Ahhoz, hogy az ember kívül kerüljön a „valóságon”, vagy azon, amit a legtöbben annak vélnek, valami olyan kell történjen vele, ami lehetetlenné teszi a bennmaradást. Dinával ez történik: egy véletlen balesetben édesanyja halálát okozza, apja pedig emiatt száműzi maga mellől, és szeretetlenségben, magára hagyva nő fel.
A XIX. században játszódó regény nagyon is mai üzenetet hordoz, és egy sor olyan kérdésre reflektál, amit előszeretettel tesznek fel ma mindazok, akik a női – és általában az emberi – léten gondolkodnak. Felül lehet-e emelkedni a közerkölcsön, ha az láthatóan téves? Kivonhatja-e magát az ember a körülötte élők hatása alól, és élheti-e a saját életét, mindentől függetlenül? Mekkora a szülő felelőssége a gyermek életében? Hol a határ? A mindenféle határ: én és világ, én és te között; az eltávolodás határa; az ítélkezés határa; élők és holtak birodalmának határa. És miközben utálkozva fanyalgunk azon, hogy a norma az, ami az életünket megszabja, felül lehet-e azon emelkedni? És ha sikerül – szabad-e? Miféle erő a tudás, és miféle tudás az az erő, amivel bárkire hatni lehet? Felülírhatja-e a magabiztosság a szokást, az akarat a törvényt? Jogunkban áll-e nem szeretni, nem megbocsátani? Tanulható-e a szeretet, és adhat-e az, aki nem kapott? És végül: szabad-e szeretetlenségben élni?
A Dina rövid monológjai közé ékelt elbeszélés Miskin herceg és Raszkolnyikov örök kérdéseit feszegeti, és úgy hömpölyög, mint a Mississippi: lassan maga alá temeti az olvasót, hogy egy-egy lélegzetvételre felbukkanva új kíváncsisággal bukjon alá. Hiszen alig van az életnek olyan vonatkozása, amit a könyv ne érintene. Emellett pedig gyönyörű leírások tarkítják, stílusa letisztult, és az író biztos kézzel rajzolja meg árnyalt jellemeit is. A fordítás kitűnő, és az egész könyvet áthatja a szeretet. Vagy annak reménytelen vágya: valami borongós, zord érzelmi töltet, a külső szem démoni csillanása, amely tudja, hogy sosem lehet a világ része, és bosszút áll ezért a kirekesztettségért azzal, hogy elutasítja a kettős mércét. Dina hideg, rideg, részvéttelen és manipulatív, ugyanakkor érzéki, vad, szenvedélyes. Eltévednek benne az emberek, mert a látszat alapján ítélnek, és mert kötelezően tele vannak félmegoldásokkal ott, ahol Dinának csak a végletek jutottak. A regény tulajdonképpen felmutatja a tökéletlen emberi világ visszásságait, ugyanakkor rámutat azok szükségességére is. Hiszen azok teszik ugyan bonyolulttá, áttekinthetetlenné, de élhetővé, elfogadhatóvá is a világot. Aligha bírnánk elviselni, ha az iszonyat, a gyász, a szerelem – bármelyik érzés a maga tisztaságában, szörnyűséges erejével, isteni tökéletességével a nyakunkba szakadna.
Olvasom, hogy Norvégiában kötelező iskolai tananyag Herbjørg Wassmo munkássága, és irigylem a norvég gyerekeket.