Madeline Miller: Akhilleusz dala

Írta : Madeline Miller
Eredeti cím : The Song of Achilles
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Akhilleusz dala
Fordította : Szigeti Judit
Kiadó : General Press
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 336
80
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Madeline Miller első regénye hűen példázza, milyen az, amikor egy tanár nem elégszik meg az információközlés száraz és adatszerű mivoltával, tesz egy merész lépést előre, és megpróbál úgy tanítani, hogy közben az események sodrása magával ragadja a tanulóit. Na persze azért ennél kicsit többről van itt szó, ugyanis a történet nem csupán néhány évtizeddel korunk előtt játszódik, hanem egy olyan időben, amelyről konkrét, visszaigazolható tudásanyag nemigen áll rendelkezésünkre, csak akkor, ha hitelesnek és bizonyíték erejűnek tekintjük a cserépedények oldalára felvésett történéseket.


Az Akhilleusz dala méltán vívta ki 2012-ben az Egyesült Királyság egyik legrangosabb irodalmi díját, az Orange-díjat. Úgy gondolom, a szerző szándéka messzemenően sikerült, és e klasszikus történetet sikerrel ültette át modern színpadra. A szereplők mindannyian ismert figurái az ókori görög világ eseménydús horizontjának. Ha máshonnan nem, Homérosz nagyszerű művéből, az Iliászból. Ahogy az Iliász, úgy az Akhilleusz dala is a trójai háború köré épül, még akkor is, ha a regény kezdetben még utalást sem tesz erre. Amit nem tudunk meg puszta történelmi, hangzatos tények felsorolásából, azt megtaláljuk ebben a könyvben, viszonylag részletesen kidolgozva. A regény egyediségét valójában az adja, hogy stílusa kissé amerikai, színezett történettel, folyékony, mondjuk úgy, jelenkori kommunikációval, beszédmodorral. Érezni lehet, ahogyan felépül a történet, ahogyan elér a csúcspontjára, nem kímélve az olvasót a véres, húst és szívet tépő jelenetek ábrázolásától sem. Valamilyen kettősség is felmerülhet bennünk, arra gondolván, hogy bár nehéz elhinni, hogy annak idején is ugyanúgy zajlott két egymást szerető, becsülő fiatal férfi között a beszélgetés, mégiscsak emberek voltak ők is, emberi gondolatokkal.

A két főszereplő, Akhilleusz, a legkiválóbb görög, azaz az Arisztosz Akhaión és Patroklosz, a száműzetésre kényszerült királyi sarj között már gyerekkorban szoros, sajátos kötelék alakul ki. Sorsuk összefonódásának fontosságát lassan kezdik felfedezni, ahogy egyre több időt töltenek egymás társaságában, egyértelművé válik, hogy összetartoznak, nem csak az életben, hanem talán a sejtelmes jóslat szerinti halálban is. Akhilleusz ugyanis a sors istennőinek jóslata szerint egy napon, még fiatalon meghal, bár szintén istennő anyja mindenképp próbálja megakadályozni ezt, és azt is, hogy kapcsolata szorosabbra fűződjön a kitagadott, esetlen fiúval. Bár két, teljesen különböző személy élete kapcsolódik össze, ők elválaszthatatlanok lesznek, annak ellenére, hogy környezetük nagy része ellenzi a viszonyt, ami közöttük mindenki szeme láttára mind mélyebbre szövődik. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó, ugyanakkor bájos, játékos, szenvedélyes. Barátja, Patroklosz szinte rajong érte, mindenben követi, együtt tanul vele, együtt fedezi fel vele a világot. Amikor kiderül, hogy a nagy reményekkel teli ifjú nem menekülhet a harc elől, amely megdicsőíti majd nevét, követi őt a csatába is.

Habár a regény szépirodalmi értéke csekély, mégis a maga nemében egy olyan varázslatos világot tár elénk, amelyben rózsakvarc balrangban kentaur süti forró kövön a vacsorát a megfáradt ifjaknak. A szerző részletekbe menően festi le a tájat, az illatokat, ízeket, színeket, és nem furakodik a magyarázattal sem. Ettől az egész olyan mostani, valóságos lesz, még akkor is, ha nem hisszük már, hogy valóban léteztek istenek, akik a felhőkből vagy a tenger habjaiból kémlelték és irányították az emberek életét.

Jó és értékes vonás, hogy a történetet Patroklosz meséli el, a saját nézőpontjából, ennél fogva pártatlanul, de meglepő módon még a saját halálán túl is, egészen addig, amíg az alvilágban újra találkozik azzal az emberrel, akit a legjobban szeretett. Az ókori görög harcosok élete, a dicsőség, a becsület, a tisztesség mind központi szerepet töltenek be a történetben, és nagyszerűen kirajzolódik az, hogy a hírnévért, a nyereségért folytatott hajsza mekkora áldozatokkal jár. Amikor Akhilleusz sértődöttségből és a neki kijáró tisztelet hiányától elvakultan félreáll a harcban, nem tudja még, hogy ezzel elősegíti, hogy a jóslat, mint ítélet lesújtson rá. Barátja és társa az élete kockáztatásával próbálja megmenteni a herceget a saját maga okozta szenvedéstől, de a halál, mint oly sok kiváló embert a Trója elleni háborúban, őt sem kerüli el.

Nem mondanám, hogy érződne az, hogy az író első regényével találkozunk. Összességében véve jól felépített, szubjektivitással bensőségessé tett, esemény- és élménydús, mély gondolatokat és érzelmeket mozgató művet olvashatunk. Izgalmas, fordulatos, és nem utolsó sorban tanító jellegű is, bár ez lehet akár titkolt szándéka a szerzőnek. Sose tudnánk annyi nevet, címet és szerepet megjegyezni a görög mitológiából, mint így, ráadásul még élvezzük is. Nagyon ötletes. 


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •