James Ellroy: Fehér jazz

Írta : James Ellroy
Eredeti cím : White Jazz
Eredeti kiadás : 1992
Magyar cím : Fehér jazz
Fordította : Illés Róbert
Kiadó : Jaffa Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 405
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

James Ellroy a Fehér jazz című regényével a huszadik századi Los Angeles talán legsötétebb korszakába kalauzol: vérfertőzés, kábítószer, korrupció, megvesztegetések, gyilkosságok, és ami a legijesztőbb, hogy gyakorlatilag nem látszik a határ a bűnözők és a bűnüldözők tábora között, minden összemosódik. A rendőrséget pszichopata, gátlástalan, beteges szenvedélyeknek élő emberek képviselik. Ez az igazi Szodoma és Gomora. A könyv nagyon jó, de gyenge idegzetűeknek egyáltalán nem ajánlom.


1958-ban járunk, Los Angeles déli részén, a Southlanden a bűnözési hullám soha nem látott méreteket ölt. Welles Noonan államügyész (nagy mértékben politikai ambiciói által hajtva) szövetségi vizsgálatot helyez kilátásba a városban, hogy felszámolja a korrupciót és tiszta vizet öntsön a pohárba a város feketék lakta részében. Ez azt jelentené, hogy fény derülne a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztálya és a Southlanden a kábítószert terítő örmény Kafesjian család közötti szoros kapcsolatra, de persze nem csak a kábszereseknek van vaj a fejükön. Az egészet bonyolítja egy furcsa betörés: ismeretlen tettes brutális kegyetlenséggel megöli Kafesjianék két kutyáját, betör a házba, de onnan nem visz el semmi jelentőset, csak összetöri ifjabb Kafesjian lemezgyűjteményét. A nyomozást úgy kell levezényelni, mintha tojásokon lépkednének: Kafesjianék megszokták, hogy a rendőrök haverek, és mindent el lehet velük intézni. Ha szövetségi ügynökök kezdik kérdezgetni az örmény családot, könnyen elszabadulhat a pokol. Az ügyben Dave Klein hadnagy kezd vizsgálódni, és lassan ráébred, hogy semmi sem történik véletlenül, és hogy a Kafesjianék elleni betörés sokkal mocskosabb dolgokat rejt, mint azt előre gondolta.


   

Jobbnál jobb borítókat kaptak az angol nyelvű kiadások


Dave Klein egyébként szintén sáros mindenféle ügyben. A Los Angeles-i rendőrség hadnagyaként tulajdonképpen az alvilág egyik bérgyilkosa, kellemetlen tanúkat és feltörekvő vetélytársakat tesz el láb alól, ha a helyzet úgy kívánja; az illegálisan működtetett nyerőgépek tulajdonosának jó cimborája, és szemet huny minden bűncselekmény fölött, ha az ő vagy az alvilág érdekei megkívánják. A Kafesjian-ügy azonban minden eddiginél jobban érdekli, mert nem lát tisztán, mert mindenki ködösít és keresztbe tesz neki, és minél nagyobb az ellenállás, valami annál jobban hajtja előre. Ezzel párhuzamosan persze kezdetét veszi a szövetségi nyomozás, és az FBI egyik célpontja Dave Klein hadnagy lesz – mert sejtik, hogy egy velejéig romlott, korrupt és bűnös emberrel van dolguk. Klein így lassan harapófogóba kerül, és elkerülhetetlen az összeomlás, az őrizetbevétel. Egy darabig menekül, a kiutat keresi, de aztán már csak egyet akar: megoldani a Kafesjian-ügyet. Mert a felszín alatt sokkal több van, mint egy egyszerű betörés és két kutya lemészárlása.

A Fehér jazz a méltán híres L. A. kvartett negyedik, befejező kötete, amely magyarul csak most, 2013 végén jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. (A széria korábbi kötetei – a Fekete Dália, A nagy sehol és a Szigorúan bizalmas itthon 1999 és 2003 között jelentek meg, de nem az eredeti sorrendben.) Ellroy hihetetlenül precíz képet fest az ötvenes évekbeli Los Angeles-i állapotokról, az alvilág és a rendőrség összefonódásairól, arról a mérhetetlen korrupcióról, amely behálózta a várost, és amely miatt az Angyalok Városát joggal nevezték akkoriban az Ördögök Városának. Mindent megfertőz a hatalom- és a birtoklási vágy, a pénz és a drog az úr, az ötvenes évek Los Angelese valóságos Szodoma és Gomora.

James Ellroy stílusa egyedi, rövid, gyakran félbehagyott mondatok, gondolatok teszik nagyon pörgővé a szöveget – kicsit olyan érzése támad az embernek a szövegtestet látva, hogy nem egy kész regényt, hanem egy vázlatot olvas. Olyan jeleneteket ír le néhány szóval, amelyekre más író több bekezdést, talán több oldalt is szánna, de Ellroy tömör, szikár, filmszerűen megkomponált jeleneteivel sokkal érzékletesebb, színesebb az egész. Lehet, hogy közhely, de igaz: Ellroynál egy-egy nagyon gondosan megválasztott és elhelyezett szó többet jelent száz mondatnál.

A szerző: James Ellroy

A regényt a nyelvezete miatt ugyanakkor csak szigorúan erős idegzetű, felnőtt olvasóknak tudom ajánlani. Gyakran használ trágár kifejezéseket, és néhány mocskos, véres jelenet is kivághatja a biztosítékot a széplelkűek körében, de Ellroy védelmében szeretném elmondani, hogy a történet és a környezet valamelyest megköveteli ezt a nyelvezetet, és a szerző nem öncélúan használ obszcén, vulgáris kifejezéseket. Másrészről Ellroy már csak ilyen: ma már csak ritkán és félve hívják meg egy-egy könyvbemutatóra, mert a fellépései rendre botrányosak, trágár szavakat használ, saját magát tartja a krimiirodalom legnagyobb alakjának.

A regény egyik érdekessége, hogy a történetet Dave Klein egyes szám első személyben meséli el. Hadd emlékeztesselek: a hadnagy szintén gengszterek barátja, szívességekért cserében bármit elnéz az alvilági figuráknak, ha kell, megfélemlít, ha szükséges, gyilkol – és ő nyomoz a legkitartóbban a Kafesjian-ügyben. Ez elkerülhetetlenül kettős érzést kelt az olvasóban: ő a főszereplő, a rejtélyt ő göngyölíti fel, vele egyszerre “fogunk szagot”, a kitartása és a makacssága ránk ragad, mi is tudni akarjuk, hogy ki az a titokzatos kukkoló, aki a Kafesjian-lány után leselkedik, s aki feltehetően a kutyákat is lemészárolta; s közben a szövetségi vizsgálat célpontjává válik, és valami perverz módon neki drukkolunk, hogy megússza, legalább addig, amíg a végére nem jár a Kafesjian-ügynek. De ezzel szemben tudjuk, hogy többszörös gyilkos (ez az első oldalaktól egyértelművé válik), hogy brutális módszerei vannak, hogy előbújik belőle az állat, ha valamilyen információt kell megszerezzen – és a regényt olvasva végig egyféle bűntudatot érzünk, hogy ebben az ötvenes évekbeli Los Angeles-i mocsokban éppen ő a mi hősünk, tőle várunk valamilyen erkölcsi győzelmet, egy fényt az alagút végén, egy szikrányi reményt, hogy a végén minden jóra fordulhat. Lám, James Ellroy ezen a téren is zeniális.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •