Locus-díj 2014: Corey, Gaiman, Valente és Leckie is a díjazottak között

Vidd hírét!
 
 

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően június utolsó hétvégéjén – az idén 27-29-e között – szervezték meg Seattle-ben a Locus Awards Winners elnevezésű rendezvényt, a sci-fi és a fantasy irodalom egyik legnépszerűbb eseményét. Ennek keretében kerültek kiosztásra az idei Locus-díjak, amelyek a műfaj legrangosabb elismerései közé tartoznak. A díjat 1971-ben alapította a Locus Magazine nevű amerikai, nem professzionális magazin (semiprozine), amely 1968-től működik a kaliforniai Oaklandben. A díjjal évente több kategóriában az előző naptári évben megjelent művek szerzőit jutalmazzák. A kategóriák győzteseit a magazin olvasói választják ki szavazás útján, így a Locus-díj az egyik legrangosabb közönségdíjnak is számít világszerte.

A hasonló jellegű irodalmi díjak esetében általában azok számítanak a legrangosabb kategóriáknak, amelyek keretében regényeket díjaznak. Idén öt ilyen kategóriában osztottak Locus-díjat – legjobb sci-fi regény, legjobb fantasy regény, legjobb első regény, legjobb ifjúsági (young adult) regény, valamint a hosszúpróza és rövidpróza közötti átmenetként a legjobb kisregény –, ezeket összesen öt szerző kapta, jóllehet egyikük duplázni is tudott – lennebb majd elmondjuk hogyan lehetséges ez. Közülük négyen a magyar olvasók előtt sem ismeretlenek, az ötödiktől pedig ugyan még semmi sem olvasható magyarul, de nem kell sokáig várni erre, hiszen a számos rangos díjjal kitüntetett első regénye idén ősszel magyarul is megjelenik. És akkor lássuk az egyes kategóriák győzteseit:

  • A legjobb sci-fi regény kategóriában James S. A. Corey Abbadon’s Gate című regénye kapta a díjat. A regény a Térség-sorozat harmadik kötete. Az első két kötet magyarul is megjelent a Fumax Kiadó gondozásában: a Leviatán ébredése 2013-ban – erről mi is írtunk az Olvasóteremben –, a Kalibán háborúja pedig 2014-ben. A győztes szerző neve tulajdonképpen írói álnév, amely mögött két személy található: Daniel Abraham és Ty Franck. A naprendszerünkben játszódó űropera negyedik kötete idén júniusban látott napvilágot az Egyesült Államokban Cibola Burn címmel. Ez az első Locus-díjuk.
  • A legjobb fantasy regény kategória győztese Neil Gaiman Óceán az út végén című regényével, amelyről szintén írtunk az Olvasóteremben. A regény igen nagy népszerűségnek örvendett: Angliában 2013-ban az év könyvének választották az olvasók, a legjobb hangoskönyv kategóriában elnyerte a Brit Nemzeti Könyvdíjat, sőt Portsmouth-ban utcát is elneveztek róla. Gaiman olyan szerzőket utasított maga mögé ebben a kategóriában mint Stephen King – akit Doctor Sleep című regényével jelöltek –, valamint annak nagyobbik fia, Joe Hill – akinek NOS4A2 című regényét több díjra is jelölték az idén. Gaiman – aki egyébként az egyik legtöbbször díjazott személy a Locus-díj történetében a maga 13 elismerésével – az idén duplázni is tudott: The Slipper & The Spindle című novellája szintén győzött a saját kategóriájában.
  • A legjobb első regény díjával Ann Leckie-t tüntették ki, Ancillary Justice című könyvéért. Jóllehet a regény még nem olvasható magyarul – ősszel jelenik meg a Gabo Könyvkiadó SFF sorozatában –, honlapunk olvasói számára nem teljesen ismeretlen, hiszen az idén két olyan rangos sci-fi díjat is elnyert, amiről mi is beszámoltunk: május 1-én az Arthur C. Clarke-díjat vehette át, bő két héttel később pedig a Nebula-díjat is megkapta. Mi több, előfordulhat, hogy nem ez lesz az utolsó tudósítás Leckie első regényének sikeréről, hiszen jelölték az idei Hugo-díjra is. A 2013 októberében megjelent regény a Radch Birodalom (Imperial Radch) című űrtrilógia első kötete.
  • A legjobb ifjúsági (young adult) regény díját Catherynne M. Valente nyerte el The Girl Who Soared Over Fairyland and Cut the Moon in Two című regényével. A regény a Tündérföld-sorozat harmadik kötete. A két előző kötet – A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, valamint A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt – magyarul is megjelent a Ciceró Könyvstúdió gondozásában. A sorozat főszereplője egy kalandokra vágyó tizenkét éves kislány, Szeptember, aki egy Elly nevű könyvszerető sárkánygyík, valamint egy Szombat nevű máridfiú segítségével próbálja meg helyreállítani a rendet Tündérföldön. Gaimanhoz hasonlóan Valente is duplázni tudott az idén: Six-Gun Snow White című művével a legjobb kisregény díját is sikerült elnyernie. A történet minden idők egyik legismertebb meséjének, a Hófehérkének a zseniális, Nevadába helyezett újraértelmezése.
  • Legjobb kisnovella (short story): Caitlín R. Kiernan The Road of Needles című írása. Kiernan új név a Locus-díj győzteseinek listáján, többszöri jelölés után idén sikerült először nyernie. Akár négy díjat is besöpörhetett volna egyszerre, hiszen több művével is szerepelt egy-egy kategória szűkített listáján: Black Helicopters című kisregényével, The Prayer of Ninety Cats című novellájával, valamint The Ape’s Wife and Other Stories című gyűjteményével. Eddigi legnagyobb elismerése a 2012-es Bram Stoker-díj, amelyet The Downing Girl című regényéért kapott.
  • Legjobb antológia: George R. R. Martin és Gardner Dozois Old Mars című kötete. Martint nem kell bemutatni a magyar olvasóknak: A tűz és a jég dala című, világszerte nagyon népszerű fantasy eposzának első öt kötete, valamint néhány különálló regénye magyarul is olvasható. A nálunk kevésbé ismert, az Egyesült Államokban viszont népszerű – kétszeres Nebula-díjas – Dozois 1984 óta alapító szerkesztője a The Year’s Best Science Fiction című antológiának, 1984-2004 között pedig szerkesztője volt az Asimov’s Science Fiction című magazinnak. A díj alapítása óta ő kapta a legtöbb Locus-díjat, közel negyvenet. Martinnal közösen több antológiát is szerkesztett az elmúlt években.
  • Legjobb gyűjtemény: Connie Willis The Best of Connie Willis. A többszörös Hugo-, Nebula- és Locus-díjas, 2011-ben pályafutásáért Damon Knight Nagymester Emlékdíjjal kitüntetett 69 éves írónő tíz Hugo- és Nebula-díjas novellát válogatott össze ebbe a kötetbe.
  • Legjobb nem fikciós, kapcsolódó mű: Jeff VanderMeer Wonderbook: The Illustrated Guide to Creating Imaginative Fiction című könyve. A szerző Magyarországon elsősorban fikciós műveinek köszönhetően ismert – legutóbb az Agave Könyvek gondozásában jelent meg a Déli Végek-trilógiájának első két kötete –, a műfajban jártasak azonban minden bizonnyal tudják, hogy több nem fikciós, ismeretterjesztő könyvet is írt. A Wonderbook idén a BSFA-díjat is elnyerte, továbbá jelölték a Hugo-díjra is.

Van további öt olyan kategória, amelyek keretében a sci-fi és fantasy irodalomhoz kapcsolódó művészeti alkotásokat, valamint szerkesztőket, magazinokat és könyvkiadókat díjaznak. Ezen a téren tavalyhoz képest semmiféle újdonság nincs, ugyanis mind az öt kategóriában a tavalyi győzteseket találták a legjobbnak az idén is:

  • A legjobb művészeti kiadvány kategóriában a Cathy és Arnie Fenner által szerkesztett Spectrum 20: The Best in Contemporary Fantastic Art című kiadvány nyert. A már huszadik kiadását megért gyűjtemény a fantasy, horror és science fiction legjobb képzőművészeinek munkáit gyűjti össze, emiatt minden évben az év egyik legjobban várt könyvének számít. Az idei kötetben 300 különböző alkotás található, közülük több olyan világhírű művészektől, mint Michael Whelan, Sam Weber, Donato Giancola, Kinuko Meșteșug, James Gurney vagy Peter de Sève. Az idei és tavalyi díjjal együtt 1995-ös indulása óta a gyűjtemény 14 kötete nyerte el a Locus-díjat.
  • Legjobb művész: akárcsak 1980–2000 között minden évben, 2000 után pedig nyolc alkalommal, az idén is Michael Whelan kapta a legtöbb szavazatot ebben a kategóriában. Az 1950-ben született Whelan több mint 30 éve dolgozik sci-fi és fantasy kiadványok illusztrátoraként, Locus-díjai mellett több alkalommal kapott Hugo- és World Fantasy-díjat is.
  • Legjobb szerkesztő: Ellen Datlow, aki 1981 és 1998 között az Omni és Omni Online magazinok szerkesztője volt, amellett több mint tíz Omni antológiát szerkesztett. Jelenleg a The Best Horror of the Year című gyűjtemények szerkesztője. Több rangos díjat – többek között Hugo, Bram Stoker, World Fantasy, Shirley Jackson és Locus – is nyert már.
  • Legjobb magazin: Asimov’s (Science Fiction). 1977-ben alapították, napjainkban évente tízszer jelenik meg a Penny Kiadó gondozásában (havonta egy lapszám, kivéve az április/májusi és október/novemberi összevont lapszámokat). A magazin 1988 és 2001 között minden évben elnyerte a Locus-díjat, a legutóbbi négy alkalommal – az idei évet is beleszámolva – pedig szintén a kategória győztese volt.
  • Legjobb könyvkiadó: Tor Books. Az 1980-ban alapított New York-i kiadó szintén nem új szereplő a győztesek listáján: 1988 óta minden évben ő kapta Locus-díjat ebben a kategóriában. Olyan szerzők könyveit publikálta a kiadó az évtizedek során, mint George R. R. Martin, Isaac Asimov, John Scalzi, Orson Scott Card, Philip K. Dick vagy William Peter Blatty.

Az idei Locus-díjasok listáját olvasva, megállapíthatjuk, hogy túl sok újdonságot nem hozott a szavazás, kevés az olyan díjazott, aki korábban már ne kapott volna valamely kategóriában díjat vagy akinek az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján meglepetésként hatott a díj. Ez azonban nem feltétlenül gond, jól jelzi, hogy kik azok a szerzők, szerkesztők és művészek, akik az elmúlt években meghatározták a sci-fi és fantasy irodalmat, és – nem elhanyagolható módon –, akik az olvasók számára is a legtöbbet nyújtották.

Forrás: locusmag.com, Amazon, Bookline, Wikipedia, Olvasóterem


Vidd hírét!