Gróf Bánffy Miklós: Erdélyi történet I. – Megszámláltattál…

Írta : Gróf Bánffy Miklós
Eredeti cím : Erdélyi történet I. - Megszámláltattál...
Eredeti kiadás : 1934
Magyar cím : Erdélyi történet I. - Megszámláltattál...
Kiadó : Helikon Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 451
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

„Vala a Király palotaházában nagy bőség és lakomázás, táncolás és sok boroknak ivása. És ki-ki dicséré az maga aranyból, ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból csinált isteneit, és csúfolák egymást, vagy veszekedének miattok.


Ugyan azon órában az palotaház falának oldalán megjelenének tüzes emberi kéznek ujjai és kezdének írni tűzbetűkkel a falnak kövére. Lassan rótták az írás betűit, míglen ott ragyoga ama szó: „Megszámláltattál…” De az írást nem látá meg senki, mert hogy ittasok valának a bortól és a haragtól és vitázának az maguk aranyból, ezüstből, rézből, kőből, fából vagy agyagból készült isteneiknek miatta…”

Mint Bánffy Miklós nagylélegzetű trilógiájának első részéből kiderül, a 20. század első éveinek Magyarországa kísértetiesen hasonlított az ószövetségi részlet által bemutatottakhoz… Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó napjait élte, a nagyhatalmak fegyverkeztek, a Balkán forrongott, Itália helyezkedett, a magyar parlament évekig önmagát oszlatta fel, a pártok közötti pitiáner csatározások és a politikai döntésképtelenség már-már a röhejesség határát súrolta. Bár akkor is voltak tisztán látó elmék, akik megkongatták a vészharangot, akár úgy is mondhatnám „tűzbetűkkel” írták fel a kor falára aggályaikat, a többség mulatozott, cigányprímással szerenádozott báli hajnalokon, vadászott, kaszinózott és értelmiségi tevékenysége kimerült abban, hogy jó partit szerezzen magának…

A regényben bemutatott kort egy fiatal erdélyi nemes, Abády Bálint szemüvegén át láttatja Bánffy Miklós. Abády jó neveltetést kapott, iskolás éveit a Theresianum előkelő intézetében, egyetemi éveit külföldön töltötte, diplomáciai szolgálatát pedig fejlett országokban végezte. Vakációkban és ünnepekre a család dénestornyai kastélyába tért haza, ahol korán özvegyen maradt édesanyja mintagazdálkodást vezetett, a cselédeket, béreseket és parasztokat is emberszámba vevő mentalitással kezelve. Hadd idézzem ezzel kapcsolatban Bánffy szavait: „Hogy elprédáld azt a vagyont, amit nem magad szereztél, hanem örökölted, azt sem szabad – azzal kötelesség jár, kötelesség a köz iránt! […] A magyar nemesség századokon át kormányzott és szolgált. […]Az a patriarchális viszony, mely századokon át fönnállott a földesúr és faluja között, nem szűnt meg a jobbágyság eltörlésével. Vezetni, segíteni, istápolni kell azokat, kik anyagiakban és műveltségben annyira alattad állnak. Tekintsd őket gyermekeidnek,  a falusi népet is, a cselédeidet is. Legyél szigorú, de igazságos és megértő. Mert nem véletlen az, hogy a magyar nyelvben család és cseléd ugyanaz a szó…”

Amikor Abády Bálintot felkérik, vállalja el a lélbányai országgyűlési képviselőséget, ő rövid habozás után elfogadja. Teszi ezt nagyon tiszta szándékkal: hogy Budapesten is képviselhesse eszméit. Csupán csak azt köti ki, hogy függetlenként, párton kívüli programmal indulhasson. Így éri el az író az objektivitás látszatát: Abády mintha mindig kívülről szemlélné a történéseket, széles látóköre, külföldi tapasztalatai, visszafogottsága, meggondoltsága, magyarkodástól mentes magyarsága teszik lehetővé ezt a fajta látásmódot.

Ám amennyire objektív, józan és világos gondolkodású a politikában és a közéletben, épp annyira nem az szerelmi életében. Amikor hazatér Erdélybe, és viszontlátja egykori beszélgetőtársát, a szép Milóth Adrienne-t, rájön, hogy a nő iránt táplált érzelmei cseppet sem pajtási jellegűek. A probléma viszont az, hogy Adrienne időközben férjhez ment… Az átlagosnál műveltebb, érzékenyebb, szűk vidéki nemesi státuszából kitörni akaró, tenni vágyó fiatal leány férjhez ment ahhoz az Uzdy Pálhoz, aki mindennek a lehetőségét ígérte neki. Ám várakozásaiban keservesen csalódott: Uzdy, bár nem akadályozta feleségét semmiben, nem is engedett teret a nő vágyainak, álmainak. Prédájául engedte Adrienne-t anyósának, aki valódi despotaként még a saját kislánya nevelését is elvette tőle. A kor szokásai szerint minden társadalmi eseményen, bálon, vadászaton részt vehetett, férje hiányában leginkább hajadon húgai gardedámjaként, de ez messze állt attól a szabadság-eszménytől, amiről álmodozott…

Ilyen léthelyzetben talál újra egymásra Bálint és Adrienne, és a két rokon lélek felismeri egymás lelki számkivetettségét, intellektuális magányát. Elkerülhetetlen, hogy szerelmi viszonyba ne bonyolódjanak… Bár erkölcsi tartásuk, finom diszkréciójuk miatt senkit nem botránkoztatnak meg (pedig a nagyúri társaság sejti az igazságot) és folytathatnák viszonyukat, őket nem elégíti ki ez az állapot. Ők családot szeretnének: Adrienne elvett kislánya helyett babusgatható, szeretgethető gyerekekre vágyik, Bálint pedig arra a fiúra, akibe beleplántálhatná eszméit, vágyait, aki méltó módon vinné tovább az Abády nevet.

Bálint pedig – mit is tehetne mást –, felutazik Budapestre és a munkába veti magát. De most sem a pártcsatározásokba, hanem a gazdasági élet felvirágoztatásába. Modern erdőgazdálkodást és szövetkezeti rendszert akar meghonosítani Erdély-szerte. Dolga van elég. Basáskodó uradalmi erdészekkel, fatolvajokkal, megfélemlített parasztokkal, maradi nemesekkel, gátlástalan ügyvédekkel és bankárokkal. Szerelmét nem felejti, de néha-néha bele tud feledkezni munkájába…

A Monarchia helyzete Európában pedig hónapról hónapra rosszabb… Mindenki fegyverkezik, csupán a Monarchia stagnál homokba dugott fejű struccként. Bécs minimális önvédelmi szándékait rendre keresztülhúzza a magyar parlament ellenállása, amely a fegyverkezési intézkedéseket a magyar vezényszó feltételéhez köti. „A külföldi események, orosz forradalom, a krétai kérdés mind kényesebb bonyodalmai, Vilmos császár marokkói kirándulása, de mi több, a német Flotten-program, mely akkor látott először napvilágot, nem érdekelt senkit. Közelebb fekvő tünetek sem: annak az osztrák képviselőnek beszéde Salzburgban, ki a magyarországi germánokat aposztrofálta, és az a szakszerű könyvecske sem, mely anonim jelent akkor meg Bécsben, és amiben pontos számokkal összehasonlította a szerző a Monarchia fogyatékos hadi készültségét a többi országok hatalmas erejével. Apponyi gyönyörű beszédét tárgyalták, és annak a gondolatnak az esélyeit, melyet Bánffy Dezső vetett föl, miszerint a vezényszó helyett magyar ezrednyelvet követeljenek inkább.” Innen visszatekintve, Trianon tükrében tragikus ez a gondolkodásmód…

Bánffy Miklós láttató ereje, színes mesélő stílusa letehetetlen olvasmánnyá teszi ezt a regényt. Mint azt már az íróról szóló portréban írtam, Bánffyt ambivalens érzések fűzték saját társadalmi osztályához, a jobb sorsra predestinált magyar nemességhez: sajnálkozik szerepvesztésén, ugyanakkor ironikusan szemléli dologtalan, önpusztító életmódját. Ez a hozzáállás teszi, hogy a regényt nem annyira a tragikus hangnem, amolyan kinyílik-a-bicska-a-zsebben hangulat fémjelzi, mint inkább az a tisztánlátás, az okok és következmények azon okos logikája, ami Bánffy Miklóst kultúremberként és politikusként is jellemezte.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •