Massimo Gramellini: Álmodj szépeket

Írta : Massimo Gramellini
Eredeti cím : Fai bei sogni
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Álmodj szépeket
Fordította : Matolcsi Balázs
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 219
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Csöppet sem csodálkozom, hogy Olaszországban egymillió példányt adtak el a könyvből: Massimo Gramellini könyve annyira mindenkihez szól, annyira mai, annyira a mindannyiunkban ott élő hiányérzést szólítja meg, hogy az olvasó mintha a saját történetének egy verzióját olvasná…


A történet főszereplője egy fiú, aki kilenc éves korában szilveszter éjszakáján tragikus körülmények között elveszíti édesanyját. A továbbiakban egész életét az a hiányérzet határozza meg, ami ekkor eluralkodik rajta. A szerző nyíltan felvállalja műve önéletrajzi indíttatását, elénk tárva azt a rengeteg frusztrációt, amit nők nélkül töltött gyerekkora, az ellopott anyai szeretet okozott, azt az érzelmi-gondolati panorámát, amit az önmarcangolás, a folyamatos érzelmi tépelődés, és az ebből fakadó gondolatok dübörgése körvonalazott.

A mindenkihez szóló téma, a természetesen gördülő, világos nyelvezet és a stílus keresetlensége mellett a könyvnek nagy erénye az izgalmas cselekmény – bár az események néha nem külső, hanem belső síkon történnek – és az optimizmus. Ez utóbbinak oka a tudás, amit az elbeszélő a végigjárt úton szerzett meg. A regény tulajdonképpen annak az elbeszélése, hogyan érik a személyiség, hogyan válik a félelem bátorsággá, a tagadás igenléssé, a hazugság igazsággá. Annak az elbeszélése, hogy a megváltozott nézőpont megváltoztatja  valóságot is. Beismerése a gyermek önzésének, végtelen kapni akarásának, elsiratása mindennek, ami lehetett volna, de nem lett.

Keserű elszámolás is ez a könyv, elsorolása annak a rengeteg apróbb-nagyobb tévedésnek, amivel az ember azokat bántja meg, akik a legjobban szeretik. Bocsánatkérés az apától, amiért szeretetét nem fogadta el, amiért folyton a halott anyát kereste. És a felismerése annak, hogy mindig az a szeretet a nagyobb, ami jelen van, de az a mitikusan megnövő, fontos, ami az emlékeinkben él. Valamiféle örökös szemrehányás mögül kibújva néma, rezignált rábólintás arra, hogy az anyák is emberek, akiket néha legyőzhet a félelem. És végül férfias felvállalása a sokáig tagadott, gyűlölt valóságnak.

Mindehhez arra van szükség, hogy a szerző becsületes őszinteséggel valljon érzéseiről, gondolatairól, kapcsolatairól. Hogy félredobva a görbe tükröt, ami egy ideig elviselhetővé tette a valóságot, elénk (és első sorban maga elé) tárja azt a teljes igazságot, aminek felismerése segít tiszta lappal lépni tovább, megkeresve azokat az értékeket, amiknek segítségével folytatni lehet.


Vidd hírét!
  •  
  •