a rendőrségnek – noha az ATM biztonsági kamerája rögzítette az eseményt – nem sikerült azonosítani az elkövetőket. A kamera által készített felvételt a Keressük a tettest című tévéműsorban is leadták – regényünk szereplői ekkor ismertek rá a két sapkás fiatalban saját gyerekeikre. Bizony, az egyikük a miniszterelnök-jelölt fia volt, a másik pedig annak első unokatestvére, azaz az asztalnál ülő másik pár egyetlen fia. A kérdés a következő: mi a teendő? Hogyan reagáljanak a szülők? A politikai karrier vagy az igazság fontosabb? A család egysége vagy a tiszta lelkiismeret nyom többet a mélegen? A gyerekedért bármit megtennél, ugye? – teszi fel a kérdést a borító, és Herman Koch már az alapszituációt is alaposan megfűszerezi: az áldozat egy hajléktalan, az elkövetőket (egyelőre) csak a szülők ismerték fel, a vallomás derékba törné egy politikus ígéretes karrierjét, két család egységét, és kimondatlanul is ott lebeg a levegőben, hogy mindez ugyanakkor nem hozná már vissza az életbe azt a hajléktalan nőt, aki feltehetően amúgy sem hiányzik senkinek. De az éremnek mindig két oldala van, és nem is lenne szükség találkozóra, megbeszélésre, vitára, ha mindkét házaspár úgy vélné, hogy a karrier, a családi béke és a gyerek jövője fontosabb, mint egy hajléktalan élete. Mert feltevődik így is a kérdés: mi szolgálja igazán a gyerek javát? Együtt lehet-e élni ekkora teherrel? Mi a teendő, ha a történteket az érintettek közül egy vagy több személy nem tudja feldolgozni, és a lelkiismeretfurdalás lassan felőrli az illetőt? Fel lehet-e, fel szabad-e áldozni a gyerek és a család jövőjét a politikai karrier oltárán? Mi az ára annak, hogy valaki tiszta lappal és tiszta lelkiismerettel kezdhesse újra az életét? Hogyan kaphat valaki egy becsületes esélyt az újrakezdéshez?

Herman Koch regénye tehát egy sor felettébb elgondolkodtató kérdést vet fel a vacsora alatt, és a szerző nem feltétlenül a válaszokat keresi a cselekmény kibontása során. Az elég hamar nyilvánvalóvá válik az olvasó előtt, hogy nem fontos a helyszín, sem a szereplők kiléte – tulajdonképpen ez megtörténhetne más országban, más társadalmi rangú emberekkel is, és még a bűncselekmény mibenléte is behelyettesíthető valami mással, attól a kérdések még ugyanazok maradnak. A válaszokat viszont nekünk kell megtalálni, mindenkinek külön-külön, a szerző nem rágja a szájunkba. Fogalmazhatok úgy is, hogy a kérdések ott maradnak konkrét válasz nélkül, a levegőben lebegve. Illetve némelyikre kapunk választ is, de attól a hideg futkos a hátunkon.

A történet narrátora a miniszterelnök-jelölt testvére, az ő elbeszélése alapján ismerjük meg a múltbéli eseményeket is, amelyek visszaemlékezések formájában elevenednek meg, de a nézőpont mindvégig szigorúan a narrátoré, külső képet nem kapunk. Az ő egyetlen fia az egyik elkövető, és az már az elejétől világos, hogy mindenki titkol valamit a másik elől, látszólag azért, hogy apát/anyát/a családi harmóniát megóvjuk a kínos részletek súlyától – miközben persze mindenki tud (szinte) mindent. Herman Koch nagyszerűen építi fel a sztorit, fokozatosan adagolja az információkat, a botrányos bűncselekményről például csak valahol a regény felénél szerzünk tudomást, és ekkorra már – narrátorunknak köszönhetően – képben vagyunk az asztal vendégeit illetően. A miniszterelnök-jelöltet “bunkó, tahó, suttyó parasztnak” nevezi, látszólag nincs túl jó véleménnyel róla, és ezt alátámasztandó, néhány múltbéli és egészen friss történetet is elmesél, amelyek által a tipikus gátlástalan, önző, nagyravágyó politikus képét festi a fivéréről. Mivel csupa olyan negatív tulajdonsággal ruházza fel, amelyek korunk politikusaira sajnos külön-külön mind jellemzőek, ezért viszonylag könnyedén állunk a narrátor oldalára. Így aztán annál nagyobb a meglepetés, amikor kiderül, hogy ő tulajdonképpen mindvégig a gyűlölet mellett érvelt, és innentől a feje tetejére áll a világ. A korábban már említett kérdésekre tehát nem kaphatunk morális értelemben vett jó válaszokat, azok ugyanis egy szociopata nézeteit tükrözik. Marad a remény, hogy mindezzel ő egyedül van, hogy a többiek azért másképp állnak hozzá, hogy a fia nem mérte fel ennek a súlyát, és egyszerűen csak meggondolatlanul cselekedett, hogy a feleség más nézeteket vall. Nos, ami ez utóbbi kettőt illeti, hadd válaszoljak rá két szólásmondással: a zsák a foltját megtalálta, és az alma nem esett messze a fájától.

A szerző: a holland Herman Koch (fotó: npr.org)

A zseniális karakterábrázoláson túl Herman Koch témaválasztásból is jeles, hiszen ahhoz hasonló kérdésekkel, mint amilyenek a könyvben is felmerülnek, adott pillanatban minden szülő szembe kell nézzen – természetesen más téttel, más súllyal. Alapjában véve a gyerekéért mindenki képes lenne bármit megtenni, de minden egyes szituációban mérlegelni kell azt is, hogy a gyereknek valójában mi szolgálja a javát, s mitől érzi át a felelősség jelentőségét. Azáltal, hogy a szerző olyan narrátort/nézőpontot választott a regényéhez, amilyent, A vacsora tanmeséből átsiklott egy különös csomagolású thrillerbe. Nem állítom, hogy egyik vagy másik jobb lenne, így egyszerűen más. És különleges.


Vidd hírét!
  •  
  •