Legendák: egyszerre jön a könyv és a tévésorozat

Vidd hírét!
 
 

Az Agave Könyvek gondozásában augusztus 12-én érkezik Robert Littell regénye, a Legendák. A szerző regényének megjelenése nem csak azért bír nagy fontossággal, mert Littellt az olvasók és a kritikusok egyaránt John le Carré mellett emlegetik, mint a kortárs amerikai kémregény legkiválóbb mesterét, hanem azért is, mert a Legendák magyarul éppen akkor kerül a könyvesboltok polcaira, amikor az amerikai TNT televíziós filmcsatornán debütál a regény alapján készített tévésorozat. Mindkét alkotás sokat ígér, és mindkettőről tervünkben van szólni a későbbiekben is, ha már elolvastuk a könyvet és láttuk a sorozatot. Addig viszont lássuk, hogy miről is van szó.

A jelenleg Franciaországban élő Robert Littell 1935-ben született New Yorkban, Oroszországból származó zsidó család gyermekeként. A New York-i Alfred Egyetemen szerzett diplomát 1956-ban, majd négy évet a haditengerészetnél szolgált, többek között mint tengeralattjáró-elhárító és kommunikációs tiszt. Később, a hidegháború évei alatt a Newsweek külföldi tudósítója volt – volt alkalma megfigyelni mindazt, amiről később a regényeiben írt.

Robert Littell, a Legendák szerzője
Robert Littell, a Legendák szerzője

Első könyvei az 1970-es évek elején jelentek meg, azóta folyamatosan alkot, eddig 18 regényt és 2 tényirodalmi művet alkotott. Leghíresebb regényei a 2002-es A Cég és a három évvel később megjelent Legendák; nemzetközi irodalmi elismerésük mellett mindkettőből televíziós sorozatot forgattak, az előbbi elkészítésében nagy részt vállalt maga a szerző is, az utóbbi esetében egyelőre két epizód forgatókönyvét bízták rá.

A regény főszereplője a CIA terepen dolgozó ügynökéből magánnyomozóvá lett Martin Odum, aki múltbeli identitásai – avagy a CIA szóhasználatával élve: „legendái” – labirintusában bolyong elveszetten. Gyakran teszi fel magában a kérdést: vajon ő tényleg Martin Odum? Nem inkább Dante Pippen, az IRA robbantási szakértője? Vagy Lincoln Dittman, az amerikai polgárháború kutatója? Mialatt élete nyugodtabb pillanataiban ezen töpreng, és hol többszörös személyiségzavarra, hol gondosan elvégzett agymosásra gyanakszik, különös megbízást kap egy fiatal orosz nőtől: kerítse elő váratlanul és titokzatos módon eltűnt sógorát, hogy izraeli felesége végre elválhasson tőle.

Odum továbbra se tudja, hogy ki ő valójában, és bízhat-e bárkiben, de újra életre kelti magában a szunnyadó ügynököt, hogy elvégezze a munkát. Beutazza a földgolyót, s közben számos veszéllyel kell szembenéznie, ám egyik sem olyan hátborzongató, mint „a tükörképek rengetege”, hiszen ott bolyongva a múlt felidézése éppúgy végzetes lehet, mint a felejtés.

A Legendákat különösen izgalmassá teszik a jelen és múlt eseményei közötti állandó váltások, valamint a mesteri cselekményszövés – ígéri a kiadó sajtóközleménye; Littell remekül ábrázolja az állandó feszültségből táplálkozó paranoiát, és közben döbbenetes pontossággal mutatja be a nemzetközi kémkedés világát. Ha valamire a műfaj rajongóinak szüksége volt, akkor az éppen ez az: John le Carré világának (egy másik, remélhetőleg ugyanolyan hiteles) ábrázolása valaki olyan tollából, aki gyakorlatilag kortársa a kémregények mesterének (csupán négy év a különbség le Carré és Littell között), aki éveken keresztül szemtanúja, mintegy bennfentese volt a hidegháború eseményeinek, de aki valójában egy teljesen más szemléletet biztosít, már csak azáltal is, hogy amerikai. Kedves olvasók, én már most dörzsölöm a tenyeremet – itt mi csak nyerhetünk.

A tévésorozatot a Fox 21 gyártotta olyan emberek bevonásával, mint például Howard Gordon, aki forgatókönyvíróként, regényíróként, de elsősorban producerként tette le a névjegyét az asztalra – ő volt a négy évadot megélő Homeland egyik producere, újabban a Legendák mellett a szintén most debütálóTyrant című tévésorozat fűződik a nevéhez. Martin Odum szerepére Sean Beant nyerték meg az alkotók, valamelyest követve azt a hullámot, hogy ismeretlen, de tehetséges színészek helyett a főszerepet egy neves színészre osztják – lásd: A törvény nevében, Kártyavár -, a mellékszerepekben is feltűnik néhány ismerős arc: Steve Harrisre például az Ügyvédekből emlékezhetünk, Ali Larter annak idején a Hősökben bukkant fel.

[youtube width=”640″ height=”360″]https://www.youtube.com/watch?v=HjYYQP6DNP8[/youtube]

A Legends című tévésorozat egy nappal azt követően debütál a tengerentúlon, hogy itthon megjelenik a könyv, azaz augusztus 13-án. Az elsősorban sorozatokra specializálódott TNT fogja vetíteni. A hazai bemutatóról egyelőre nincs információnk, de biztosak vagyunk abban, hogy a szériát itthon is sokat fogják követni.


Vidd hírét!