Kezdésnek nézzünk néhány kulcsszót Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című regényéből. A kezdet: 1608. november, Kolozsvár. Báthory Anna a menyegzőjét üli. A vőlegény Bánffy Dénes uram, ki „ötvenéves volt akkor, és fárasztották a nagy mulatságok”. A történelmi helyzet: „Erdély ki volt rabolva, fel volt égetve. Budán a török ült, a magyar korona a Habsburg császár fején volt, Erdélyben a szultán diktált. […] Báthory Gábort a hajdúk kiáltották ki fejedelemnek – és mit volt mit tenni, az erdélyi országgyűlés rábólintott.” A befejezés: 1636. november 12-e, Fraknó vára, Esterházy Krisztina naplójának részlete: Báthory Anna „…öregatyja egy volt a lengyelországi István királlyal, maga az erdélyi fejedelemmel, s ím most nem csak koldus, nyavalyás is.” A kettő között eltelt huszonnyolc évben egy emberöltővel is felérő asszonyélet. Egy kudarcokkal és sikerekkel, szerelmekkel és csalódásokkal, intrikával, politikával és szenvedésekkel teli asszonyélet…
Az Erdélyi menyegző tehát a 17. századi történelem hírhedt nőalakjáról, Báthory Annáról szól, akinek nénje a boszorkányság vádjával elítélt Báthory Erzsébet, öregatyja a lengyel trónt is birtokló Báthori István, testvére az erdélyi fejedelem, Báthory Gábor volt és akinek férjei az aktuálpolitika által diktált erdélyi nemesek. Egyik oldalról boszorkánysággal, rontással, mérgezéssel, vérfertőzéssel vádolt „ördög, gyilkos kurva”, a másik oldalról egy egyszerű nő, aki ugyanazt akarta, mint a legtöbb nő a világon: szerelmet, családot, gyermeket.
Ugron Zsolna regényének érdekessége a választott elbeszélői nézőpont: az eseményeket Báthory Anna és a Báthoryak oldaláról mutatja be, Bethlen Gábort pedig ellenpontként helyezi a cselekménybe. Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája és a jelenlegi történelemszemlélet egy Bethlen-kultuszt táplál, mely szerint a három részre szakadt Magyarország korában – a török és az osztrák fenyegetettség közepette – ez a köznemességből származó tehetséges politikus kitűnően kormányozta az önálló erdélyi fejedelemséget. Ugron Zsolna műve ilyen szempontból Móricz-ellenregénynek tekinthető: Bethlen Gábor kegyetlen, határozott emberként jelenik meg, aki politikai ellenfeleit kíméletlenül félreállítja, birtokaikat elkobozza, saját érdekeinek érvényesítéséért bármire képes.
Az írónő a barokk-kori erdélyi emlékiratírók beszédmódjában vezet végig Báthory Anna hányatott életén egy sajátosan szubjektív női nézőpontból. Stílusa archaizáló, de épp csak annyira, hogy visszaadja a kor hangulatát, kerülve a megértést nehezítő ismeretlen szavakat.
Báthory Anna igazi és egyetlen szerelme Esterházy Miklós volt. A férfi is viszonozta érzelmeit, de egymásra nem találhattak a politikai érdekjátszmák és elrendezett házasságok miatt. Esterházy szerelemgyerekként született bele ebbe a nagynevű családba, hátrányos helyzete és vagyontalansága mellett csupán éles esze és végtelen ambíciója predesztinálta a jövendő nagy karrierre. Neki szinte kötelező volt politikailag és vagyonilag előnyös házasságot kötnie. Báthory Anna első házassága fejedelem-bátyja, Gábor politikai hatalmának megerősítésére szolgált. Bánffy Dénes idős is volt, beteges is, asszonyát nem sokat zavarta. Anna nem volt boldogtalan, de boldog sem… Férje halála után, özvegyként már szabadon választhatott volna magának társat a kor szokásrendje szerint. Jósika Zsigmondhoz inkább csak testileg vonzódott, férjhez hozzá csak azért ment, hogy ne kényszerítsék bele egy újabb érdekházasságba Thurzó Imrével, a nádor fiával. Jósikától született fiát, Gáborkát idegenek nevelték fel, maga Anna vitte el megbízható ismerősökhöz, attól félve, hogy a kisfiú is áldozatul esik az ő boszorkányperének, üldöztetésének. Mert néhány évnyi csillogás után, rajongva szeretett Gábor bátyja meggyilkolását követően szörnyű időszak következett Báthory Annára: nevét, becsületét meghurcolták, váraiból kiüldözték, majd a nagyváradi börtönbe került, ahol sokáig kínozták, hogy bevallja boszorkány voltát. A haláltól néhány befolyásos barátja mentette meg, kikkel Bethlen fejedelem jó kapcsolatban akart maradni, ezért futni hagyta a szerencsétlen asszonyt. Báthory Anna Lin, a kínai javasasszony, rabnőből lett udvarmesternő és igaz barátnak bizonyuló társ segítségével szedte rendbe magát. Vagyona maradékával külföldre menekült, külföldi nemesi és királyi udvarok csillogó szépasszonyaként élt néhány évig, míg ismét haza nem jött. Szeretett húga, ekkor már Esterházy Miklósné fogadta be… Hogy mi lesz tovább, azt megtudhatjuk a trilógiának tervezett regény második részéből, amelynek ajánlójából álljon itt egy részlet: „Esterházy Miklós birodalmi herceg, Magyarország nádora körül három asszony szoknyája suhog: feleségéé, Nyáry Krisztináé, aki első az ország nemesasszonyai között; a kisemmizett Báthory Annáé […]; valamint a két asszonyt felnevelő Várday Kataliné, a nádor anyósáé.”
Mint oly sokszor, ismét feltehető a kérdés, hogy létezik-e női irodalom… Anélkül, hogy válaszolni akarnék/tudnék erre a kérdésre, megkockáztatom: ha létezik, akkor Ugron Zsolna regénye oda tartozik. Nem azért, mert szerzője nő, inkább a szereplők és a viszonyulás miatt. A könyv fő szereplői ugyanis Erdély nagyasszonyai, akik – háttérből vagy nyíltan – a nagypolitika alakítói, a vagyonok áramlásának egyengetői a házasságszerzések által, félországnyi birtokok valódi irányítói. Tehetetlenségük csak látszat, nem képtelenek cselekedni, hanem nem hagyják őket cselekedni. A háttérből mégis fontos rugók mozgatóerői, a politikai, gazdasági társadalmi élet kulcsfigurái. Az írónő viszonyulását engedtessék meg feministának neveznem: egy nagyon szimpatikus, elfogadható feminizmus ez, nem sértő, nem kirekesztő, csak nagyon igaz…