Jeanette Winterson Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyvét a szerző önéletrajzi írásának tartják. Winterson azonban saját bevallása szerint képtelen megírni saját történetét a bölcsőtől a koporsóig, eddig sem sikerült, és ezúttal sincs ez másképp, 25 évet ugrik a mesélésben. Talán majd legközelebb, ígéri az írónő.
Jeanette Winterson Accringtonban (Lancashire) nőtt fel Constance és John Winterson örökbefogadott gyermekeként. Könyvének központi témája az örökbefogadás, az írónő pontosabban az örökbefogadását, örökbefogadásának érzelmi „mellékhatásait” dolgozza fel művében, és keresi a választ arra a kérdésre, hogy ki is ő valójában. Őszintén és kendőzés nélkül mesél keserű gyermekkoráról, szexualitásról, életről, halálról, és – saját szavaival élve – becsavarodásról egyaránt. Sajátos írásmódja azonban, amelynek nélkülözhetetlen eleme a humor, könnyen emészthetővé és élvezhetővé teszi a nehéz témákat is. Az O, The Oprah Magazine szerint „Jeanette Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt”. Én pedig teljes mértékben egyetértek ezzel a véleménnyel.
Jeanette Winterson velejéig író. Kiskorától kezdve szavakkal táplálkozott, a szavak jelentették számára a menedéket és az irányt. Gyermekkorában elvették tőle a könyveit, mégis a szavak lettek a fegyverei. Nehéz gyermekkorában az olvasás jelentette számára a menedéket, a könyvtár pedig az egyetlen helyet, ahol biztonságban és igazán jól érezhette magát, igazi varázsszőnyeg volt számára. Végigolvasta az angol irodalmat A-tól Z-ig, a könyvében pedig rengeteg ízelítőt ad olvasási élményeiről. A könyvek, az írók és az írások mindig is nagyon fontos részét képezték az életének, ez a tény pedig visszaköszön a művéből is, idézetek, értelmezések formájában. Ugyanakkor nagyon sok utalást találunk a könyvben olvasmányai és saját életének párhuzamára is.
Az olvasás nemcsak egyfajta menedéket, elszakadást jelentett számára a keserű valóságból, de azok által sikerült megértenie a világot és önmagát is egyaránt – önismerettel is szolgáltak számára. „Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén.” (188) Ami pedig az írást illeti, az önmegvalósításon, az önkifejezésen túl igazi terápia Winterson számára, egy-egy elviselhetetlennek hitt szituációból sokszor csak az volt képes kisegíteni őt.
Élete történetének elmesélésében egyik legfontosabb elem a szeretet – a szeretetért vívott harc, a szeretet adásának és elfogadásának gyötrelmei. A szeretet, vagyis inkább annak hiánya családjában egész életére meghatározó és befolyásoló tényezővé vált. Mélyen vallásos és kellően bigott anyja sem szeretni, sem elfogadni nem tudta lányát, különösen annak másságát. És bár Winterson mindig is szeretetre vágyott, elfogadni mégsem volt olyan könnyű, mint azt gondolta volna. „Képesek vagyunk befogadni a nyelvet. Befogadni a szeretetet. De csak mások által tudjuk használni a befogadóképességünket.” (212) Ugyanolyan fontos elemként tárgyalja az elfogadás és elutasítás témáját is, úgy külső tényezőként, mint önmagát tekintve. Vívódásai, gyötrelmei, küzdelmei önnön érzelmeivel beengedik az olvasót Winterson lelke legmélyébe, amely nyitott könyvvé válik az olvasó számára, az írónő kendőzetlen őszintesége pedig magával ragadja azt.
Winterson a legfontosabb érzelmeit, amelyek egyben könyvének legfontosabb elemei is – végleteiben tárgyalja: élet-halál, elfogadás-elutasítás, szeretet-közöny. Saját elmondása szerint: „A kettőség lényem szerves része”. Írásmódja pont olyan, mint ahogyan az életet látja: „…réteges, folyékony, laza, töredékes”. Ez pedig nem a módszere, hanem ő maga.
Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? – kérdi Mrs. Winterson, amikor a 16 éves Jeanette bejelenti, hogy elmegy otthonról. A boldogságot, a szeretetet, a szabadságot, az életet választotta, amelyet szerinte megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni.
Jeanette Winterson sziporkázó, néhol humoros, néhol pedig halálosan komoly hangvételű írása kiméletlen őszinteséggel mutatja be az írónő életútját, önmaga keresését, megismerését, elfogadását. Bármennyire is nehéz témákat érint helyenként a könyv, Winterson írása és egész személyisége egyaránt nem más, mint a rá jellemző makacs küzdelem a túlélésért, az életért, a boldogságért – amelynek keresését soha nem adta fel.
Winterson eddigi tíz regényéből kettő, A szenvedély (Európa, 1998) és a Teher (Új Palatinus, 2008), valamint a General Press Kiadó jóvoltából két gyermekkönyve (Gubancrom, 2008; Capri királya, 2005) jelent meg magyar fordításban. Aki még nem olvasott korábban Jeanette Wintersont (mint ahogy én magam sem), annak a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyve tökéletes első könyv lehet az írónőtől. Nagyszerű ízelítőt ad Winterson személyiségéről, stílusáról, írásmódjáról, ugyanakkor felkelti az olvasó érdeklődését Winterson iránt, akit „…olvasni annyi, mint szeretni őt”. Én személy szerint remélem, hogy további Winterson műveket olvashatunk magyarul.