Denis Avey & Rob Broomby: Szökés Auschwitzba

Írta : Denis Avey & Rob Broomby
Eredeti cím : The Man who Broke into Auschwitz
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Szökés Auschwitzba
Fordította : Getto Katalin
Kiadó : Alexandra Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 248
100
Vidd hírét!
 
 

Az emberiség egyik legszégyenteljesebb és legtragikusabb eseményét, a holokauszt tragédiáját számos történeti, irodalmi, filmművészeti és egyéb alkotás feldolgozta, ám mind a mai napig temérdek olyan információ lát napvilágot, amely újat tud hozzátenni ehhez a traumához. A koncentrációs táborok borzalmairól mindenki hallott, mint ahogy arról is, hogy csak rendkívül keveseknek sikerült megszökni a szigorúan őrzött telepekről. Ám Denis Avey és Rob Broomby könyve egy eddig számomra is ismeretlen vállalkozásról számol be. Egy olyan brit katona történetét meséli el, aki önszántából jutott be az Auschwitz III. néven ismert táborba azért, hogy megtapasztalja, és saját szemével lássa mindazokat a hátborzongató történeteket, amelyekről az Auschwitz melletti E715-ös tábor foglyaként hallott.

Denis Avey 21 évesen, önszántából lépett be a brit hadseregbe, ahová a kalandvágy vezérelte, ám a későbbiek során annyira kijutott neki a kalandokból, hogy néhányszor meg is bánta, amiért katonáskodásra adta a fejét. A könyv címe – Szökés Auschwitzba – kissé félrevezető, hisz az olvasó arra várna, hogy a dokumentumregény első lapjaitól az utolsóig a hírhedt koncentrációs táborról és annak lakóiról lesz szó. Ennek ellenére majd 100 oldal után jut el oda a történet, hogy a címben foglaltakról is információkat kapjunk, és azok sem ölelnek fel különösebben hosszú részt. Ez a dolog engem személy szerint nem zavart, mivel minden második világháborús könyvet képes vagyok ugyanolyan élvezettel elolvasni, de előfordulhat, hogy lesznek olvasók, akik felróják ezt a húzást a szerzőpárosnak. Aveynek, aki hosszú évtizedekig hallgatott az auschwitzi élményeiről, a BBC riportere, Rob Broomby segített az írásban, akinek kitartó kutatómunkával sikerült nyomára bukkannia annak a zsidó rabnak, akinek Avey annak idején megmentette az életét az által, hogy levelet írt édesanyján keresztül a nővérének.

A könyv feléig számos kalandon esünk át a főhőssel együtt, aki az afrikai hadszíntéren tapasztalja meg a háború borzalmait és az abból fakadó testi-lelki nélkülözéseket. Ezekben az időkben még az Afrika Korps katonáival találkozott, akiket ellenfélként tisztelt, és elismerte hadi teljesítményüket, valamint emberségüket is, hisz sebesültként kiválóan bántak vele, annak ellenére, hogy ellenséges katona volt. Ezzel szemben az SS-ek embertelensége nem ismert határokat, és többek között egy SS-katonának köszönheti azt is, hogy fél szemére megvakult, hisz egyikőjük úgy megütötte, hogy a háború után egyik szeme elrákosodott és ki kellett operálni. A számos életveszélyes kalandot túlélő Avey végül egy Auschwitz melletti hadifogolytáborba került. Ebben a táborban a fogság még elviselhető volt. Itt ismerkedett meg az auschwitzi haláltáborból az IG Farben egyik üzemébe hajtott zsidó foglyok egyikével, Ernsttel, akinek az Angliában élő nővérével sikerült felvenni a kapcsolatot. A nőnek, Avey közreműködésével sikerült cigarettaküldeményt postázni a táborba, ami – mint később kiderült – megmentette a testvére életét. Avey ugyanakkor egy hollandiai zsidóval, Hansszal is megismerkedett, vele cserélt két ízben rabruhát és szökött be a zsidók számára fenntartott lágerbe, ahol két napot töltött el. Avey elmondása szerint azért cselekedett így, hogy legyen, aki elmesélhesse az utókornak az ott tapasztalt, semmihez sem hasonlítható borzalmakat, ha egy zsidó sem élné túl a koncentrációs táborokat.

Számos viszontagság után Avey hazakerült Angliába, ám szándékaival ellentétben képtelen volt beszélni az őt ért auschwitzi traumákról. A háború utáni poszttraumatikus stressz feldolgozása évtizedekbe telt. Aztán fél évszázaddal később találkozott össze Rob Broomby újságíróval, akinek végül hajlandó volt részletesen beszámolni az élményeiről. A BBC riportere emellett hosszas kutakodás után rálelt a haláltábort túlélt Ernst rokonaira is, akik igazolták a cigarettaküldést és annak életmentő hatását. Ernst később ugyan elhunyt, de egy videó felvétel is előkerült róla, amit Avey is megtekintett, és amelyben Ernst róla is említést tett.

A könyvben számos hihetetlen epizód van, amelyek minden kalandfilm forgatókönyvét kenterbe verik, és ez nemcsak a holokauszttagadók körében váltott ki kétséget. Sokan azt kritizálták, hogy az Auswitz III. tábor kapuján nem szerepelt a hírhedt Arbeit Mecht Frei felirat, pedig Avey határozottan állítja, látta azt. A könyvben a szerzők a szintén a táborban raboskodó Primo Levi író állításait hozzák fel bizonyítékokul a mondandó alátámasztására. Ennyi év távlatából bizonyára nehéz mindenre úgy visszaemlékezni, hogy az teljes mértékben megfeleljen az akkor történteknek, de talán nem is a napok, nevek vagy a feliratok helyessége a legfontosabb a történetben, hanem az, hogy Avey szerint egy háború túléléséhez az embernek a jó adag szerencsén túl az szükséges, hogy soha ne kössön szoros érzelmi kapcsolatokat, ne ápoljon mély barátságokat, mert azok csak fokozzák a szenvedést, amennyiben baj éri az emberhez közel állókat. A túléléshez jó nagy adag (pozitív) önzés is elengedhetetlen, és az egyedüli szempont, hogy sosem szabad belül feladni. Külön kiemelendő, hogy a szerző részletesen beszámolt a sorozatos erkölcsi, morális dilemmáiról, nem rejtette véka alá motivációit és bizonyos esetekben a megkérdőjelezhető lépései mögött álló megfontolásokat sem. Kalandos története rendkívüli tanulságokkal szolgál korunk embere számára, aki talán mára elfeledte, mit is jelent morálisan és fizikailag fellépni egy embertelen, elnyomó gépezet ellen.


Vidd hírét!