Egy kis csúszással ugyan, de a legérdekesebb szakaszához érkezett az Olvasoterem.com által szervezett skandináv krimiszerzők bajnoksága: ez elődöntők következnek, már csak négyen „harcolnak” a bajnoki címért. Az első mérkőzés egy svéd-norvég összecsapást hoz,nektek azt kell eldöntenetek, hogy Mons Kallentoft vagy Jo Nesbø a jobb krimiszerző. Kallentoft eddig csak svédeket búcsúztatott a korábbi fordulókban: előbb Kristina Ohlssont, aztán Arne Dahlt, ahogy egyébként Nesbø is: ő az első fordulóban Thomas Engernél bizonyult jobbnak a szavazataitok alapján, a második körben pedig Henning Mankellt „ütötte ki”.
Érdemes játszani, mert az Animus Kiadó felajánlásából egy három kötetet tartalmazó könyvcsomagot sorsolunk ki azok között, akik a két elődöntő valamelyikén valamilyen formában voksoltak. A nyertes ráadásul tetszés szerint válogathat az Animus Kiadó skandináv krimijei közül.
A szabály 2014-ben is változatlan: ha az alábbi képre LIKE-ot nyomsz, azzal Kallentoftra szavazol, ha viszont megosztod a képet, akkor Nesbø-re voksolsz. A mérkőzés február 4-én, kedden este, közép-európai idő szerint 20 órakor ér véget. Ha 20 órakor döntetlen az állás, egy órás hosszabbítás következik, és ha még a ráadás sem dönt, akkor sorsolunk.
Mons Kallentoft: Kallentoft tizennégy évesen kezdett ismerkedni az irodalommal, amikor egy sportsérülés ágyhoz kötötte. Fiatalon Kafkát, Hemingwayt és Orwellt olvasott. Dolgozott a reklámiparban, volt újságíró, élt Madridban is. Első regényének, a Pesetasnak a cselekménye is a spanyol fővárosban játszódik, drogdílerekről és bankrablókról szól. Hírnevet a Malin Fors-sorozattal szerzett magának. Eddig hét regényt írt Forsszal a főszerepben, ezek 28 országban jelentek meg világszerte. Magyarul egyelőre kettő olvasható, a Véres tél és a Halálos nyár, mindkettő a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.
Jo Nesbø: Nesbø tizenévesen a Molde csapatában focizott, de egy sérülés még 19 évesen gátat vetett a karrierlehetőségnek. Egyszerűen hátat fordított a labdarúgásnak, és jelentkezett a hadseregbe, majd beiratkozott a közgazdasági egyetemre, a tanulmányai végeztével pedig tőzsdeügynökként kezdett dolgozni. Az írással csak a harmincon túl kezdett foglalkozni, de ez a barátait egyáltalán nem lepte meg. Zenészként is szép karriert futott be, de az írásban jutott a legmesszebb. A regényei magyarul az Animus Kiadónál jelennek meg.
A két elődöntőt követően az Animus Kiadó felajánlásának köszönhetően egy három kötetet tartalmazó könyvcsomagot fogunk kisorsolni azok között, akik az elődöntők valamelyikén valamilyen (követhető) formában voksoltak, azaz lájkolták vagy (publikusan) megosztották a képet. Az esélyeidet csak növeled, ha mindkét meccsen szavazol, hiszen itt – a többi játékunkkal ellentétben – ér a duplázás.