Lissa Price: A testbérlők – Leszámolás

Írta : Lissa Price
Eredeti cím : Enders
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : A testbérlők – Leszámolás
Fordította : Török Krisztina
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 271
50
Vidd hírét!
  •  
  •  

Lissa Price második regényének az angol címe kevésbé, de a magyar cím egyértelműen jelzi, hogy a történet a szerző korábbi regényének, A testbérlőknek a folytatása. Az első oldalakon aztán az is kiderül, hogy az események kevéssel az előző történet eseményeit követően játszódnak. Az Elsőrendű Állomások felszámolása után Callie Woodland öccsével, Taylorral, és barátjukkal, Michaellel közösen próbál nyugodt, normális életet élni korábbi bérlője, Helena otthonában. Az idill azonban nagyon hamar szertefoszlik, amikor Callie fejében ismerős hang jelentkezik: felbukkan a testbérlő központ korábbi vezetője, az Öreg, és „szívességet” kér tőle. Hogy kérését kellőképpen nyomatékosítsa, egy kis erődemonstrációt is tart a lánynak: bebizonyítja, hogy nemcsak kommunikálni tud az Elsőrendű Állomások korábbi bérbeadóival a fejükbe ültetett mikrochipen keresztül, hanem távolról képes őket felrobbantani is.


Callie nem mer ellenkezni, attól tartva, hogy az Öreg Michaelen és Tayloron áll bosszút – akik szintén rendelkeznek mikrochippel. Követi az utasításokat, és éppen úton van az Öreg által megadott helyszínre, amikor elrabolják. Mint kiderül, az elrablója segíteni szeretne: a hasonlóképpen fiatal srác, Hyden, az Öreg fiaként mutatkozik be és biztosítja a lányt, hogy véget szeretne vetni apja ámokfutásának. Callie azt is megtudja, hogy ő különlegesnek számít: mivel a fejében levő chip más, ő az egyetlen Többfelhasználós Donor, akit egyszerre többen is képesek irányítani, úgy, hogy közben ő maga is végig tudatában van mindennek. Callie és Hyden közösen próbálják megakadályozni az Öreget ördögi terve kivitelezésében: minél több ex-donort – vagy ahogy a könyvben nevezik őket, Szilánkost – összegyűjteni, és eladni őket külföldi, jól fizető partnereknek. Nincs könnyű dolguk, főként hogy az események tartogatnak néhány meglepetést mindkettejük számára.

Amikor először olvastam Lissa Price első regényéről, A testbérlőkről, akkor a témaválasztás volt az, ami érdekesnek tűnt, emiatt is döntöttem úgy, hogy elolvasom. Eléggé keserű szájízzel maradtam, hiszen úgy éreztem, a témában rejlő lehetőségeket a szerző a legkevésbé sem aknázta ki, egy szinte minden téren felületes young adult sci-fi–thriller került ki a kezeiből, ami talán a fiatalabb korosztály igényszintjére sem volt képes felnőni. Akkor azzal zártam a mondandómat, hogy a könyv nem volt szerencsés választás a részemről. Hogy ennek ellenére miért is olvastam el a folytatást? Elsősorban talán azért, mert az idő megszépíti az emlékeket – vagy inkább elhomályosítja őket: másfél év távlatából már nem igazán emlékeztem, hogy akkor mik is voltak a kifogásaim a könyvvel kapcsolatosan, azt a fáradságot pedig nem vettem, hogy elolvassam az akkor írt recenziómat. Ezért az apró mulasztásomért meg is kaptam a büntetést a második kötettel.

A testbérlők – Leszámolás kapcsán szinte alig lehet bármi újat mondani, elsősorban azért, mert a szerző sem újdonsággal nem szolgál, sem az előző kötetben szereplő hiányosságokat nem volt képes javítani. Ez pedig szerintem a lehető legszerencsétlenebb párosítás. Ha valamelyik téren képes lett volna előrelépni, akkor talán azt mondhatnánk, hogy volt értelme folytatni a regényt, így viszont nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy teljesen fölösleges volt. A karakterábrázolás ugyanolyan felületes, a környező világ ugyanolyan vázlatos, mint az első regényben. A legszembetűnőbb változás talán a regény nyelvezetét illetően érhető tetten: a második kötet szövege sokkal szlengesebb, ami viszont nem feltétlenül vált előnyére, sőt egy idő után inkább már lehangoló volt. Hogy ez a szerző újabb húzása, vagy a fordítócseréből fakad, azt nem tudom, az viszont tény, hogy e téren sem pozitív irányba történt az elmozdulás, jóllehet már az előző kötetnek sem a stílusa volt az erőssége.

Lissa Price második regénye igazából semmiben nem emelkedik ki, még bár a sztori – ami az előző kötetben többé-kevésbé rendben volt – sem menti meg az összképet. Döcögősen indul, majd egy-két kötelező csavarnak köszönhetően felpörög, a végére viszont ismét ellaposodik. Az alapkonfliktust sikerül megoldani, de nagyjából csak ennyivel marad az olvasó. Az egyes szám első személyben történő mesélés ráadásul arra sem adott lehetőséget, hogy egy-két érdekfeszítőbb mellékszálat becsempésszen a szerző a sztoriba, így maradt a lineáris történetvezetés, a maga hangulatingadozásaival. A zárójelenetek alapján akár a folytatás lehetőségével is számolni lehet, viszont azt én ebben a formában már enyhén szólva is túlzásnak érezném. Ahhoz talán arra lett volna szükség, hogy az alapötletet kellőképpen kibontva, a szerző részletesen megrajzoljon egy stabil lábakon álló univerzumot, amibe bármikor képes pár hiteles karakter és egy-két ütős konfliktus segítségével néhány sztorit – értsd: akár 3-4 regényt is – elhelyezni. Ehhez képest az egész szerkezet recseg-ropog, nincs egy váz, amit fel lehetne öltöztetni, így az eddigi két próbálkozás elég vérszegényre sikerült. Én a szerző helyett nem erőltetném tovább a sorozat folytatását, sőt a fiatal olvasóközönség helyett is inkább egyéb elfoglaltságot keresnék, ugyanis A testbérlők-sorozatról még bár azt sem lehet elmondani, hogy képes néhány órányi igényes szórakozást biztosítani.


Vidd hírét!
  •  
  •