Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni

Írta : Jonas Jonasson
Eredeti cím : Analfabeten som kunde räkna
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : Az analfabéta, aki tudott számolni
Fordította : Kúnos László
Kiadó : Athenaeum Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 431
80
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Nombeko Mayeki analfabéta. Ami mondjuk az 1970-es évek Dél-Afrikai Köztársaságában, az egyik legnagyobb bádogvárosban élő, latrinapucolással foglalkozó, drogos anyával – és teljesen mellékesen húsz perccel a fogantatása után olajra lépő apával – rendelkező tizennégy éves fekete lány esetében talán nem is annyira meglepő. De Nombeko nem hülye, sőt kimondottan éles eszű – például kiválóan számol fejben – és értelmes. Így egy váratlan találkozásnak köszönhetően nemcsak sikerül viszonylag rövid idő alatt megtanulnia olvasni, hanem néhány csiszolatlan gyémánt birtokába is jut. Utóbbiakat egyetlen dzsekijének bélésébe rejtve elindul Johannesburgba, a könyvtárba.


Útközben azonban egy másik váratlan dolog történik vele: egy részeg fehér férfi elgázolja autóval a járdán, eltörve az állkapcsát. És mivel ez már az akkori viszonyok között is a büntetendő cselekedetek közé tartozott, Nombekót a bíróság arra ítéli, hogy hét évig a férfinek dolgozzon. Pechjére a gázoló, Engelbrecht van der Westhuizen mérnök a titkos dél-afrikai atombomba-projekten dolgozik, egy, a külvilágtól teljesen biztonságosan elzárt telephelyen. Így kénytelen kelletlen – mivel a rá bízott takarítói munka nem volt képes teljesen lekötni érdeklődését –, Nombeko inkább a kutatóállomáson fellelhető – döntően a bombakészítés különböző folyamatait taglaló – könyveket kezd el alaposan tanulmányozni. Mire nagy nehezen elkészül a tervezett hat – plusz a tévedésből előállított, hetedik – atombomba, Nombeko kiváló szakértőjévé válik a témának, ellentétben a kezdetben is, később is teljesen alkalmatlannak bizonyuló mérnökkel.

Amikor már azt hitte volna, hogy a hét évre tervezett, közben már tizenegynéhány éve tartó kényszerbüntetés akár élete végéig is elhúzódhat, sőt – mivel túl sok információval rendelkezett a projektről –, utóbbi akár hamarabb bekövetkezhet, mint azt az ember huszonévesen tervezi, Nombeko előtt váratlan szabadulási lehetőség adódik. A Moszad két ügynökével kötött üzlet értelmében a hetedik – tulajdonképpen semmiféle nyilvántartásban nem létező, csak kevesek által ismert –, három megatonnás atombomba ellenében megvásárolt, Svédországba szóló repülőjegy és egy láda antilophús képében eljön számára a szabadság pillanata.

Stockholmba érkezve, egy kis postai – mint utólag kiderült, nem teljesen véletlen – bonyodalom következtében Nombeko szegényebb lett a kedvenc csemegéjének számító tíz kiló szárított antilophússal, ellenben gazdagabb egy atombombával. Így vált – még ha közvetett módon és teljesen akaratán kívül is – a mindenféle háborúban semlegességéről híres Svédország atomhatalommá. Nombeko egy újabb véletlennek köszönhetően találkozik egy nem létező emberrel, akinek Holger a neve – és némi apai fanatizmusból fakadóan ugyanígy hívják ikertestvérét is –, és aki mutat némi érdeklődést a lány és az általa felvázolt probléma megoldása iránt. Ketten próbálják meg egyrészt biztonságba helyezni a bombát, másrészt pedig valahogy az állam vezetőinek tudomására hozni a megváltozott geopolitikai helyzetet. Ami ezután következik, az viszont mindenféle képzeletet felülmúl. Elindul egy őrült ámokfutás, amelyben szerepet kap a republikánus érzelmeket valló másik Holger és anarchista barátnője, utóbbi arisztokrata nagymamája, egy titokban fazekasként tevékenykedő, Vietnamból dezertált, paranoiás amerikai katona, három kínai nővér, egy, majd még egy izraeli titkosügynök, végül pedig maga a svéd király, a(z) – egy adott pillanatban jobb ötlet híján maga elé kötényt kötő és a díszes társaság utáni mosogatást magára vállaló – svéd miniszterelnök és éppen az országban hivatalos látogatását töltő kínai elnök, aki mellesleg Nombeko régi és kedves ismerőse. A kezdetben egymásnak igencsak ellentmondó elképzelések végül egyetlen céllá fonódnak össze: megszabadítani Svédországot a nem kívánt atomfegyvertől, még mielőtt az felrobbanna, és 58 km-es körzetben mindent elpusztítana maga körül. A látszólag egyszerűnek tűnő feladat megoldása azonban némi apró események közbejövetele miatt több évtizeden keresztül várat magára.

Úgy tűnik – legalábbis két eddigi regénye alapján –, hogy Jonas Jonasson valami miatt különös vonzalmat érez a robbanószerkezetek, ezek között is kiváltképpen az atombomba iránt. Első regényének, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt címűnek a főszereplője, Allan Karlson igencsak kalandos életének számos momentumát meghatározza a bombákhoz fűződő viszonya, mint ahogy Az analfabéta, aki tudott olvasni című második regényének főszereplője, Nombeko számára is okoz néhány álmatlan éjszakát a véletlenül birtokába kerülő atombomba. Na de Jonasson második regénye nem csak ebben mutat hasonlóságot az elsővel, hanem a szerző stílusa és humora vonatkozásában, sőt, az igencsak szabadjára engedett fantáziájából kibontakozó történettel sem hazudtolja meg önmagát. Erre a regényére is tökéletesen érvényes az elsővel kapcsolatos megállapításom: „agymenés a javából – a szó pozitív értelmében véve.” Emellett a szereposztás is nagyon hasonló: teljesen hétköznapi, szerethető – vagy kevésbé szerethető – fiktív szereplők, összefonódva valós történelmi személyekkel. Mindez pedig jól beágyazva mintegy harminc év világpolitikai eseményeibe. Mondhatni tehát, hogy a két teljesen különböző történet ellenére a séma, ami alapján Jonasson felépíti a két regényt, nagyjából azonos.

A szórakozás tehát garantált, az olvasónak nincs más dolga, mint hátradőlni, és átadni magát a kikapcsolódásnak. A vidám percek nem maradnak el, ennek ellenére úgy érzem, hogy Az analfabétával Jonasson nem képes ugyanarra a színvonalra emelkedni, mint A százéves emberrel. És nem is feltétlenül az a gond, hogy néha kissé leül a történet, esetleg túl soknak érezzük a négyszáz valahány oldalt, hiszen ezt az első könyvében is megtapasztalhattuk. Sokkal inkább az a gond a történettel, hogy néhol túlságosan is erőltetettnek tűnik, emellett egy idő után már töménnyé és fárasztóvá válik ez a fajta humor, és az ember valami másra, valami újdonságra vágyik. Az biztos, hogy ha Jonasson hasonló stílusú harmadik könyvvel is szeretne előrukkolni, abban valami újat, pluszt kell nyújtania az eddigiekhez képest, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy az olvasók – és vélhetően a kritikusok is – elveszítik érdeklődésüket és elfordulnak tőle, és előbb-utóbb unalomba fullad a dolog.

Az analfabéta, aki tudott számolni Svédországban 2013 szeptemberében jelent meg. A szerző előző regényéhez hasonlóan Kúnos László által fordított regény Magyarországon idén tavasszal látott napvilágot az Athenaeum Kiadó gondozásában, ugyanolyan igényes, keménytáblás/védőborítós kiadásban, mint az előbbi.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •