Már közel tíz éve élt Buenos Airesben, amikor üldözői a közelébe kerültek. Újból menekülnie kell. A pénz nem akadály, hiszen a tetemes családi vagyont egyéb hozzájárulások is kiegészítik, és nyelvi problémái sincsenek, mivel folyékonyan beszél spanyolul. Josénak nevezi magát, alig változtatva eredeti nevén. Német, gyógyszerészként vagy állatorvosként mutatkozik be. Valójában orvos, a világ talán leghírhedtebb orvosa: Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor „haláldoktora”.
Utazás közben, Chacharramendi városában egy véletlen találkozás meghatározza további úti célját: egy motel parkolójában egy kislányt lát játszani, aki szőke hajával, világos bőrével és tiszta szemeivel kirí a többiek közül. Majdnem tökéletes példánya az árja fajnak, egy dolgot kivéve: korához képest igen kicsi növésű. Amikor találkozik a kislány családjával is – tökéletes, szőke adonisz fiútestvérek, ikrekkel terhes átlagos, „homo arabicus” anya és „homo syriacus” apa –, áthatja az izgalom: mindent megadna, hogy közelebbről is megismerhesse őket. Hozzájuk szegődik, és velük utazik Barilochéba, ahol a család újranyitás előtt álló panziójában kap szállást.
A családapa, az egyedi babák készítésével foglalkozó Enzo, bizalmatlan Joséval, feleségének azonban – aki német iskolában tanult gyerekkorában – és a kislánynak, Lilithnek sikerül a bizalmába férkőznie. Ráveszi őket egy hormonkezelésre, amelynek köszönhetően szerinte Lilith fejletlensége visszafordítható, emellett az anyát is kezeli, hogy a magzatok erősödjenek. Az apát végül pénzzel sikerül behálóznia: támogatást nyújt számára egy babagyár beindításában, cserében viszont meggyőzi, hogy egyformán tökéletes, hibátlan szépségű, élethű porcelánbabákat készítsen. Teljesen behálózza a családot, egyetlen célja saját megszállottságának a kielégítése: Lilith fejlődésének dokumentálásával, az anya terhességének nyomon követésével, majd az újszülötteken kezelés címszó alatt végzett kísérleteivel, de még a tökéletes játékbabák előállításával is egyre inkább úgy érzi, hogy valamit visszakaphat korábbi életéből. A férfi beteges idilljének Eichmann elfogásának híre, valamint egy nácivadász izraeli titkosügynök, Nora Eldoc felbukkanása vet véget. Ismét menekülnie kell, ezúttal Paraguayba…
Lucía Puzo regénye, A német doktor egy rövid szakaszát mutatja be a hírhedt náci orvos, Josef Mengele életének: az 1959-ben Buenos Airesből menekülő férfi Patagóniába tartó utazását, valamint a Bariloche környékén eltöltött néhány hónapot. A könyvből Natalia Oreiro főszereplésével maga a szerző rendezett filmet, amelyet Argentína jelölt az idei Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A filmet január végétől vetítették a magyar mozikban.
Lucía Puenzo regénye mind szerkezetében, mind stílusában és nyelvezetében egyszerű, letisztult alkotás. Akár azt is mondhatnám, hogy könnyed olvasmány, viszont témájából és a cselekmény egyes részleteiből fakadóan ezt azért túlzásnak érezném. Mert valójában a történet helyenként igencsak nyomasztó és feszültséggel teli. Utóbbi a szerzőt dicséri, hiszen képes mindvégig fenntartani a történetben a feszült hangulatot, annak ellenére, hogy a Mengele életének főbb állomásaival tisztában levő olvasók számára a végkimenetel nem teljesen ismeretlen. Erre azért is van lehetősége a szerzőnek, mivel a hangsúly nem feltétlenül Mengele személyén és az életrajzi vonatkozású részleteken van – amelyekből azért jó néhány megtalálható a regényben –, hanem az orvosnak a többi szereplővel kialakított kapcsolatain. Az írónő szerint a könyv alapötlete is tulajdonképpen orvosetikai kérdések iránti érdeklődéséből fakad, és valójában Lilith betegsége és személye adta az alaphangot, a korszak ötlete, aminek köszönhetően végül Mengele is szerepet kapott, csak később jött.
A történet középpontjában Mengele és Lilith, a tizenkét éves argentin kislány különös, egyre egyenlőtlenebbé váló kapcsolata áll, amelyet a férfi genetikai rendellenességek iránti beteges szenvedélye, valamint a kislány gyógyulási vágya és már-már szerelemnek nevezhető plátói rajongása táplál. E köré épül fel a történet, ezt a kapcsolatot öltözteti fel a szerző az orvos életrajzának elemeivel, számos ponton bepillantást engedve múltjába és gondolkodásmódjába is. Utóbbit nagyon jól szemléltető részlet a Lilith családjával történő első találkozás – amikor teljesen szenvtelenül, tudományos, fajelméleti terminusokban elemzi ki magában a családtagokat –, vagy éppen a patagóniai utazás közben kitörő vihar miatti kényszerpihenő éjszakája, amit egy bennszülött család szerény otthonában töltenek el.
Jóllehet a regényben számos hátborzongatónak nevezhető részlet van, ami viszolygást válthat ki az olvasóban Mengele személyét illetően, az írónő erénye – és a regény talán legnagyobb erőssége számomra –, hogy nem foglal egyértelműen állást erkölcsi kérdésekben, nem rág semmit az olvasó szájába, és az orvosról az olvasóban kialakult képet nem próbálja túlságosan egyoldalúvá tenni. Annak ellenére gondolom ezt így, hogy Mengele viselkedése, szavai és gondolatai magukért beszélnek a regényben, és Puenzo egy vele készült interjúban újságírói kérdésre elmondta – igaz, nem a regény, hanem a belőle készült film kapcsán –: a cél az volt, hogy fokozatosan feltárja a Mengelében szunnyadó szörnyeteget, és egyértelművé tegye, hogy az, amit a családdal csinál, nem segítségnyújtás, hanem sokkal inkább felelőtlen károkozás. Én úgy éreztem, hogy az olvasónak Mengeléről kialakult képét kevésbé befolyásolják ezek, mint a korábbi ismereteiből és olvasmányélményeiből táplálkozó negatív vagy pozitív előítéletei. Ez a(z) – általam vélt vagy valós – semlegesség az én szememben mindenképpen pozitív kicsengésű, hiszen a szerző egy olyan témát választott regénye alapjául, amiről nagyon kevesek képesek elfogulatlanul, érzelemmentesen beszélni. Pedig megértésükhöz és feldolgozásukhoz talán pont erre lenne a leginkább szükség.
Lucía Puenzo 1973-ban született Buenos Airesben. Íróként és filmrendezőként dolgozik. Eddig öt regénye jelent meg, közülük kettőt (a Halcsecsemőt és A német doktort) saját rendezésében filmvászonra is vitt. A német doktor az első magyarul is megjelent regénye.