Gróf Bánffy Miklós: Erdélyi történet II. – És hijjával találtattál…

Írta : Gróf Bánffy Miklós
Eredeti cím : Erdélyi történet II. - És hijjával találtattál...
Eredeti kiadás : 1937
Magyar cím : Erdélyi történet II. - És hijjával találtattál...
Kiadó : Helikon Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 318
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

„Már tűzbetűkkel vala írva az első szó az Király palotájának falára: „Megszámláltattál…” De az lakodalmazók meg nem láták, hanem nagy részegségükben kiáltozának: hoznák elő az Úr kincses házából amaz ezüst és arany edényeket, kiket őseik szerzének vala. És előhozák az edényeket. És ivának belőlük sok bort, és ittasok valának. És elprédálák magok között az Úrnak edényeit, veszekedvén miattuk és mocskozván egymást az ércből, fából, kőből és agyagból csinált isteneik mián. Pedig a lángozó kéznek ujjai folytaták az írást a palotának falán. A második szó pedig ez vala: „…És hijjával találtattál…””


Gróf Bánffy Miklós nagy lélegzetű trilógiája második kötetének mottójaként szereplő ószövetségi idézet után következzen egy rövid részlet a regényből. Bizonyítandó, hogy a romantikus történelemteóriának, az ún. zsidó-magyar párhuzamnak, mely szerint a magyar is választott nép és ennek következtében Isten különleges kegyelme, de különlegesen nehéz próbatételei is kísérik, van némi szomorú valóságalapja… Hiszen elfogultan, saját történelmi múltuktól „megittasodva” politikusaink vakon rohantak az első világháborúba, s ezáltal a trianoni következményekbe. Pedig „tűzbetűkkel falra írt” intő jel volt elég…

– Mit gondolsz? Ha a Monarchia mostanság háborúba keveredne valamelyik szomszédjával, mi volna a magyarok álláspontja?
Abádyt meglepte a kérdés. Európai háború lehetőségében akkoriban senki sem hitt. A megindult fegyverkezési versenyt minden oldalon védelmi intézkedésnek tartották.[…]
Slawata […] beszélni kezdett:
– A helyzet a következő: az az apátkanonok jól látta az angol-orosz egyezség következéseit. Kétségtelen, hogy Olaszország számunkra elveszett. Ítéletem szerint talán Románia is, mert a szimpátiái Pétervár felé vonzzák. Számolni kell tehát azzal, hogy néhány év múlva, midőn az orosz birodalom francia pénzzel újból föl lesz fegyverkezve, a Monarchia szemben fog állni Oroszország, Szerbia és Montenegro, továbbá Itália és esetleg Románia koalíciójával, hiszen mind vágynak valamelyik területünkre. Háborús okot a Balkánon bármikor lehet produkálni. – Ez azt jelenti, hogy akkor a Monarchia 47 millió lakosaival szemben 182 millió fog állani. Nyilvánvaló, hogy ezt mi nem bírnók meg.

Abády, Bánffy Miklós regénybeli alteregójaként azok közé a politikusok közé tartozik, akik világosabban látják a magyarság kétségbeejtő helyzetét. Bár fő tevékenységi területe a gazdaságpolitika, még a pártonkívüliség elvét is feladja, hogy Tisza Istvánoz és ahhoz a maroknyi emberhez csatlakozzon, akik az üres szólamokon, frázispuffogtatáson túl próbálnak tenni is valamit a magyar nép érdekében. De rendre leszavaztatnak…

Eközben Bálint és Adrienne szerelme tragikus fordulatot vesz: Uzdy Pál, Adrienne férje megőrül. Márpedig a magyar törvények szerint nem beszámítható ember ellen nem indítható válóper, így a nő férje haláláig ennek a házasságnak foglya lesz. Ő pedig szeretőként nem kíván élni, ezért szakít Abádyval, a lehető legkegyetlenebb ultimátumot adva neki: csak akkor találkozhatnak, ha Bálint megnősül… Még a menyasszonyt is megjelöli: Illésváry Lili, aki vagyonban, erkölcsben egyaránt méltó párja lehet Abády Bálintnak. Csupán csak egy baja van: Bálint nem őt szereti… A fiatalok életét bonyolítja Abády édesanyjának előítéletes viselkedése Milóth Adrienne-nel szemben: kereken megtiltja fiának, hogy ezt a nőt a házába vigye. Abády Róza korai megözvegyülése után minden szeretetével fia felé fordul, gazdaságát férje és apósa nyomdokain, azoknak szellemében vezeti. Márpedig az öreg Abády Péter élet- és vezetői filozófiája egyszerű és nagyszerű: „Régen, a jobbágyság idején, minden a földesúré volt. Ezért erkölcsi kötelessége volt, hogy mindent ő csináltasson, építsen és javítson. […] Hogy eleink közül sokan jutottak vezető állásba, az sem váratlan; társadalmi helyzetük, vagyonuk és családi kapcsolataik eléggé indokolják. Megelégedésre csak az szolgálhat, ha a föladatuknak tisztességgel feleltek meg. Ez legtöbbjével úgy is történt. A családi gőg azonban mindig nevetséges és káros. Csupán egyetlen formában lehet erőforrás – én erről sokat gondolkoztam. Ez az, ha nem kifelé, mások felé irányul, hanem befelé, csakis magunk számára. Ha az ember önmagát senkinél a világon kisebbnek nem tartja.”

Gróf Bánffy Miklós regényírói kvalitásai nemcsak az események fordulatos, érdekfeszítő elbeszélésében mutatkoznak meg, a leíró részek sem unalmasak. Szinte látjuk magunk előtt a szebbnél szebb kastélyokat, udvarházakat, a pompás bálokat, toaletteket, de az élet árnyékos oldala, a nyomor, a szegénység bemutatása is olvasmányos. Hatalmas tablókban mutatja be a magyar nemesség hagyományait: őszi és tavaszi bálok, jótékonysági rendezvények, vadászatok, vacsorák, lóversenyek. Nosztalgiával beszél erről az oly sok értéket kitermelő társadalmi osztályról, de nem hallgatja el azt sem, milyen nagy károkat okozott a mértéktelen kártya és az ital ördöge.

Bánffyról beszélni sokkal nehezebb, mint őt olvasni, álljon hát itt egy részlet a Szent-Györgyi Antal-féle híres jablánkai vadászatról: „Nyolc pár lipicai üget a léniaegyenes dűlőúton. Gyönyörű lovak, almásszürkék mind, egyik olyan, mint a másik, akárha módliba öntötték volna őket. Csak éppen hogy koruk szerint az idősebbek kissé fehérebbek, a fiatalabbak kormosabbak. Egyformán kapdossák a lábaikat. Nem maguk alá, hanem föl. Nem a sietésért, hanem a gangosságért. Nem is haladnak gyorsan. Teljesen azonos a nyolc kocsi is, sárga félfedelű. És a kocsisok szürke ruhában, kemény fekete kalappal, mind borotvált arcú, széles vállú. Azonos ütemben hajtanak 15 méter távolságot tartván. Mindenik hintóban egy-egy vadász. Némelyik mellett fiatal hölgy is. Így haladnak végig a dűlőút ákácfasorán. Mikor valamelyik fogat elért ahhoz a számozott szalmacsóvához, mely a puskás helyét jelöli, és ahol már várják a töltők, a  zsákmány- és a patronhordozók, ott helyet ad a mögötte jövőknek, és megáll.

Már fölsorakozott a nyúlstráf. Vagy háromszáz hajtó. […] Úgy van állítva a stráf, hogy egyenesen a kastély fele hajtanak. Ott lesz a zárás a park aljában, mikor a két szárny összeérve visszanyomja a vadat a megálló puskasorra. Mert Szent-Györgyi Antal nem szereti sem magát, sem a vendégeit fárasztani. Szándéka nem a rekord, ami a sógora, Kollonich Louis ambíciója, hanem a szépség. Kellemes legyen a vadászat, nem robot. Ne kezdődjék korán, ne is tartson sokáig. Legyen hely mindenki számára, ahol mulatságára lődözhet. Ezért soha sincs több puskás, mint nyolc. Csak annyi vendéget hív, hogy ez a szám kiteljék. Az idén ötöt, minthogy mindkét fia idehaza van.

Meghíva lenni Jablánkára tehát nagy megtiszteltetés.”


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •