James Ellroy: Perfídia

Írta : James Ellroy
Eredeti cím : Perfidia
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Perfídia
Fordította : Illés Róbert
Kiadó : Jaffa Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 756
80
Vidd hírét!
 
 

1941. december 6., Los Angeles, késő este. Egy lakossági bejelentés nyomán két rendőrt kiküldenek Highland Parkba, mert a késői órákban valakik túl hangosan buliznak. A helyszínen Dudley Smith őrmester szinte véletlenül botlik valami egészen másba, mint holmi hangoskodó részegek. A szomszéd ház erkélyén prérifarkasok vinnyognak; az őrmester közelebb megy, elzavarja a véres pofájú állatokat, és az elemlámpája fényénél vért fedez fel az erkélyen. A vér a ház ajtaja alatt folyik ki. Odabent egy lemészárolt japán családot találnak. A helyszínre kiérkező nyomozók első benyomása az, hogy a Vatanabe család tagjai egy rituális öngyilkosság (szeppuku) áldozatai. Van azonban néhány gyanús jel: frissen mosott ruhák a szárítón (ki mos az öngyilkossága napján?), idegenkezűségre utal a sebek bemeneti nyílása (bár később kiderül, hogy a szeppukunak van olyan formája, ahol egy külső ember segédkezik a tulajdonképpeni végrehajtásban – természetesen az amerikai törvények szerint az még mindig gyilkosságnak számít, és ez nem volt másképp 1942-ben sem), és ott van a rejtélyes búcsúlevél, amelynek tartalma („A küszöbön álló apokalipszisért nem mi vagyuk a felelősek. Jó állampolgárok voltunk, nem tudtunk a közeledtéről.”) 24 órával később teljesen más értelmet nyer. Japán ugyanis egy nappal később megtámadja Pearl Harbort.

A támaszpont lebombázása valóságos lavinát indít el Los Angelesben, és a rendőrség nyakába hirtelen egy rakás új feladat zúdul. Először is ott van a nyugati part elleni japán támadás (nagyon is reális) veszélye; a rendőrségnek ezzel kapcsolatosan meg kell szerveznie az éjszakai elsötétítést, közben felügyelni a rendet, biztosítani a nyugalmat; a felsőbb hatóságok utasítására bebörtönözni a japánokat, kihallgatni a felforgató tevékenységükről már ismert, gyanús (ún. ötödik hadoszlopos) személyeket, megvédeni az amerikaiak haragjától az ártatlan japánokat, rendet vágni a kínai és japán bandák között – és még a Vatanabe-gyilkosságot is meg kell oldani, amelyet egyes vezetők szeretnének minél hamarabb lezárni, lehetőleg találva egy japán elkövetőt, akinek a nyakába lehetne varrni a mészárlást. (Ennél minden más eshetőség rosszabb mind a rendőrség, mind a városvezetés szempontjából, főleg ha az derülne ki, hogy az elkövető ne adj’ Isten fehér bőrű.) Ráadásnak ott van a kilátásba helyezett szövetségi vizsgálat is a polgármesteri hivatal lehallgatott telefonjai és egyéb korrupciós ügyek miatt. Ilyen körülmények között nyomoz a Vatanabe-ügyben a forróvérű, öntörvényű, ír származású Dudley Smith őrmester; az alkoholproblémákkal küzdő, rendőrfőnöki posztra áhítozó William H. Parker százados, és a helyszínelők japán zsenije, Hideo Asida. Negyedik főszereplőnek felzárkózik Katherine „Kay” Lake, a kalandra szomjas, vidékről származó lány, aki naplójának részletei által egyes szám első személyben mesél – ezek a fejezetek váltakoznak azokkal, ahol Parker, Dudley vagy Asida szemszögéből látjuk az eseményeket, de azokat már egyes szám harmadik személyben vetette papírra az író.

A Perfídia egy tervezett második L.A. Quartet első kötete, angolul 2014-ben jelent meg.
A Perfídia egy tervezett második L.A. Quartet első kötete. Angolul 2014-ben jelent meg.

A regény persze nem a fent említett rendőrségi munkáról szól – az csak a kaotikus környezetet szolgáltatja, amiben a nyomozás zajlik. (Egy jó Ellroy-regénynek egyébként alapfeltétele a káosz, olyan, mint a nyirkos levegő a penészgombának.) Felettébb érdekes körülmény például, hogy a nyomozók között az egyik legjobb a kollégái által megbecsült japán Asida – miközben a városban a japánok Pearl Harbor miatt valóságos közutálatnak örvendenek. Hadd tegyem hozzá: nem ez a regény egyetlen ellentmondásos szituációja. Ott van például Dudley Smith alakja: az ír származású férfi tulajdonképpen rendőrruhába bújt gengszter, aki gyilkol, zsarol, lop, megveszteget és kábítószerezik, de a Vatanabe-ügyön olyan buzgósággal dolgozik, hogy az olvasó muszáj szurkoljon neki. Ez egyébként visszatérő motívum Ellroynál, gondoljunk csak a Fehér jazz romlott nyomozójára, Dave Klein hadnagyra. Ezek az ellentétek pedig valósággal szétfeszítik belülről az egész cselekményt, ugyanakkor valami különös, megfoghatatlan erővel láncolják oda az olvasót a regényhez.

Közben pedig azt sem állíthatnám, hogy a Perfídia a Vatanabe-ügy felgöngyölítéséről szól. Elsősorban talán arról, de közben megannyi másról is: háborús nyerészkedőkről, zavarosban halászókról, politikai játszmákról, érdekösszefonódásokról. Ezek együtt pedig egy hatalmas, összetett és meglehetősen sötét, komor képet festenek 1942 decemberének Los Angeleséről. Az alig három hetet felölelő cselekményt Ellroy szigorú kronológiai sorrendben meséli el (az egyes fejezetek elején dátum- és időpont megjelölésével), és közben rengeteg szereplőt vonultat fel. Nem igazán foglalkozik a szereplők hagyományos értelemben vett bemutatásával: a fontosabbak a cselekmény előrehaladtával fokozatosan előtérbe kerülnek (és őket mélységükben is kiválóan ábrázolja), a többi pedig picit a háttérbe szorul, de az olvasó számára idővel mindenki a helyére kerül. Valamennyi szereplője a regény hangulatának sötét tónusát erősíti: úgy értem, hogy nincs a karakterek között egyetlen tiszta erkölcsű, becsületes, igaz ember sem, mindannyian mintha Szodoma és Gomora lakói lennének, Los Angeles pedig az a hely, ahol a legvidámabb esemény egy orgiába fulladó szerencsejáték-parti Ace Kwan ópiumbarlangjában. Nem túlzok; hírnévre vágyó hollywoodi színésznőcskék összevert, rossz hírű rendőrök után sóvárognak, a város madame-ja orálisan kényezteti a vécében a seriffet (jelzem: mindkét szereplő valós személy, nem Ellroy fantáziájának szüleményei, bár a rögtönzött légyott valószínűleg az), Clark Gable sertésbordát rágcsál a leopárdja társaságában, közben Cary Grantről mutogat egy képet, amin Grant láható egy férfi nemi szervvel a szájában (és akkor én választékosan fogalmaztam Ellroyhoz képest). A háború árnyékában mindenki tudja: „Az élet rövid. Könnyen jön, könnyen megy.” És mégis: érzésem szerint Ellroy nem állítja, hogy a világ kizárólag ilyen (vagy ilyen volt 1942-ben), hogy nincs, nem volt szép/jó oldala. Ő egyszerűen nem akar azzal foglalkozni, nem akarja azt észrevenni, nem akarja láttatni. Mintha az életnek az az oldala nem érdekelné, nem vonzaná.

James Ellroy legújabb regényének hátsó borítóján a Time magazin ajánlója így szól: „Ellroy vágóhídra viszi az amerikai kultúrát, és láncfűrésszel esik neki.” Ez teljes mértékben igaz, és elég egyetlen példa, hogy ezt érzékeltessem. A regényben számos valós személy szerepel, közöttük a kor ünnepelt dívája, Bette Davis is. Ellroy regényében Bette Davis horkol (371. oldal) és japánt ölnek a kedvéért (397. oldal). Előbbi bizonyára ellenőrizhetetlen, utóbbi valószínűtlen – a lényeg viszont az, hogy a Perfídia (vagy a regényíró) által tartott tükör a valóság egy torz vagy bizarr képét mutatja, ugyanakkor a valós személyek és események felvonultatása által mindegyre megerősíti az olvasóban azt, hogy itt tényekkel állunk szemben. Pedig nem, vagy nem minden esetben. Bette Davis egyébként nem az egyetlen eltorzított valós szereplője a könyvnek: Cary Grant homoszexualitása igazából sosem nyert bizonyítást, Ellroy ezzel szemben szinte tényként tálalja; Bette Davis (második) férje a valóságban nem, a regényben ugyancsak homoszexuális.

A szerző: James Ellroy
A szerző: James Ellroy

Ellroyt vonzza mindaz, ami abnormális, ami kaotikus és őrült. Szinte betegesen ragaszkodik ugyanazokhoz az elemekhez: brutális gyilkosság, mocskos, erkölcstelen zsaruk, gengszterek rendőrruhában, mindent behálózó korrupció, és a végén az ügy megoldása, az igazság felderítése, noha nem mindig és nem feltétlenül a széles publikum, inkább csak egy-két szereplő (na meg az olvasó) számára. Az igazság bajnoka pedig a rosszfiúk közül kerül ki; egyvalakiről mindig kiderül, hogy minden rossz tulajdonsága ellenére a regény központi témáját képező gyilkosságot pontosan olyan elszántsággal akarja megoldani, amilyent az olvasó elvár egy főszereplőtől. A visszaköszönő elemek ugyanakkor egyáltalán nem teszik kiszámíthatóvá a regényt, az mindvégig izgalmas marad.

A Perfídia egy tervezett második L.A. Quartet első kötete, amelyben Ellroy a második világháború Los Angelesét rajzolja meg. Kibővített sorozata tényleg példa nélkül álló vállalkozás.


Vidd hírét!