A. J. Kazinski: Az utolsó igaz ember

Írta : A. J. Kazinski
Eredeti cím : Den sidste gode mand
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Az utolsó igaz ember
Fordította : Szőke Zsolt
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 432
85
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az utolsó igaz ember egy rendhagyó “skandináv krimi”, rendhagyó alaptörténettel. Titokzatos halálesetek történnek szerte a nagyvilágban, melyek egy jól definiált rendszerbe illeszkednek bele. A misztikummal telített cselekmény, valamint a remek témaválasztás maradandó olvasási élményt nyújt annak, aki kezébe veszi a dán szerzőpáros debütáló regényét. Elkerülhetjük-e a sorsunkat? –teszi fel a költői kérdést a regény. Válaszokat a történet végén kapunk.


Az A. J. Kazinksi írói álnevet egy szerzőpáros vette fel, nevezetesen Anders Rønnow Klarlund és Jakob Weinreich forgatókönyvírók. Első közös regényük Az utolsó igaz ember, mely egy készülő trilógia első darabja.

Kérdések sokaságával találtam szembe magam Az utolsó igaz ember elolvasása után.  Már műfajilag sem lehet egyértelműen besorolni a regényt, jómagam fenntartásokkal kezelem, hogy krimiként említik a könyv terjesztői.  Mindennek tetejébe még a skandináv krimik-sorozatba is bekerült, pedig a sorozathoz az én meglátásom szerint a szerzőpároson és a cselekmény helyszínén kívül nem sok köze van. A regény nem hordozza magán a skandináv krimik jellegzetes vonásait, nem igazán tárul az olvasó elé az északi ország világa, a karakterek sem hangsúlyosak, társadalomkritikáról pedig végképp nem beszélhetünk. Úgy gondolom, Az utolsó igaz ember sokkal inkább thriller, mint skandináv krimi.

Na de lássuk magát a könyvet! Vallási témához nyúlni hálás dolog, hiszen szinte minden esetben garantált sikert eredményez; teóriától függetlenül (ha igaz, ha nem) megragadja az emberek fantáziáját. Valószínűleg ezzel a feltett szándékkal folyamodott a dán szerzőpáros egy, a zsidó vallásból ismert legendához. A Talmud szerint minden nemzedékben találtatik 36 igaz ember a földön, akik maguk sem tudják, hogy kiválasztottak. Ők vigyáznak ránk, ha meghalnak, az emberiség is elpusztul. Tudományosan alátámasztott forrásirodalom nem áll rendelkezésre az elmélet bizonyítására, de egy szórakoztató regény esetében ezt nem is várjuk el.

A cselekmény már az elejétől fogva magával ragadja az olvasót: különös halálesetek történnek szerte a világban, a szakemberek értetlenül állnak az esetek előtt. Egy valami közös az áldozatokban: óriási tetoválásnak látszó számok láthatóak a hátukon, valamint mindannyian jó embernek számítanak az életük során a társadalomra kifejtett tevékenységük alapján. Legelőször Tommaso Di Barbara velencei nyomozó fog szimatot. Rájön, hogy a gyilkosságok egy bizonyos rendszerbe illeszkednek bele. Az Interpol révén tudomást szerez az ügyről a koppenhágai rendőrség is, amely Niels Bentzon (találóbb keresztnevet nem is adhattak volna a szerzők!) túsztárgyalót bízza meg a feladattal, hogy értesítsen minden veszélyben levő „jó embert” a dán fővárosban. Ki számít jó embernek és nem csalatkozik-e főhősünk a kiválasztásukban? –fogalmazhatnánk meg a kérdést.

A nyomozás során Bentzon találkozik Hanna Lund asztrofizikussal, aki a továbbiakban társa lesz az ügy megoldásában. Naná, hogy ő az, aki rájön, milyen rendszeren alapszanak a gyilkosságok. Szerinte az egész élet, az egész világ egy rendszer. Kezdetét veszi az idővel való verseny, Bentzonéknak nem sok idejük marad, hogy megakadályozzák az utolsó két bűnesetet (szándékosan nem írtam gyilkosságot), hogy megmentsék a 35. és a 36. „igaz embert”.

A. J. Kazinski, azaz Anders Rønnow Klarlund és Jakob Weinreich

A regény szerkezetileg három részre tagolódik, minden fejezet bibliai vonatkozású címet visel (A halottak könyve, Az igazak könyve valamint Ábrahám könyve). Az első fejezet pörgősen indul, az események lekötik az olvasó figyelmét.  A helyszínek váltakozása, a Velence és Koppenhága közötti lavírozás dinamizmust kölcsönöz a regénynek. A második fejezetben kissé mintha leülne a cselekmény, a sorsuk elől menekülni próbáló főszereplők Dánia vidéki tájain bolyonganak, hogy aztán a harmadik fejezetben az ország legnagyobb kórházában, a Rigshospitaletben találják magukat. A több oldalon keresztüli fel-alá futkározás meglátásom szerint sokat elvett a cselekmény színvonalából. A regénynek ebben a szakaszában érezni leginkább azt is, hogy a két szerző eredeti foglalkozása a forgatókönyvírás, és ez most a részemről nem feltétlenül dícséret.

„Az ember nem kerülheti el a sorsát”, szól az örökérvényű mondás, mely akár a regény mottója is lehetne – annak dacára is, hogy a történet vége erre rácáfol. A befejezés misztikummal telített, már csak a könyv témája is megkívánja ezt. Az utolsó igaz ember a megfogalmazott kritikáim ellenére egy remek regény, főként a témaválasztásnak köszönhetően.


Vidd hírét!
  •  
  •